Képes Sport, 1969. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-09 / 49. szám
métert fussanak? Vagy volt-e szerződése Zsivótzkynak arra, hogy hetenként ennyi és ennyi tonnát kell emelnie, s ennyi és ennyi ezret kell dobnia. Felfogás és nézőpont kérdése, nem szerződésé. Nem tudom, emlékeztek-e arra, amit Matt Busby, a Manchester United ismert szakvezetője mondott játékosainak a Benfica elleni BEK-döntőn." Néhány egyszerű szó: Úgy játsszatok, mint az iskolásgyerekek!" És a manchesteri profik, köztük a kopasz Bobby Charlton, úgy játszottak, mint az iskolásgyerekek, olyan lelkesen, olyan kedvvel. Nem a profiszerződésre hivatkozott Busby. Senki sem kívánja tőletek, hogy ne éljetek a sport adta anyagi lehetőségekkel. De azt joggal el lehet várni, hogy a pályán — az edzőpályán is! — olyan odaadóan, olyan lelkesen sportoljatok, mint az iskolásgyerekek. Vagy hogy egy ismert angol profi véleményét idézzem, „a közönség elvárja, hogy minden játékos úgy küzdjön, mintha neki kellene eldöntenie a mérkőzés sorsát.’’ Lehet, hogy a látszat csak 1, de Marseille-ben egyetlen ilyen magyar játékost sem lehetett látni. Pedig nyilvánvaló, hogy nem az akarással volt baj, hanem a megfelelő erőnlét hiányával. Még milyen és mennyi bizonyíték kell ahhoz, hogy végre elhiggyétek: nem eleget edztek! Mi szeretjük a nagy szavakat, s különösen fájó sportvereségek idején szeretünk visszalapozni történelmünk tragikus fejezeteibe, sőt a világtörténelmet sem hanyagoljuk el. Például Waterloo neve is felmerült (bár Waterloo az angolok számára örömünnep...), de egy kicsit biceg ez a hasonlat. Waterloo a napóleoni császárság végét jelentette, új csatát már nem vívhatott a császár. A magyar labdarúgásnak viszont nincs vége és Sós Károlyt sem száműzzük Szent Honára. Nincs okunk rá, nem feledkezhetünk meg érdemeiről sem, a győztes mérkőzésekről, az olimpiai bajnokságról. Ha keserű szájízzel búcsúzik is kapitányi tisztségétől, nem lehet vitás, hogy az elmúlt esztendők alatt rengeteg tapasztalatra tett szert. Ezekre a tapasztalatokra igényt tart a magyar sport akkor is, ha Sós Károly nyugalomba vonul. Csak egy kicsit több önvizsgálatot kérünk tőle és kevesebb szót a „pofonok”-ról, amelyeket szerinte a válogatottaktól kapott. A hibakeresésnek nem a legcélravezetőbb útja a hibáztatás. Üdítő oázis volt Lakat Károly nyilatkozata: „A felelősséget valamennyiünknek vállalnunk kell!" De hol vannak a többiek? Gondoljon Sós Károly arra, hogy egy „bukott” szövetségi kapitánynak még nagy jövője lehet. Itt van Baráti... A sport több Waterloot bír el, mint a hadviselő országok. Emlékezzünk csatit! Több, mint egy évtizedig tehetetlen volt a magyar válogatott az olaszokkal szemben, s emlékszünk még egy budapesti 0:5-re is. Kikaptunk mi már az osztrákoktól is 6:0-ra, meg 8:2-re, s egy alkalommal a németek vertek meg minket 7:0-ra (Köln!). De ki gondolt ezekre a vereségekre a helsinkii olimpián, első olimpiai labdarúgó-győzelmünk ünneplése közben, vagy a legendás 6:3, majd a 7:1 ujjongó napjaiban? A sport ad alkalmat javításra, ez alapeszméjéből következik. De meg kell érte harcolni. Egyre jobban. Lépést kell tartani a fejlődéssel. Megállni annyi, mint lemaradni. Mohácsról is szó esett. Istenem, Mohács ... Hát nem, Marseille nem hős vértől pirosult gyásztér és nem a magyar labdarúgás nagy temetője. Csak komoly figyelmeztetés és attól félek, nem is az utolsó. Ismerve a fejlődéstől irtózó makacs fejeket, egyikét pofon még elcsattan labdarúgásunk arculatán. És ami a történelmi párhuzamot illeti, engedjétek meg hogy emlékezetetekbe idézzem Mohács igazi történetét, amelyet legutóbb Nemeskürty István dolgozott fel „Ez történt Mohács után” című igen tanulságos könyvében. Bőségesen tárgyalja a szerző azt a kevéssé ismert történelmi tényt, hogy nem Mohács pecsételte meg Magyarország sorsát. A mohácsi vész után hat héttel egyetlen idegen katona sem volt hazánk területén, a törökök visszavonultak, tizenöt évre! A vezető urak széthúzása taszította romlásra az országot. Ha ragaszkodunk a Mohács-példához, legyen! De akkor vonjuk le a történelmi következtetést is. A felemelkedéshez összefogásra van szükség! És munkára. Rengeteg munkára, fiúk! Változatlan a szeretet irántatok, de ne várjatok majomszeretetet! Bizalomban sincs hiány. Háláljátok meg! Ehhez kíván nektek erőt és következetes elhatározást, öreg sportbarátotok Feleki László Sajtóvélemények Marseille után Az alábbiakban néhány idézettel jellemezzük a magyar sajtó véleményét a marseille-i csatavesztés után. „Ezen a találkozón taktikailag, technikailag és fizikailag egyaránt felülmúltak bennünket... Sokat és nagyon keményen kell dolgozni ahhoz, hogy ezt a balsikert minél előbb feledtetni tudjuk!...” (Népsport) „A magyar futball elsatnyult, nem tartott lépést a modern realista labdarúgással és a klubok, edzők nem képesek tudomásul venni, hogy — akár tetszik, akár nem — ma már csak a harcos, lendületes, a százszázalékosan kondicionált játékosok vehetik fel a versenyt Európa és a világ legjobbjaival” (Népszabadság) „Kiütköztek technikai fogyatékosságaink, nem tudjuk alkalmazni a testtel való játékot, minden csehszlovák játékos jobban fejelt, mint a mieink.” (Esti Hírlap) „A csehszlovákok végig uralták a középpályát, az ütközésekből rendre győztesen kerültek ki, veszélyesen lőttek és gólratörően játszottak." (Magyar Hírlap) „Meg kell teremteni végre a rendet, a fegyelmet a magyar futballban, meg kell követelni a korszerű edzéseket, a sok munkát és a becsületes helytállást minden mérkőzésen ... Amiben mindenki megegyezik: a játékosok felkészültsége — enyhén szólva — legalábbis hiányosnak volt mondható.” (Magyar Nemzet) „Közel háromhónapos szünet következik, tehát lesz idő, hogy higgadtan kiértékeljék a történteket. De ha a szövetség megengedi, hogy klubcsapataink ebben az időszakban téli portyára menjenek, ahelyett, hogy idehaza a legkomolyabban és a legkeményebben alapoznának, akkor súlyos hibát követ el.” (Népszava) Mindehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy van egy rég mondás: „Ha egy ember azt mondja neked, hogy részeg vagy, még megsértődhetsz. De ha sokan mondják, akkor menj haza és aludd ki magad!" O