Képes Sport, 1976. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-13 / 28. szám

CSALÁDLÁTOGATÁS Eddig 225 család je­lentkezett a montreali szervezőknél, hogy szíve­sen látnának vendégül az olimpia alatt sportcsopor­tokat, ígéretet kaptak, hogy felajánlásukkal ha­marosan foglalkoznak majd és elkészítik szá­mukra a tábor lakóinak látogatási rendjét. SIKER Az olimpiai falu egyik leglátogatottabb és leg­kedveltebb szórakozóhelye­­ a mozi. Egész napos a vetítés, a küldöttségek előző nap megkapják a műsort, s aki ráér, beül egy-két órára kikapcso­lódni. Bemutatták már a müncheni olimpiáról ké­szített filmet is. Különö­sen nagy sikere volt a Hegedűs Csaba bajnok­ságát bemutató képsor­nak. Mit fűzhetnénk hoz­zá ehhez? Reméljük, a nagy sikerre való tekin­tettel­­ ismétlés is lesz. Persze a szőnyegen. NEMZEDÉKEK Az olimpia egyik legér­dekesebb résztvevője minden bizonnyal Bill Roycroft lesz. Ugyanis a most ötödik olimpiáján szereplő ausztrál lovassal egy csapatban indul majd 32 éves Barry és 30 éves Wayne nevű fia is. És az unokák? HALADÉK — Eleinte nehézkesen mozogtunk, de most már edzésről edzésre jobban érezzük a játékot - mondja Schlégl Judit, női röplabda-válogatottunk kapitánya. — Frissek va­gyunk, s önbizalmunk is jóval nagyobb, mint oda­haza vagy az elmúlt hóna­pok erőpróbái előtt volt. A történet teljességé­hez tartozik, hogy női röplabda-válogatottunk felkészülési tervében leg­utóbb előkészületi mérkő­zés szerepelt volna az Egyesült Államok együtte­sével, de az ellenfél egy nap haladékot kért. Lehet, hogy lelkierő gyűjtésére? (MTI) „Honfoglalás”. A magyar csapat részéről Páder János, a MOB titkára átveszi az olimpiai falu jelképes kulcsát Vidám fiúk, Verrasztó Zoltán és Maracskó Tibor. Reméljük, jókedvük a verseny végén is megmarad /MONTOM LI SZÍNEK Még meg sem kezdődtek a versenyek, Hegedűs Csaba máris „lehengerlő”

Next