Képes Sport, 1976. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-23 / 12. szám

FIATALÍTÁS 1947-ben alakult meg Miskol­con a Borsodi Volán sportköre. Legismertebb versenyzőik a­ sa­lakmotorosok, de az asztaliteni­szezők is az NB II-ben szerepel­nek. Labdarúgóik hosszú ideig a megyei bajnokságban játszottak, majd két éve felkerültek az új­jászervezett NB ill-ba. — A baj tulajdonképpen ek­kor kezdődött — mondja beszél­getésünk kezdetén Balázs András ügyvezető elnök, a szakosztály jelenlegi vezetőedzője. — Az első NB-s mérkőzéseken döbbentünk rá, hogy nagyon megöregedett a gárdánk, s az idősebbek telje­sítménye, ami elég volt a megyei bajnokságban, már nem elég az NB III-ban. A tavalyi bajnokságot még egy 29 éves átlagéletkorú csapat ját­szotta végig, a fiatalok közül Babus, Petrovics és Varga csak alig-alig, néhányon, mint például Petrás, Kállai és Berkovics pedig egyáltalán nem jutott szóhoz.­­ A bajnokság elején többen abbahagyták a játékot - foly­tatja Balázs András, - így Pál Sándor, a jelenlegi intéző, az­tán Vasvári, Soós és még többen. Én azonnal fiatalokhoz nyúltam, bár tudtam, hogy kellő tapasz­talat nélkül nehéz lesz helytáll­niuk, így is történt. Tavaly még éppenhogy megkapaszkodtunk, most viszont alighanem kiesünk. A Borsodi Volánnál, ha kicsit későn ébredtek is, de végül rá­jöttek, hogy a továbbfejlődés útja csakis a fiatalítás, a minél több saját nevelésű játékos szerepel­tetése. A most 23 éves átlagélet­­korú gárda a hátralevő mérkő­zéseken kellő tapasztalatokat gyűjthet, s így megerősödve egy év múlva visszaverekedheti ma­gát. (dobó) A híres debreceni ötösfogat irányítója iskolcon, a Páfrány­­ utca 8. alatt, közel a romantikus diós­győri várhoz, egy csendes kis utcában kerestem a közelmúltban Teleki Pált, a Debreceni Bocskai, majd a DVTK kiváló középcsa­tárát. Nem találtam ott­hon. A véletlen, de talán nem is nevezhetem vélet­lennek, a diósgyőri labda­rúgó-pályán hozott össze bennünket. Az egykor oly kiváló labdarúgót ma is érdekli a játék, nem tud meglenni nélküle. — Akárhogyan is szid­ják a mai labdarúgást — mondotta —, most is meg­van a maga szépsége. Per­sze, a magyar labdarúgás­ban, mint más nemzetek­nél is, bizonyos időszakok­ban fellendüléseket, majd visszaeséseket tapaszta­lunk. Véleményem szerint máris van eredménye a Magyar Labdarúgó Szövet­ség követelményrendszeré­ben rögzített előírásoknak. Gyorsabb, erőteljesebb, mozgékonyabb lett labda­rúgásunk. De még bőven van tennivaló labdarú­góink technikai, taktikai, egyéni felelősségvállalása fejlődésének érdekében. Az „erőnléti követelményrend­szert” kiváló labdarúgó tulajdonságokkal foglalko­zó „követelményrendszer” kell, hogy kövesse. A régi, túlzottan is szellemes, öt­letes, csak technikailag és taktikailag képzett labda­rúgást kár is összehasonlí­tani a mai, főleg a gyorsa­ságra, lendületességre ala­pított labdarúgással. Ma a gyorsaság, a lendületesség idejét éljük, de szerintem ezt a labdarúgást is lehet szellemesen játszani, sok­oldalúbb egyéni felkészült­séggel. Í­gy látja mindezt Te­leki Pál, a magyar­­ labdarúgás egy idő­szakának nagy egyénisége, aki 1928—1938 között tíz­­ évig az abban az időben világhírű debreceni ötös­fogat: — Markos, Vincze,­­­ Teleki, Eőry, Hevesi —­­ tagjaként 24 alkalommal­­ volt profi és hétszer orszá­gos válogatott. 1938-b ban­­ került Diósgyőrbe edző-já­­­­tékosként, majd később­­ mint szakosztályvezető és­­ az NB I-es labdarúgó csap t­pat edzője szerepelt. 1949-ben az MLSZ a fő­iskolai világbajnokságra­­ készülő magyar főiskolai válogatott edzői feladata­­­­val bízta meg. Akkor a­­ csapat főiskolai világbaj­nokságot nyert. Érdemei elismeréséül a Magyar Népköztársasági Sport Ér­demérem ezüst fokozata kitüntetéssel jutalmazták meg a sokoldalú sportem­bert. ri Teleki Pál kitűnő­­ szervezőnek is bizo­nyult. Közvetlenül a felszabadulás után ezre­ket mozgósító tömegspor­tot teremtett Diósgyőrött. Ma sem tétlenkedik, szak­­tanácsadója az NB III-ban szereplő Borsodi Volán labdarúgó csapatának, és nem kis része van abban, hogy évek során ez a csa­pat egyre magasabb osz­tályba került. A nagyszerű sportember büszkén mutatta a DVTK elnökségétől kapott állan­dó belépőjegyét a sportese­ményekre. — Nagy örömére szol­gál ez az erkölcsi megbe­csülés, mert ebből azt lá­tom, hogy nem felejtet­tek el. Nem, nem felejtettük el mi sem. És mert a napok­ban ünnepli 70. születés­napját, kívánjuk, hogy még sok öröme legyen a magyar labdarúgásban. Nemes Péter

Next