Képes Sport, 1972. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-20 / 25. szám
úti A Bp. Honvéd Dózsa György motorállomásán beszélgetek Drapál Jánossal, a pirosfehérek motorversenyzőjével. Drapál a szerelője, Hamar Zsigmond társaságában járja Európa országútjait, hűséges Barkasmikrobuszán. Most néhány napot itthon töltenek, aztán újból felkerül a kisbuszra a 250-es meg 350-es Yamaha, s irány: Nyugat-Európa, a gyorsasági világbajnokság következő futamai. Drapál mindössze 24 éves s máris egész sereg nagy versenyre, sok jó nemzetközi eredményre tekinthet vissza, büszkén. Ez idén folytatja jó szereplését a VB-futamokon. Nehezebb a dolga, mert bár két új Yamahát kapott, idő kell hozzá, amíg megszokja azokat, s bizonyos beállítási problémák még a harmadik, negyedik verseny után is előadódnak. Ezért történhetett meg, hogy az imolai versenyen ki kellett állnia. Szerepel persze ez idei eredményei között egy negyedik hely a zeltwegi nemzetközi viadalon, meg egyegy ötödik helyezés a franciaországi és ausztriai VB-futamokon. — Remek masinák ezek a kéthengeres, léghűtéses Yamahák — dicséri gépeit Drapál, miközben a tekintetével szinte végigsimogatja őket. — Most elsősorban a 250-est bütyköljük meg egy kicsit. Opatija után — még júniusban — Hollandiába utaznak, aztán Belgium, majd az NDK, Csehszlovákia, Svédország és Finnország következik. Ezekről a versenyekről csak a Finn Nagydíj után jönnek haza, augusztus első napjaiban. Hosszabb szünet következik majd, s szeptember második felében utaznak Spanyolországba, utolsó világbajnoki versenyre,az Úgy tudom, az út legnagyobb részén maga vezeti a mikrobuszt. Nem sok ez a fárasztó versenyek között? Egyáltalán, ebben a versenyidényben hány kilométert vezetett buszon és motoron ? A kérdés eléggé összetett, s nem egyszerű a válasz sem. Papír, golyóstoll kell hozzá. János számol, összead és szoroz, aztán mutatja a noteszlapot. Körülbelül húszezer kilométer jön ki a Barkason, a két Yamaha nyergében pedig több mint ötezer. Felnéz a papírról: — Nem veszélyes a dolog. Szeretem az autóvezetést is, s bár nincs mindenütt autobahn — Franciaországban például nadrágszíj szélességű utakon is közlekedtünk —, tartani tudunk egy bizonyos átlagsebességet. S a neves külföldi versenyzők is így utaznak egyik versenyről a másikra. Agostoni is maga vezeti a buszát, érkezés után ő viszont befekszik a zuhanyozóval ellátott lakókocsijába, mi viszont Zsigával kirakjuk a motorokat s elkészítjük a fekhelyünket a Barkasban. Drapál a múlt évben a 350-es kategóriában nyolcadik, a 250- esben kilencedik lett a VB-n. Egy ízben, a brnói világbajnoki versenyen, Csehszlovákia Nagydíján a dobogó legfelső fokára állhatott. Itt Szabó lett a második, a finn Saarinen a harmadik. Felcsillan a szeme: — Csodálatos érzés volt! Körülbelül százötvenezer motorrajongó övezte a pályát, felcsendültek a himnuszunk hangjai, kúszott a magyar zászló a középső árboc csúcsára. És — nem szégyellem elmondani — könnyeztem a meghatottságtól. Ezt valóban nem kell szégyellnie még egy ilyen bátor sportembernek sem, aki az egyenesekben 220—240 körüli sebességgel zúgatja motorját Európa nagy versenypályáinak betonján. Búcsúzóul a hátralevő VB-futamokról kérdem. — A meteorológia sok esőt jósol júniusra, júliusra és augusztusra — magyarázza hévvel. — Én nagyon kedvelem a vizes versenypályát, a nagymenők zöme — például Agostini, Pasolini, Saarinen — viszont nem szereti. Jelenleg a 350-es kategóriában a hatodik helyen állok. Ha legalább eggyel előbb végeznék, úgy érzem, már nem lenne rossz eredmény. Szerintem sem. Szűcs László Egy világbajnok (Phil Read) és Drapál (jobbról) Rajt a monzai világbajnoki futamon. A 23-as rajtszámú gépen Drapál János A győzelmi dobogó legmagasabb fokán áll Drapál János Vasárnap adta hírül az MTI. Drapál az opatijai VB-futamon a 350 kcm-es kategóriában elsőként robogott át a célvonalon. a