Képes Sport, 1973. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-03 / 27. szám
MOORE a „százasok” élén Az 1972—73-as labdarúgó idény nemzeti és nemzetközi hajrájában a szaksajtó és a közvélemény is elsiklott afelett, hogy a „százasok” élére új név került, Bobby Moore neve. Az öt világrész mindegyikében ismert, népszerű angol labdarúgó február 14-én, Skócia ellen játszotta 100. válogatott mérkőzését, s négy hónappal később, június 14- én az Olaszország—Anglia mérkőzésen volt 107. ízben angol válogatott. Ezzel honfitársát, Bobby Charltont szorította le az élről. Charlton már nem tud „javítani”, hiszen visszavonult, Moore viszont még jobban elhúzhat a „százasoktól”, mivel rendületlenül élvezi Sir Alf Ramsey szövetségi kapitány bizalmát. Ramsey ugyanis ismételten hangoztatja: „A mai angol válogatott elképzelhetetlen Bobby Moore nélkül.” Hasonló a véleménye egyesületi edzőjének, Ron Greenwoodnak is: „Bobby ma jobban játszik, mint bármikor idáig”. Mielőtt részletesebben foglalkoznánk a West Ham United csúcstartójának pályafutásával, vessünk egy pillantást az eddigi „százasokra”. Bobby Moore (angol) 107 Bobby Charlton (angol) 106 Billy Wright (angol) 105 Leonel Sanchez (chilei) 104 Torbjörn Svensson (norvég) 104 Bozsik József 100 Gilmar (brazil) 100 D. Santos (brazil) 100 Nagyszerű nevek, egyedülálló teljesítmények! Bobby Moore, aki jelenleg 32. életévében jár, a Barking Essex londoni iskolai csapatban tűnt ki először labdarúgó képességeivel, majd a West Ham United amatőr csapatába került. Az 1958. évi luxemburgi UEFA torna döntőjében már a nemzetközi szakértők figyelmét is magára vonta. Az angol ifjúsági válogatott ugyan 1:0-ra kikapott, de Moore néha szinte egyedül tartotta fel a Riva és Corso vezette olasz támadósort. Moore 18-szoros ifjúsági válogatottságával is „csúcstartó” lett a szigetországban, s mire hazatért, aláírhatta első profi szerződését. Bemutatkozására 1958. szeptemberében, a Manchester United—West Ham mérkőzésen került sor. Ma már túl van az ötszázadik ligamérkőzésen is. Nem sokáig kellett várnia a válogatottságra sem. Az 1962. évi chilei VB előtt, a Peruval vívott előkészületi mérkőzésen mutatkozott be, s egy évvel később az NDK—Anglia találkozón már a válogatott kapitányának választották. Sikeres évei következtek. 1964- ben a West Ham Unitedet az angol kupa győzelmére vezette, s elnyerte az „év labdarúgója” címet. Egy év múlva a West Ham a KEK győztese lett, a döntőben az 1860 Münchent győzte le 2:0-ra. S a sorozat nem szakadt meg: 1966. július 30-án, mint a VB győztes csapat kapitánya, az angol királynő kezéből ő vette át a labdarúgósport legnagyobb díját, a Világkupát. Mit is tud Moore? A nemzetközi szakértők elsősorban erejét, kitűnő testi adottságait, technikai képzettségét, aztán nagyszerű áttekintő képességét és játékintelligenciáját dicsérték és dicsérik még ma is, bár gyorsasága és mozgékonysága kissé már megkopott. Ennek megfelelően időnként most már bírálatok is érik. Az angol—lengyel mérkőzésen elkövetett nagy hibáját — amelyből az angol csapat a második gólját kapta —, állandóan a szemére vetik, sőt olyan hangok is hallatszanak, hogy meg kellene már találni az utódját a válogatottban. Ezek azonban csak amolyan szélsőséges vélemények. Az angol csapat vezetői még az 1974. évi VB-n is számítanak Moore játékára, ha ugyan eljut a csapat az NSZK-ba ... Érdekes Moore egyik legutóbbi nyilatkozatának néhány részlete, amelyben általában magáról és a labdarúgásról beszél: — Sokszor kérdezik tőlem, mi a titka annak, hogy elértem a 107-szeres válogatottságot. Erre csak azt tudom mondani: vasakarat kellett hozzá és egy jó adag szerencse. No meg az, hogy az ember súlyosabban ne igen sérüljön meg. Legalábbis ne hosszú időre. — Mit köszönhetek a labdarúgásnak? Mindent! A labdarúgás az életem. Lassan a 20. bajnoki idényem felé közelítek, mégis mindig ujjongva várom az újat, az új élményeket, az új benyomásokat, hiszen nincs az a mérkőzés, amelyik ne volna más, mint a korábbiak. — Válságban van-e a labdarúgás, s mikor térnek vissza a nézők a stadionokba? Ezt a kérdést is sokszor nekem szegezik. Jómagam nem igen látom a „válság" jelét. Az általános érdeklődésben mindig akadnak bizonyos hullámzások, főleg azokban az országokban, amelyekben a csapatok teljesítménye, a színvonal visszaesett és elmaradnak a jó eredmények. Lehet, hogy Közép-Európában nincs minden rendjén, de Angliában, Hollandiában, Olaszországban, az NSZK-ban és Dél-Amerikában a labdarúgás továbbra is a legnépszerűbb sportág. Még akkor is, ha a valóban nagyon megváltozott életkörülmények miatt itt-ott valamit csökken is a nézőszám. — Miért lövök olyan kevés gólt és mi a kedvenc posztom? Erre is felelek: az én elsőrendű feladatom az, hogy a West Ham United és a válogatott lehetőleg ne kapjon gólt, tehát a védőmunka tölti ki tevékenységem nagy részét. A legszívesebben beállást játszom. Ez felel meg leginkább adottságaimnak. — Ezzel kapcsolatban azt is sokszor kérdezik, kik voltak eddigi legnagyobb ellenfeleim. Sok kiváló labdarúgóval álltam már szemben, de legnagyobb, legnehezebb ellenfeleim mindig az angol csapatokból kerültek ki. Nem hiszem, hogy még egy országban olyan gyors, kemény és változatos lenne a bajnoki pontokért folyó küzdelem, mint nálunk Angliában. Hoffer József