Képes Sport, 1976. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-23 / 12. szám
A kezdeményező Coubertin elképzelései, méginkább munkássága a NOB egész tevékenységét meghatározták. Maga választotta ki annak tagjait, alakította bizottságait. Emlékirataiban többször idézi beszélgetéseit az egyes tagokkal, amelyekben teljes cselekvési szabadságot kért a maga számára. Coubertin a NOB-ot saját művének tekintette és minden vonatkozásban maga akarta azt irányítani. Így kezdte meg működését 1894 szeptemberében a NOB. Coubertin ez idő után kezdte hangoztatni, hogy a bizottságnak három körből kell kialakulnia: — A kellő jogkörrel és meggyőződéssel rendelkező, tényleges munkát végző tagok kis magja. — A jóakaratú tagok „faiskolája”, akik között fokozatos képzés folyik. — A „homlokzat”, melyet neves személyiségek, gazdag befolyásos egyéniségek alkotnak, akiknek jelenléte bizonyos nemzeti igényeket elégít ki és akik az összejövetelek számára tekintélyt biztosítanak. Coubertin elképzelései a NOB független, szabad és önálló voltát illetően olyan ábrándra épültek, amelyeket a történelem erősen módosított. Ha követői között voltak és vannak is, akik a „tiszta” Coubertin-i gondolatok szerint képzelik el a NOB működését, a történelem valósága azért ezt jelentősen meghatározza. Már az első időkben szembe kellett nézni Coubertinnek a valósággal, amikor is a tagok jelentős része nem vette ki részét a munkából. Kemény Ferenc indítványára jegyzőkönyvbe került egy meglehetősen szigorú javaslat: „A NOB azon tagjai, akik évente legalább egyszer nem tesznek jelentést az elnöknek vagy elfogadható indok nélkül elmulasztják a közreműködésüket, vagy megjelenésüket az Olimpiai Játékokon, a jövőben tekintsék úgy, mintha lemondtak volna megbízatásukról.” Nem ismeretes, hogy mi lett Kemény javaslatának a jegyzőkönyvbe vétel után a sorsa, mert mint azt Otto Mayer, a NOB egykori kancellárja emlékirataiban megírta: „A kiadott jegyzőkönyvek közül igen sok talamyzik archívumokból, mivel Coubertin kevés jelentőséget tulajdonított a bürokratikus cirkafrrkának 28 évig tartó elnökségének idején. Létrehozott egy művet, melyet ennek alapelvei és eszméi szerint akart vezetni. Keveset jelentettek számára az ilyen vagy olyan határozatok, amelyeket az üléseken elfogadtak. Nagy diplomaták módjára ízlése szerint tudta őket alkalmazni.” Visszatekintve az olimpiai mozgalom ezen korszakára, annak nehézségei, nemegyszer kudarcai nem kis mértékben a kezdeményező felfogásából és alkalmazott módszereiből adódtak. Csupán egy NOB kongresszus Athéntől a párizsi olimpiáig a NOB csupán egy kongresszust tartott, 1897. július 23. és augusztus 1. között, a franciaországi Le Havre városában. A kongresszust kettős céllal hívták öszsze. Egyrészt feladata volt felülvizsgálni és kiegészíteni az előző kongresszus határozatait, tovább fejleszteni a NOB és testületeinek a munkáját. Másrészt Coubertin azt az elképzelését volt hivatva valóra váltani, mely szerint minden olimpiai kongresszus a testnevelés vagy a sport egy fontos kérdését is vitassa meg. Le Havre-ban a testgyakorlással összefüggő higiéniai és pedagógiai kérdések kerültek terítékre. A kevés egykori feljegyzés értékesnek tartotta az elhangzott előadásokat és az azokat követő vitákat. Indítványok egész sorát terjesztették elő, amelyek azonban a NOB helyzeténél fogva megmaradtak a felvetésnél. Már ennek a kongresszusnak a munkájára is rányomta a bélyegét a francia érdekek elsődlegessége. Még inkább ez történt a játékokkal. A világkiállítással egybekötött olimpia áttekinthetetlen volt. A játékok több hónapig elhúzódtak, a külföldi képviselők nem tudtak megállapodni, miként egyeztessék idejüket, hogy összejöjjenek a NOB kongresszusára. így történhetett meg, hogy az olimpia ideje alatt nem tartott a NOB kongresszust. A nehézségek mit sem változtattak az olimpiai gondolat további népszerűsítésén és az olimpiai mozgalom egyre gyorsabb ütemű fejlődésén. Ez késztette Coubertint arra, hogy egy esztendővel később Párizsba mégis összehívja a NOB kongreszszusát. Az olimpia világa megkezdte nagyszerű távlatokat ígérő kibontakozását. A francia Coste nyerte az amatőr Párizs, egy kis túlzással: a „világ fővárosa" , a világkiállítás idején John Flanagan: az ameversenyzők tőrvívását legalábbis így érezték a párizsi afrikai atléta három olimpián nyerte meg sorozatban a kalapácsvetést