Képes Sport, 1978. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-18 / 29. szám

Mi kell ahhoz, hogy a földön járó ember a fel­legekbe vágyjék? Hogy repülő, ejtőernyős legyen? Bátorság, vakmerőség, ka­landvágy, keménység? Igen, a kalandfilmek, Verne-regények hősei mind magukon viselik a rettenthetetlenek, a félel­met nem ismerők különös jegyeit. Megjelennek és tudod, hogy mások, mint TE vagy. Álmodozásaid­ban talán hőssé tudsz nő­ni te is, de aztán jön az ébredés, jönnek a hét­köznapok ... És ha egy nő szemeli ki magának második la­kóhelyül a fellegeket? Bolla Mária, a Postás MHSZ vitorlázó repülő­­nője eddig 1700 órát töl­tött a levegőben, s ez­alatt mintegy 35 000 km-t tett meg. A magyar vitor­lázórepülő-sport történe­tében kilencedikként - a nők között elsőként, mára egyetlenként - el­s érte a fokozatot, gyémántkoszorús ötezer méter magasságig jutott óriás szitakötőjével, s 500 km-t tett meg egyszerre leszállás nélkül. Az el­múlt héten, Csehszlová­kiában első lett a szo­cialista országok női ver­senyében. ... A dunakeszi repülő­téren találkozunk. Fűre terített ponyváról figyeli társaival a levegőben úszó tanulógép mozgását, üdvözlésünkre feláll. Ala­csony, de rendkívül for­más termet, finom voná­sé, kedves arc, mosolygó szempár. Külsőre semmi a félelem nélküliek ke­ménységéből . . . Nevet, amikor vele észrevételeimet­ közlöm . Pedig gyermekko­romtól vonzódtam az iz­galmas, a romantikus, nem mindennapi dolgok­hoz. Faltam a kalandre­gényeket, imádtam Ver­nét, csillagász vagy ha­jóskapitány szerettem vol­na lenni, de mindenkép­pen valami rendkívülire vágytam. Erre azonban elég sokáig kellett vár­nom. A gépipari techni­kumban vitorlázórepülő volt az igazgatóm, és né­hány diáktársam. Az ej­tőernyős válogatott edző­je a testnevelő taná­runk ... És én hajlamos voltam a „fertőzésre" . . . Már I. osztályú tornász volt, de gondolkodás nél­kül otthagyta a szereket, amikor fiúpajtásai meg­ígérték, kiviszik a repülő­térre. „Nem fognak lel­kesedni, hogy lányt vi­szünk magunkkal, de ha nem kényeskedsz, és úgy viselkedsz mint a suliban, előbb-utóbb megszokják, hogy ott vagy . . .” mond­ták neki... „ Valóban nem fo­gadtak virággal. Mindent elkövettek, hogy elvegyék a kedvemet a repüléstől, amely szerintük nem nők­nek való. Engem azonban nem tudtak megtörni, el­vállaltam minden munkát, keményen dolgoztam, mint a fiúk. Ki hajlandó gáz­olajjal lemosni a generá­tort? Én! Ki hajlandó éj­szakai szerelőbrigádban munkát vállalni? Én! És eljött az idő, amikor elő­ször kiszedhettem egy csavart a gépből, aztán egy egész csapágyat is... S egyszer csak, belül ke­rültem a körön ... 9 És a férfiak? nők 9 Kijelentették, hogy a változatlanul alkal­matlanok ugyan a repü­lésre, de én kivétel va­gyok ... De hát ez en­gem már oly kevéssé ér­dekelt! A lényeg volt a fontos. Hogy repülhet­tem, hogy lassan saját gépet kaptam . . . , hogy válogatott lettem .... hogy amit célul tűztem magam elé, apránként elértem. A csodálatosan szép, fehér gépmadár, amellyel legutóbb Csehszlovákiá­ban is győzött, ott várja gazdáját a füvön. Törzse hét méter hosszú, két ki­terjesztett szárnya 19 mé­ter. 298 kiló, és repült már 230 km-es sebesség­gel is. Az ülésen kis cso­mag: ejtőernyő. Enélkül nem szállhat fel senki.­­ Ha szükség lenne rá, tudná . . . merné használ­ni?­­ Ugrottam már né­hányszor, éppen azért, hogy magam is kipróbál­jam, mennyire vagyok bá­tor. . . Féltem is, amikor a csupa első ugró között ott szorongtam a gépben. Dehát, nem az a bátor, aki nem ismeri a félelmet, hanem aki le tudja győz­­­­i azt. Amikor odaálltam nyitott ajtó elé, be­hunytam a szemem, s amikor újra kinyitottam, már lebegtem a csodála­tosan tiszta levegőben, és álomszép volt körülöttem minden . . ■ 9 Volt már veszélyhely­zetben? 9 Igen, és szörnyű ha­lálfélelmemben majdnem

Next