Képes Sport, 1973. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-03 / 27. szám

MOORE a „százasok” élén Az 1972—73-as labdarúgó idény nemzeti és nemzetközi hajrájában a szaksajtó és a közvélemény is elsiklott afe­lett, hogy a „százasok” élére új név került, Bobby Moore neve. Az öt világrész mind­egyikében ismert, népszerű angol labdarúgó február 14-én, Skócia ellen játszotta 100. vá­logatott mérkőzését, s négy hónappal később, június 14- én az Olaszország—Anglia mérkőzésen volt 107. ízben angol válogatott. Ezzel hon­fitársát, Bobby Charltont szo­rította le az élről. Charlton már nem tud „javítani”, hi­szen visszavonult, Moore vi­szont még jobban elhúzhat a „százasoktól”, mivel rendü­letlenül élvezi Sir Alf Ram­sey szövetségi kapitány bi­zalmát. Ramsey ugyanis is­mételten hangoztatja: „A mai angol válogatott elképzelhe­tetlen Bobby Moore nélkül.” Hasonló a véleménye egyesü­leti edzőjének, Ron Green­­woodnak is: „Bobby ma job­ban játszik, mint bármikor idáig”. Mielőtt részletesebben fog­lalkoznánk a West Ham Uni­ted csúcstartójának pályafu­tásával, vessünk egy pillantást az eddigi „százasokra”. Bobby Moore (angol) 107 Bobby Charlton (angol) 106 Billy Wright (angol) 105 Leonel Sanchez (chilei) 104 Torbjörn Svensson (norvég) 104 Bozsik József 100 Gilmar (brazil) 100 D. Santos (brazil) 100 Nagyszerű nevek, egyedül­álló teljesítmények! Bobby Moore, aki jelenleg 32. életévében jár, a Barking Essex londoni iskolai csapat­ban tűnt ki először labdarúgó képességeivel, majd a West Ham United amatőr csapatá­ba került. Az 1958. évi luxem­burgi UEFA torna döntőjében már a nemzetközi szakértők figyelmét is magára vonta. Az angol ifjúsági válogatott ugyan 1:0-ra kikapott, de Moore néha szinte egyedül tartotta fel a Riva és Corso vezette olasz támadósort. Moore 18-szoros ifjúsági vá­logatottságával is „csúcstartó” lett a szigetországban, s mire hazatért, aláírhatta első profi szerződését. Bemutatkozására 1958. szeptemberében, a Man­chester United—West Ham mérkőzésen került sor. Ma már túl van az ötszá­zadik ligamérkőzésen is. Nem sokáig kellett várnia a válogatottságra sem. Az 1962. évi chilei VB előtt, a Peruval vívott előkészületi mérkőzé­sen mutatkozott be, s egy év­vel később az NDK—Anglia találkozón már a válogatott kapitányának választották. Sikeres évei következtek. 1964- ben a West Ham Unitedet az angol kupa győzelmére vezet­te, s elnyerte az „év labdarú­gója” címet. Egy év múlva a West Ham a KEK győztese lett, a döntőben az 1860 Mün­chent győzte le 2:0-ra. S a so­rozat nem szakadt meg: 1966. július 30-án, mint a VB győz­tes csapat kapitánya, az an­gol királynő kezéből ő vette át a labdarúgósport legna­gyobb díját, a Világkupát. Mit is tud Moore? A nem­zetközi szakértők elsősorban erejét, kitűnő testi adottsá­gait, technikai képzettségét, aztán nagyszerű áttekintő ké­pességét és játékintelligenciá­ját dicsérték és dicsérik még ma is, bár gyorsasága és moz­gékonysága kissé már megko­pott. Ennek megfelelően időn­ként most már bírálatok is érik. Az angol—lengyel mér­kőzésen elkövetett nagy hibá­ját — amelyből az angol csa­pat a második gólját kapta —, állandóan a szemére vetik, sőt olyan hangok is hallatszanak, hogy meg kellene már találni az utódját a válogatottban. Ezek azonban csak amolyan szélsőséges vélemények. Az angol csapat vezetői még az 1974. évi VB-n is számítanak Moore játékára,­­ ha ugyan eljut a csapat az NSZK-ba ... Érdekes Moore egyik leg­utóbbi nyilatkozatának né­hány részlete, amelyben álta­lában magáról és a labdarú­gásról beszél: — Sokszor kérdezik tőlem, mi a titka annak, hogy elér­tem a 107-szeres válogatottsá­got. Erre csak azt tudom mon­dani: vasakarat kellett hozzá és egy jó adag szerencse. No meg az, hogy az ember sú­lyosabban ne igen sérüljön meg. Legalábbis ne hosszú időre. — Mit köszönhetek a labda­rúgásnak? Mindent! A labda­rúgás az életem. Lassan a 20. bajnoki idényem felé közelí­tek, mégis mindig ujjongva várom az újat, az új élménye­ket, az új benyomásokat, hi­szen nincs az a mérkőzés, amelyik ne volna más, mint a korábbiak. — Válságban van-e a labda­rúgás, s mikor térnek vissza a nézők a stadionokba? Ezt a kérdést is sokszor nekem szegezik. Jómagam nem igen látom a „válság" jelét. Az ál­talános érdeklődésben mindig akadnak bizonyos hullámzá­sok, főleg azokban az orszá­gokban, amelyekben a csapa­tok teljesítménye, a színvonal visszaesett és elmaradnak a jó eredmények. Lehet, hogy Közép-Európában nincs minden rendjén, de Angliában, Hol­landiában, Olaszországban, az NSZK-ban és Dél-Amerikában a labdarúgás továbbra is a legnépszerűbb sportág. Még akkor is, ha a valóban na­gyon megváltozott életkörül­mények miatt itt-ott valamit csökken is a nézőszám. — Miért lövök olyan kevés gólt és mi a kedvenc posz­tom? Erre is felelek: az én elsőrendű feladatom az, hogy a West Ham United és a vá­logatott lehetőleg ne kapjon gólt, tehát a védőmunka tölti ki tevékenységem nagy ré­szét. A legszívesebben beállást játszom. Ez felel meg legin­kább adottságaimnak. — Ezzel kapcsolatban azt is sokszor kérdezik, kik voltak eddigi legnagyobb ellenfeleim. Sok kiváló labdarúgóval áll­tam már szemben, de legna­gyobb, legnehezebb ellenfe­leim mindig az angol csapa­tokból kerültek ki. Nem hi­szem, hogy még egy ország­ban olyan gyors, kemény és változatos lenne a bajnoki pontokért folyó küzdelem, mint nálunk Angliában. Hoffer József

Next