Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 4. szám
A Jégsport Szövetség kijelölte a február 2— között Zürichben meg- rendezésre kerülő műkorcsolyázó és a leningrádi női gyorskorcsolyázó Európa-bajnokságon részt vevő magyar versenyzőket. Zürichben Almássy Zsuzsa, Vajda László, a Berecz—Sugár és a Regőczy—Sallai jégtáncos pár, Leningrádban Ihász Sándorné és Szabó Mária képviseli hazánk színeit. Bíró Mihály, az MTI elnökhelyettese, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja háromnapi müncheni tartózkodás után hazaérkezett. Bíró elvtárs megtekintette az olimpiai előkészületeket, a létesítményeket. A rendezők átadták az 1972. évi nyári olimpiai játékok hivatalos meghívóját is. A Nemzetközi Röplabda Szövetség elkészítette az olaszországi Európa-bajnokság végleges műsorát. A magyar férfi válogatott Modenában Jugoszlávia, az NSZK és Görögország ellen, a női csapat egy később kijelölendő városban Izrael, Jugoszlávia és Franciaország ellen küzd a döntőbe jutásért. Eldőlt az is, hogy a női Bajnokcsapatok Európa Kupájában az Újpesti Dózsa következő ellenfele a bolgár Levszki Szófia együttese lesz. Ülést tartott az MTI Országos Tanácsa. Részt vett ezen Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára és Égető Lajos, az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője is. Beckl Sándor dr., az MTI elnöke beszámolójában, amelyben az elmúlt évben végzett munka és az idei évi feladatok szerepeltek, többek között hangsúlyozta, az MSZMP X. kongresszusának határozatát, amely szerint: .......kellő gondot kell fordítani a testnevelés és a sportmozgalom támogatására. E mozgalom társadalmi életünk sokrétű fejlődésének és különösen ifjúságunk nevelésének fontos része.” A beszámoló szerint jelentős előrehaladás történt 1970-ben ezen a területen, bár számos nehézséggel kellett megbirkózni. A fellendülés terén fontos szerepet vállaltak a különböző állami és társadalmi szervek is. A versenysportot értékelve, Beckl elvtárs elmondta, hogy a magyar sportolók eredményesen szerepeltek az elmúlt évi nagy világversenyeken, s különösen örvendetesek az olimpiai sportágakban elért eredmények. A labdarúgásról szólva az előadó elmondta, hogy a határozatok végrehajtása folyamatban van, s fontos célkitűzés a munka további jobb összehangolása. Beckl elvtárs a továbbiakban az utánpótlásnevelés, a tudományos kutató munka, a nemzetközi kapcsolatok és a pénzügyi-gazdasági munka problémáiról, feladatairól szólt. Kiemelte, hogy rendkívül fontos a versenyrendszer és a nemzetközi program tökéletesítése, valamint a létesítmények növelésének gyorsítása. A beszámolót vita követte, amelyet Szatmári István dr., az MTI elnökhelyettese vezetett. Többek között felszólalt Pullai Árpád elvtárs is. Ezután Szatmári elvtárs a sportolók nyilvántartási és minősítési szabályzatának módosítását, Fehérvári Béla pedig az 1971. évi költségvetést terjesztette elő. Ezeket az Országos Tanács elfogadta. * Az ülés után az MTS OT és a Magyar Olimpiai Bizottság közös ülést tartott. A napirenden az olimpiai előkészületek helyzetéről szóló jelentés szerepelt, amelyet Csanádi Árpád dr., az MTI elnökhelyettese terjesztett elő. A jelentés szerint az elmúlt évben 675 fős olimpiai keret dolgozott a különböző sportágakban, s a versenyzők 12 arany-, 16 ezüst-, 8 bronzérmet szereztek az olimpiai versenyszámokban megrendezett világbajnokságokon. A jelentés elemezte a sportágak helyzetét és az 1971. évi feladatokat. A MOB és az MTS — hozzászólások után — elfogadta a jelentést, és felkérte a testnevelési és sportmozgalom valamennyi szervezetének vezetőit, hogy tartsák elsődleges feladataiknak az olimpiai felkészülési munka segítését. 21 Elhunyt Cziger István, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete sportosztályának volt vezetője. Cziger István egyike volt azoknak a vezetőknek, akik a legtöbbet tettek a bányászsport felfejlesztése érdekében. Munkája elismeréseképpen több alkalommal kapott kitüntetést. Sajtótájékoztatót tartott a huszadik „születésnapját" ünneplő Medicina Könyvkiadó. Ebben az esztendőben huszonhat sportkönyv jelenik majd meg, ebből 17 szakkönyv, 9 pedig ismeretterjesztő mű. Elhunyt Roger Coulon, a Nemzetközi Birkózó Szövetség Svájcban élő, francia elnöke. A hatvanéves sportember sokáig a nemzetközi sportszövetség főtitkára is volt.V. 19 KEDD 20 SZERDA Pullai Árpád felszólalása az MTI OT ülésén 22 PÉNTEK