Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-23 / 8. szám

* KRÓNIKA * KRÓNIKA ifi KRÓNIKA ifi KRÓNIKA Sikerrel vette az első, budapesti akadályt a Sta­tisztika női asztalitenisz csapata a BEK döntőben. 6:3 arányban győztek a magyar lányok, az ellen­fél a Start Praha pontjait az Európa-bajnok Voslova szerezte. A visszavágóra március 12-én, Prágában kerül majd sor. Bízunk benne, hogy elég lesz az előny. Szombaton és vasárnap bonyolították le a II. férfi és női tőr tájékoztató ver­senyt. A férfiakét Szakács, a nőkét Mendelényiné (képünkön) nyerte. Sikeres főpróba... Azt tartja a mondás, ha gyenge a főpróba, az elő­adás biztos sikerre szá­míthat. Reméljük, e mon­dás fordítottja már nem állja meg helyét. Jégkorong válogatottunk a hét végén Hollandiában a világbajnokság „C" cso­portjában küzd majd. Nem titkolták, de nem is han­goztatták különösebben, hogy az első két hely va­lamelyikén szeretnének vé­gezni. Ez azt jelentené, hogy korongozóink — több sikertelen év után — jö­vőre már egy osztállyal feljebb szerepelhetnének a világbajnokságon. Jogot szereznének arra is, hogy Sapporóban résztvegyenek a téli olimpia küzdelmein. A válogatott felkészülé­se nem folyt zökkenőmen­tesen. Voltak és sajnos még mindig akadnak olyanok, akik nem látják be a nyári erős alapozás szükségszerűségét. Egyes vezetők azt mondták, fe­lesleges a válogatott ke­ret rendszeres napi jég­edzése a téli idényben. Szerencsére a válogatott keret tagjai - minden ha­tározat ellenére —, na­ponta keményen edzettek, fokozták erőnlétüket, csi­szolták technikájukat, fej­lesztették korcsolyázó tu­dásukat. Tulajdonképpen az egész éves munka, a nemzetközi mérkőzések csak az eszköz szerepét játszották a cél elérése érdekében. Nem állíthat­juk, hogy csapatunk az egész idényben sikeresen szerepelt. Az osztrákok el­leni mérkőzésen még igen­csak döcögött a gépezet. Belgiumban már lényege­sen jobban játszottak. Belgiumot és Hollandiát könnyen győzték le. Ro­mániában a világbajnok­ságon legnagyobb ellen­félnek ígérkező románok ellen döntetlenül mérkőz­tek. Aztán következett két vereség a szlovák váloga­tottól. Ez várható volt. Északi szomszédaink jég­korongsportja igen magas színvonalon áll, még ak­kor is, ha a szlovák vá­logatottban nem szerepel­tek a legjobbak. És végül az elmúlt héten két mér­kőzésen találkoztak a ma­gyar korongozók a svájci válogatottal. A mérleg: egy vereség, egy győze­lem. Olyan győzelem, amelyet joggal nevezhe­tünk az utóbbi évek leg­nagyobb jégkorong sike­rének, hiszen a svájciak jelenleg a ,,B” csoport leg­jobbjaihoz tartoznak. Jo­nes, a svájciak kanadai edzője a következőket mondta a mérkőzés után: — Ha a magyarok úgy játszanak majd Hollan­diában, mint most a má­sodik mérkőzésen, nem ta­lálnak legyőzőre. Reméljük, sikerül. Elbi­zakodottságra azonban nincs okunk, hiszen szer­dán is volt egy mérkő­zés . .. (faludi) Mészöly (sötét mezben) és a svájciak Magyarország-Svájc 4:7 és 5:2 Farkas József felv. Rajt. A Salgótarjáni Kohász Galyatetőn rendezte meg országos sífutóversenyét. A felnőttek versenyében Holé­­czi (II. Dózsa) lett az első. Csapatban is lila-fehér siker született. A röplabda Bajnokcsapatok Európa Kupájában az Újpesti Dózsa női csapata lejátszotta a negyeddöntő első mérkőzését. Sajnos, a magyar csapat nem volt méltó ellenfele a bolgár bajnok Szpartak Levszkinek. Csak egy játszmában tudta megszorítani ellenfelét, így a vendégek 3:1-es vezetéssel fogadhatják a visszavá­góra bajnokcsapatunkat, Farkas József fel­.

Next