Képes Sport, 1979. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-07 / 32. szám

— Te ... te ezt feltételezed rólam? ... Hogy én téged föladjalak? . .. Hogy kiszolgáltassalak ennek a vérszomjas dúvadnak?! Köre Zsuzsannát majdnem meghatotta az elemi erejű méltatlankodás. — Jól van, Lacikám, hülye kérdés volt, bocsáss meg, spongyát rá. De most meséld el, hogyan reagált a beismerésedre. Nagy cirkuszt csinált? — Semmi különös. Csak keresztre fog feszíteni. Aztán karóba húz. Aztán földaraboltat, és testrészeimet elrettentő példa gyanánt fölszögezteti Micske főbb közlekedési pontjain. — Ne butáskodj! — Nem butáskodoim. Nyíltan megmondta, hogy személye elleni merényletnek tekinti, továbbá hivatali tisztsége és tekintélye szándékos aláaknázásának, és nem nyugszik, amíg le nem tiltat az ország valamennyi tanintézetének katedrájáról... És amit ez a monstrum egyszer a fejébe vesz, és amilyen összeköttetései ennek vannak ... És amilyen könyörtelen, ha a hiúságán esik csorba ... Köre Zsuzsanna lehajolt az újságért, aztán indult kifelé. — Hová? — kérdezte Darida Lőrinc. A lány bal keze mutatóujjával a mennyezet felé bökött. * * * A színhely ismét az igazgatói szoba, most is ketten vannak benne, de ezúttal elveti Pál és Köre Zsuzsanna. Az igazgató az íróasztala mellett áll, kezében a Képes Sporthíradó szeme átszalad a fotókon. — Derék — jelenti ki —, mindig örülök, ha iskolánk jó munkája kap egy kis sajtóvisszhangot .. . Köszönöm, hogy megmutatta a ciket. De azért legközelebb előbb hozzám hozza be az újságírót, az iskolai rendtartás szerint tudnom kell az effajta látogatásokról. Zsuzsannának már repdesnek a szempilláit, jaj istenem, csak nem követtem el súlyos hibát?! — Fel a fejjel, kollegína, nincs semmi baj — nyugtatja meg a nagyúr, látván szegénykének a kétségbeesését. — Óhajt még valamit? Mert van néhány sürgős elintéznivalóm. ENDRŐDI ISTVÁN ILLUSZTRÁCIÓI — Csak egy apróság — mondja a látogató, és kéretlenül helyet foglal egy karosszékben. — Az a bizonyos jatagán, az az én ötletem volt. Elcsépelt irodalmi kép, de ölveti valóban sebzett oroszlánként ugrik föl, bődül nagyot. — Micsoda?! Egész összeesküvés?! Villámlik a tekintete, de a látogató állja keményen, szempillája most már nem rezdül. Ölveti Pál számol magában tízig, hogy megnyugodjon kicsit, lassan visszaereszkedik a székére, aztán tigrismosollyal kérdi, hogy a nagyvadaknál maradjunk. — És ugye maga sem hajlandó magyarázatot adni, hogy miért tették, amit tettek? — Dehogynem — dől hátra kényelmesen a lány. — Hisz én terveltem ki az egészet, szövetségesnek én nyertem meg Darida Lőrincet, a végrehajtásban is tevékenyen részt vettem. Tessék csak kérdezni bátran. A pimaszság teteje! Bátorságra ösztökélni a rettenetes elvetit! De ez most elsiklik e fölött az apróság fölött, a lényeg izgatja, a merénylet oka, indítéka, célja. — Kezdem ott — fog a magyarázatba Köre Zsuzsanna —, hogy a tanmedence ötlete nem akkor született meg az agyamban, amikor ki lett ásva az a hatalmas gödör, fordítva volt. A gödör azért lett kiásva, mert én meg akartam tanítani úszni a gyerekeket. És ehhez uszoda kellett. Még ha olyan primitív is. Meglovagoltam Micske vitéz legendáját. A jatagánt az apámmal hozattam, aki egy hétnapos IBUSZ-úton vett részt, Isztambulban is jártak, ott vette a bazárban ... Nem volt egészen korrekt eljárás az egész móka, de a cél szentesíti az eszközt, miként Machiavelli megállapította ... Egyszerűen nem volt más választásom. — Nem volt?! — horkant föl a nagyúr. — Nem lehetett volna fondorlatos megtévesztés, csalás és hazudozás helyett az egyenes utat választani? Bejönni ide hozzám, mint ahogy most is bejött szabadon, nem állta útját senki.. . Bejönni és előadni ennek a nejlonmedencének a