Képes Sport, 1976. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-23 / 12. szám
FIATALÍTÁS 1947-ben alakult meg Miskolcon a Borsodi Volán sportköre. Legismertebb versenyzőik a salakmotorosok, de az asztaliteniszezők is az NB II-ben szerepelnek. Labdarúgóik hosszú ideig a megyei bajnokságban játszottak, majd két éve felkerültek az újjászervezett NB ill-ba. — A baj tulajdonképpen ekkor kezdődött — mondja beszélgetésünk kezdetén Balázs András ügyvezető elnök, a szakosztály jelenlegi vezetőedzője. — Az első NB-s mérkőzéseken döbbentünk rá, hogy nagyon megöregedett a gárdánk, s az idősebbek teljesítménye, ami elég volt a megyei bajnokságban, már nem elég az NB III-ban. A tavalyi bajnokságot még egy 29 éves átlagéletkorú csapat játszotta végig, a fiatalok közül Babus, Petrovics és Varga csak alig-alig, néhányon, mint például Petrás, Kállai és Berkovics pedig egyáltalán nem jutott szóhoz. A bajnokság elején többen abbahagyták a játékot - folytatja Balázs András, - így Pál Sándor, a jelenlegi intéző, aztán Vasvári, Soós és még többen. Én azonnal fiatalokhoz nyúltam, bár tudtam, hogy kellő tapasztalat nélkül nehéz lesz helytállniuk, így is történt. Tavaly még éppenhogy megkapaszkodtunk, most viszont alighanem kiesünk. A Borsodi Volánnál, ha kicsit későn ébredtek is, de végül rájöttek, hogy a továbbfejlődés útja csakis a fiatalítás, a minél több saját nevelésű játékos szerepeltetése. A most 23 éves átlagéletkorú gárda a hátralevő mérkőzéseken kellő tapasztalatokat gyűjthet, s így megerősödve egy év múlva visszaverekedheti magát. (dobó) A híres debreceni ötösfogat irányítója iskolcon, a Páfrány utca 8. alatt, közel a romantikus diósgyőri várhoz, egy csendes kis utcában kerestem a közelmúltban Teleki Pált, a Debreceni Bocskai, majd a DVTK kiváló középcsatárát. Nem találtam otthon. A véletlen, de talán nem is nevezhetem véletlennek, a diósgyőri labdarúgó-pályán hozott össze bennünket. Az egykor oly kiváló labdarúgót ma is érdekli a játék, nem tud meglenni nélküle. — Akárhogyan is szidják a mai labdarúgást — mondotta —, most is megvan a maga szépsége. Persze, a magyar labdarúgásban, mint más nemzeteknél is, bizonyos időszakokban fellendüléseket, majd visszaeséseket tapasztalunk. Véleményem szerint máris van eredménye a Magyar Labdarúgó Szövetség követelményrendszerében rögzített előírásoknak. Gyorsabb, erőteljesebb, mozgékonyabb lett labdarúgásunk. De még bőven van tennivaló labdarúgóink technikai, taktikai, egyéni felelősségvállalása fejlődésének érdekében. Az „erőnléti követelményrendszert” kiváló labdarúgó tulajdonságokkal foglalkozó „követelményrendszer” kell, hogy kövesse. A régi, túlzottan is szellemes, ötletes, csak technikailag és taktikailag képzett labdarúgást kár is összehasonlítani a mai, főleg a gyorsaságra, lendületességre alapított labdarúgással. Ma a gyorsaság, a lendületesség idejét éljük, de szerintem ezt a labdarúgást is lehet szellemesen játszani, sokoldalúbb egyéni felkészültséggel. Így látja mindezt Teleki Pál, a magyar labdarúgás egy időszakának nagy egyénisége, aki 1928—1938 között tíz évig az abban az időben világhírű debreceni ötösfogat: — Markos, Vincze, Teleki, Eőry, Hevesi — tagjaként 24 alkalommal volt profi és hétszer országos válogatott. 1938-b ban került Diósgyőrbe edző-játékosként, majd később mint szakosztályvezető és az NB I-es labdarúgó csap tpat edzője szerepelt. 1949-ben az MLSZ a főiskolai világbajnokságra készülő magyar főiskolai válogatott edzői feladataval bízta meg. Akkor a csapat főiskolai világbajnokságot nyert. Érdemei elismeréséül a Magyar Népköztársasági Sport Érdemérem ezüst fokozata kitüntetéssel jutalmazták meg a sokoldalú sportembert. ri Teleki Pál kitűnő szervezőnek is bizonyult. Közvetlenül a felszabadulás után ezreket mozgósító tömegsportot teremtett Diósgyőrött. Ma sem tétlenkedik, szaktanácsadója az NB III-ban szereplő Borsodi Volán labdarúgó csapatának, és nem kis része van abban, hogy évek során ez a csapat egyre magasabb osztályba került. A nagyszerű sportember büszkén mutatta a DVTK elnökségétől kapott állandó belépőjegyét a sporteseményekre. — Nagy örömére szolgál ez az erkölcsi megbecsülés, mert ebből azt látom, hogy nem felejtettek el. Nem, nem felejtettük el mi sem. És mert a napokban ünnepli 70. születésnapját, kívánjuk, hogy még sok öröme legyen a magyar labdarúgásban. Nemes Péter