Képes Sport, 1972. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-20 / 25. szám

össze a régi és a mai vízilabda válogatottat­ — összehasonlítani? Még ha vállalkoznék is rá, akkor is ne­héz lenne. A Tokióban még aranyérmet nyert együttes — amelynek akkor én tulajdon­képpen csak kiegészítő embere voltam — éveken át megőrizte egyeduralmát a világ vízilabda sportjában. Mexikóban mások voltak a vízilabda szabályok, s ez a körülmény más játékot kö­vetelt. Háttérbe szorult a játék szépsége, a küzdelem, az erő domborodott ki. Úgy érzem, a mai szabályok a mi csapatunk­nak sokkal kedvezőbbek, s is­mét látványosabbá, színesebbé­­ vált általában is a játék ... ) Egyszerűsítsük le a kérdést: s mit lát ebben a mai csapatban? ! S mit vár az olimpiától? — A válogatottat hosszú idő óta nem láttam játszani, inkább csak az eredményeit ismerem. Én előzőleg kétszer részt vettem a Jadran Kupa küzdelmeiben, s ezért nagyra értékelem tavalyi győzelmüket. De ettől függetle­nül, aki idehaza szereti a spor­tot, számon tartja az eredménye­ket és latolgatja esélyeinket az olimpián — a vízilabda váloga­tottól győzelmet vár. És nem ad­hatja alább a válogatott játékos sem, akit egyszerre emel fel és nyomaszt ez a bizalom. Ezen nem változtat még az sem, hogy nem egyedül vagyunk, akik győzni akarunk. Gondolta-e, hogy még egyszer válogatott lehet? Azt mondja, úgy tervezték a feleségével, hogy turistaként utaznak Münchenbe, hogy együtt izgulják végig a nagy versenyeket. Már kézben volt az útlevél, amikor meghívták a keretbe. És a feleség — aki a hosszú évek­­ válogatottsága alatt annyit maradt Egerben egyedül — tudott mosolyogva vele örülni és — lemondani. Tudta azt mondani, hogy majd legközelebb . .­­efejezésül azt kérem, mondja el sportpályafu­tásának legszebb, leg­emlékezetesebb történetét. Mosolygó csodálkozással tele­— De hiszen több mint egy órája arról beszélgetünk! Négy év után kaptam még egy várat­lanul szép ajándékot a sporttól. Olimpiára készülhetek. Hát kell ennél nagyobb sztori?!... * * * Pócsik Dénes 1959-ben került a válogatott keretbe, de állandó tagja csak a római olimpia után lett a válogatottnak. 1962-ben már ott volt az aranyérmet nyert EB-csapatban, ott volt Tokióban, Mexikóban, két főis­kolai aranyérmét s számtalan szén és győztes torna emlékét őrzi. És most — a 32 évesek ta­­pasztalt­ ágával és a 20 évesek lelkesedésével Münchenre ké­szül. Bajnai Teréz Kép: Varga Zsolt . K­: B A KÖBÖLKÚTI „EGYETEMEN” Befejeződött az 1970—71-es iskolaév. A vakáció kezdetét játékkal, mérkőzéssel ünnepelték a ta­nárok és diákok a Köbölkúti utcai általános is­kolában az iskolaév utolsó napján. Egymással mérkőztek meg! A végzősökből álló kézilabdás lánycsapat fölényes győzelmet aratott a tanárné­nik együttesével szemben. Ezért a vereségért az­tán a tanárbácsik vettek elégtételt, mégpedig kis­pályás fociban — igaz, hogy csak 11-es rúgások segítségével. ünnep volt ez a javából. A fellobogózott is­kolaudvar, a bensőséges hangulat, a példás ren­dezés feledhetetlenné tette a búcsúzást tanárnak, végzősnek, no meg a még jövőre ittmaradóknak is. - Focicsapatunkat két testnevelési főiskolás tanárjelölttel erősítettük, hiszen a gyerekek sze­mében már ők is „rendes tanárbácsik”. Ha ők nem játszanak, bajba jutunk, mert nagyon ügye­sek a nyolcadikos fiúk - dicséri volt tanítványait Tornácai István testnevelő tanár. A Gellérthegy oldalában nemcsak a labdát kedvelik a gyerekek. A többi sportág hívei közül mindenekelőtt az atléták és a művészi tornászok nevét „jegyzik". Az úttörő-olimpiákon az ellen­felek először a „Köböl” feliratot keresik a XI. ke­rületiek mezén. Közülük is kiemelkedik — nemcsak atléta termetével, hanem az úttörő négytusában elért országos csúcsnál jobb 310 pontjával - Sarkadi László. A folyosók falain oklevelek, kitüntetések sora­koznak, tanúskodva az iskola kiemelkedő sport­életéről. Szabó Sándor úszó, Hámori Miklós és Koller Ákos vízilabdázók, Baranyi Szabolcs teni­szező látható a már-már fakuló képeken, mellü­kön talán éppen az első érmekkel.­­ Igaz, hogy nem hivatalosan, de a TF gya­korló iskolájának valljuk magunkat! Tíz év alatt közel száz volt TF-hallgató kezdte itt a tanítást, életté varázsolva a papírra leírt pedagógiát. Ahogy ezt az utolsó tanítási nap is bizonyította, a tanárjelöltek az első félénk sípszó után már lendületesen kezelik a varázspálcát - nem is kö­zépiskolás fokon. Méltán nevezték el a gellért­hegyi sportparadicsomot a testnevelési főiskolá­sok „Köbölkúti egyetemnek”. Tóth Bence Támadnak a nyolcadikosok, de a tanárok védelmét nem tudják áttörni. A szépszámú közön­ség nem látott gólt a rendes játékidőben, dehát ezúttal nem is ez volt a lényeg

Next