Képes Sport, 1977. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-05 / 27. szám
Jó szelet Moszkváig! Ha piros szalag volna az írógépemen, azzal kopognám le dr. Haán András rövid életrajzát. Tizennyolc évesen tagja lett a tokiói olimpián szereplő kosárlabda-válogatottnak, s harmincba fordulva Montrealban vitorlázásban képviselte a magyar színeket. Két szerelem — két olimpia! Közben elvégezte az orvosegyetemet, és öt év múlva letette a szakorvosi vizsgát, sebész lett. Az István-kórházban, Marton professzor osztályán dolgozik. Ha nem tudnám, mit jelent élsportolói szinten versenyezni, s emberként így állni helyt a magánéletben, azt mondanám: Haán doktor a szépséges és szeszélyes istenasszonnyal, Fortunával kézenfogva járja az élet útjait... Vasárnap még Kielben versenyzett, kedden reggel már az István-kórházban találom. — Nincsenek elpazarolható napjaim — mondja mosolyogva. — A szabadságomból és az ünnepi ügyeletekből gyűjtögetett napjaimon versenyzek, s még hátravan néhány szép viadal. Kikérés, válogatottaknak járó kedvezmény? Azt mondja, csak az olimpia évében vesz igénybe kikérést, egyébként nem él vele. És egyáltalán nem tartja érdemnek, vagy említésre méltónak, ő mindenekelőtt orvos, akire szüksége van a kórháznak, s akinek szüksége van a mindennapok tapasztalatára, gyakorlatára, így is nagy segítséget kap professzorától, dr. Marton Tibortól, s az osztályán dolgozó munkatársaktól. Három-négy hónapra előre leadhatja munkatervét, figyelembe véve a versenyeket, közös felkészüléseket, s profeszszora ennek megfelelően osztja be őt az ügyeletekre. Nyáron általában megkapja a hétvégeket, s akkor — ha nincs külföldön verseny — irány a Balaton! Hétközben pedig két erőnléti edzés a fővárosban ... Nem fárasztó ilyen feszített iramban dolgozni és versenyezni ? — Még sohasem éreztem, hogy az egyik kárára lenne a másiknak. A műtőben töltött nehéz órák, napok után csodálatos kikapcsolódás vízre szállni... és repülni... — Elneveti magát. — Esetleg vánszorogni, ha a széljárás éppen nem kedvező... A sűrűsödő, nagy feladatok, célok pedig az ember „rejtett tartalékait” is mozgósítják. Hogy lett a válogatott kosarasból válogatott vitorlás? — Az olimpia után súlyos térdsérülést szenvedtem, amelyet az operáció sem hozott rendbe teljesen. Akkor viszszamentem a BKV Előrébe, ahol diákkoromban már éveken át vitorláztam. De a kosaraséveim mégis felejthetetlenek, mert játszhattam a régi „legendásokkal”, Gremingerrel, Simonnal, Benczével, s a többi Európa-bajnokkal. Kielben, a világ legnagyobb mezőnyű vitorlásversenyén megnyert egy futamot, kétszer harmadik lett, s mégsem került a legjobb hat közé... Azt hiszem, ez volt az első magyar futamgyőzelem. — Nem tudom, elsőként győztem-e, de mindenesetre nagyszerű érzés volt győzni, hiszen ott volt a mezőnyben az olimpiai bajnok és az ezüstérmes is, öt futamból háromban megelőztem mindkettőjüket ... És most a keserűbbről. Vitorlázásban hét futamot rendeznek, s a legjobb hat eredménye számít be az összetettbe. Mi az első futamban a délafrikaiak részvétele miatt nem indultunk. Utána a rendezők kizárták őket, lehúzták a lobogójukat, de a nagy lehetőség — egyszer hibázhatunk! — már elveszett számunkra. Már kellett bizonyos kockázatokat vállalnunk a sikeres szereplés érdekében. Az utolsó futamban már a negyvenedik helyezés is az összetett második helyét jelentette volna számomra. Az egyik fordulónál az átlagos vízen haladó vitorlás nekiütődött az én hajóm végének. Ártatlan koccanás volt, nem került hátrányba miatta, s mégis élt a vétó jogával. Intett, hogy álljak ki, fejezzem be a versenyt ... Nagyobb nyomaték kedvéért odakiáltott a közelében vitorlázó NSZK- beli honfitársának — tanúskodjon majd... Öt futam eredménye alapján a tizedik lettem ... Persze a sértett — aki semmiképpen sem szerepelhetett volna jól — intézhette volna másképp is a dolgot. Inthetett volna és mehetett volna tovább, vagy a következő két fordulónál Haán András biztosított volna neki előnyt. A legkönyörtelenebb utat választotta. Másnak ártott, magának nem használt. Igaz, két NSZK-beli versenyző végzett a legjobb hat között... Milyen szerepe van a széljárásnak a vitorlázásban? — Talán elég, ha jellemzőül elmondom, hogy Kielben két napon nagyon rosszak voltak a szélviszonyok. Utána a versenyzők kilencven százaléka aláírta az óvást, amelyet benyújtottunk a rendezőknek, ha már most nem lehet változtatni, a jövőben ne forduljon elő hasonló eset. Az új szélviszonyoknak megfelelően módosítsák a pályát, mert másképp irreálissá válik a viadal... Külföldön hatos-hetes erősségű szélnél még versenyeznek, a Balatonon ötös erősségűnél már csak motoros kíséretében szállhatnak vízre a vitorlázók. Márpedig, aki nagy versenyre készül, annak éppen az ilyen szélben kell edződnie. Mit csinálnak tehát? — Kimegyünk és edzünk, s ha jön a rendőrmotoros, fizetünk. Én például alig egy-két hete négyszáz forintot. De nagyon jó lenne, ha a rendőrség valamilyen módon különbséget tenne a szórakozásból vitorlázók és a versenyzők között, ez megkönnyítené a helyzetünket. S ha a versenyző borul fel? — Akkor felállítja a hajóját és megy tovább ... Amikor annyi fiatal pályafutása fejeződik be anélkül, hogy belekóstolhatna az igazán nagy versenyek légkörébe, Haán András két sportágban szerepelt olimpián. Szerencsés embernek tartja magát? — A részvétel csak lehetőség az igazán nagy tervek, álmok megvalósításához. Szerencsés — pontosabban boldog, elégedett akkor lennék, ha egy szép siker élményével tudnék majd búcsúzni a versenysporttól... Nem mondja ki, de érzem: ez a vágy ad erőt neki ahhoz, hogy tovább tervezzen a sportban is. Legalább a moszkvai olimpiáig. Bajnai Teréz Kép: Falus István