Képes Sport, 1978. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-18 / 29. szám
Mi kell ahhoz, hogy a földön járó ember a fellegekbe vágyjék? Hogy repülő, ejtőernyős legyen? Bátorság, vakmerőség, kalandvágy, keménység? Igen, a kalandfilmek, Verne-regények hősei mind magukon viselik a rettenthetetlenek, a félelmet nem ismerők különös jegyeit. Megjelennek és tudod, hogy mások, mint TE vagy. Álmodozásaidban talán hőssé tudsz nőni te is, de aztán jön az ébredés, jönnek a hétköznapok ... És ha egy nő szemeli ki magának második lakóhelyül a fellegeket? Bolla Mária, a Postás MHSZ vitorlázó repülőnője eddig 1700 órát töltött a levegőben, s ezalatt mintegy 35 000 km-t tett meg. A magyar vitorlázórepülő-sport történetében kilencedikként - a nők között elsőként, mára egyetlenként - els érte a fokozatot, gyémántkoszorús ötezer méter magasságig jutott óriás szitakötőjével, s 500 km-t tett meg egyszerre leszállás nélkül. Az elmúlt héten, Csehszlovákiában első lett a szocialista országok női versenyében. ... A dunakeszi repülőtéren találkozunk. Fűre terített ponyváról figyeli társaival a levegőben úszó tanulógép mozgását, üdvözlésünkre feláll. Alacsony, de rendkívül formás termet, finom vonásé, kedves arc, mosolygó szempár. Külsőre semmi a félelem nélküliek keménységéből . . . Nevet, amikor vele észrevételeimet közlöm . Pedig gyermekkoromtól vonzódtam az izgalmas, a romantikus, nem mindennapi dolgokhoz. Faltam a kalandregényeket, imádtam Vernét, csillagász vagy hajóskapitány szerettem volna lenni, de mindenképpen valami rendkívülire vágytam. Erre azonban elég sokáig kellett várnom. A gépipari technikumban vitorlázórepülő volt az igazgatóm, és néhány diáktársam. Az ejtőernyős válogatott edzője a testnevelő tanárunk ... És én hajlamos voltam a „fertőzésre" . . . Már I. osztályú tornász volt, de gondolkodás nélkül otthagyta a szereket, amikor fiúpajtásai megígérték, kiviszik a repülőtérre. „Nem fognak lelkesedni, hogy lányt viszünk magunkkal, de ha nem kényeskedsz, és úgy viselkedsz mint a suliban, előbb-utóbb megszokják, hogy ott vagy . . .” mondták neki... „ Valóban nem fogadtak virággal. Mindent elkövettek, hogy elvegyék a kedvemet a repüléstől, amely szerintük nem nőknek való. Engem azonban nem tudtak megtörni, elvállaltam minden munkát, keményen dolgoztam, mint a fiúk. Ki hajlandó gázolajjal lemosni a generátort? Én! Ki hajlandó éjszakai szerelőbrigádban munkát vállalni? Én! És eljött az idő, amikor először kiszedhettem egy csavart a gépből, aztán egy egész csapágyat is... S egyszer csak, belül kerültem a körön ... 9 És a férfiak? nők 9 Kijelentették, hogy a változatlanul alkalmatlanok ugyan a repülésre, de én kivétel vagyok ... De hát ez engem már oly kevéssé érdekelt! A lényeg volt a fontos. Hogy repülhettem, hogy lassan saját gépet kaptam . . . , hogy válogatott lettem .... hogy amit célul tűztem magam elé, apránként elértem. A csodálatosan szép, fehér gépmadár, amellyel legutóbb Csehszlovákiában is győzött, ott várja gazdáját a füvön. Törzse hét méter hosszú, két kiterjesztett szárnya 19 méter. 298 kiló, és repült már 230 km-es sebességgel is. Az ülésen kis csomag: ejtőernyő. Enélkül nem szállhat fel senki. Ha szükség lenne rá, tudná . . . merné használni? Ugrottam már néhányszor, éppen azért, hogy magam is kipróbáljam, mennyire vagyok bátor. . . Féltem is, amikor a csupa első ugró között ott szorongtam a gépben. Dehát, nem az a bátor, aki nem ismeri a félelmet, hanem aki le tudja győzi azt. Amikor odaálltam nyitott ajtó elé, behunytam a szemem, s amikor újra kinyitottam, már lebegtem a csodálatosan tiszta levegőben, és álomszép volt körülöttem minden . . ■ 9 Volt már veszélyhelyzetben? 9 Igen, és szörnyű halálfélelmemben majdnem