tervét, segítséget kérni hozzá? Mosolyogva rázta meg a fejét a lány. — Ez a gondolat még csak fel sem ötlött bennem. Mert nem lett volna semmi értelme. Számolni kezdett az ujjam. — Először is, a testnevelés ebben az iskolában huszadrendű dolog, főleg az ön hibás szemlélete folytán. Itt, az ország egyik leggazdagabb községében nincs tornaterem az iskolában. Rossz idő esetén az osztályban meg a folyosón mozgatjuk át kicsit a diákok izmait, és ezt mindenki vagy majdnem mindenki rendjénvalónak tekinti. Másodszor... — Semmi másodszor! — szakította félbe a dili. — Már az első állítása is szemenszedett rágalom. Ennek az iskolának már akkor sem volt tornaterme, amikor megépült! Amikor még nem én voltam az igazgatója! A látogató egyetértően bólintott. — Így igaz, megérdeklődtem. Csakhogy azóta eltelt húsz év. És minden elődöm, valamennyi testnevelő, aki ez alatt a két évtized alatt egy tornaterem vagy tornaszoba megépítését kérte az igazgató kartárstól, süket füleikre talált. Pedig utóbb már azt is elintézték Drávucz bácsival, a téeszelnökkel, hogy egy toldalékszárny építéséhez bontási anyagot kapnak, sőt, hogy egy könnyűszerkezetes volt raktár elemeit, csak hivatalosan kérje az iskola vezetősége a téesztől... — Lári-fári! — intette le indulatosan elveit. — Hadd számoljak én is. Először is: nem engedem, nem engedtem elcsúfítani az iskola épületét -holmi toldaléképülettel. Másodszor: nem leszek lekötelezettje annak a Drávucznak, a téeszelnöknek. Harmadszor: ekkora beruházás ügyében amúgy sem én mondtam volna ki a végső szót, mégcsak nem is a községi tanács, hanem a járási, a megyei. Minthogy a pénzt nekik kell biztosítaniuk. Negyedszer pedig ... — Negyedszer pedig — vágott közbe most Köre Zsuzsanna —, önt ez az egész ügy nem érdekelte különösebben. De ezt első, alapmagyarázatnak kellett volna kimondania. Mert az ön tekintélye, kapcsolatai, szervezőkészsége teljesen feleslegessé tették volna a kilincselést a felsőbb szerveknél, ön meg tudta volna győzni a micskeieket, hogy áldozzanak a gyerekek egészségéért forintot is, munkát is, hogy saját erőből teremtsenek meg egy tornatermet. Váratlanul szelíd hangon felelte erre az igazgató. — Ez így nem áll- Maga fél éve van itt, én itt születtem, én ismerem jobban a helyzetet. Először is, a micskeiekből pénzt kihúzni, emellett Heraklész bármelyik hőstette eltörpül. Ráadásul csakugyan minek forszírozni a tornát ott, ahol a gyerekek mozognak, dolgoznak épp eleget a gyümölcsösökben, és olyan egészségesek, mint a makk. Fölsóhajtott a lány. — Hát ez az. Aki kövér, az az egészséges. Aki pufók, az a szép. A fizikai munka fölöslegessé teszi a testedzést, a testnevelést, a sportot. Csupa túlhaladott, bibliai szöveg... De hát hagyjuk ezt most, ne merüljünk el szakmai kérdésekben, én egy ajánlatot szeretnék tenni. Az igazgató ikartárs nem indít fegyelmit ellenünk az ásatások miatt, cserébe pedig én most már egy valódi kincset ajánlok föl. Nem olyat, mint Micske vitéz, aki vagy volt, vagy nem volt. Hanem olyat, aki biztosan van, aki nagyobb dicsőséget fog hozni az iskolának, nagyobb elismerést személy szerint önnek, mint akár egy vagon hódoltságkori cucc vagy várrom. — Maga — kérdezte egészen elámulva elvett Pál —, maga alkudozni akar velem?! A lány nyugodtan bólintott azzal a kerek macskafejével. — így is meg lehet fogalmazni. Bár én szívesebben beszélnék kölcsönös előnyöket jelentő baráti megállapodásról, ahogy a diplomáciai hírekben olvasható. A vágy, hogy kitekerje ennek a szemtelen nőnek a nyakát, rövid tusát vívott az igazgató lelkében a civilizált neveltetéssel, a pedagógus etikával, a várható bűnvádi következmények latolgatásával, no meg a kíváncsisággal. Ez utóbbi lett a győztes. — Miféle kincsről fecseg itt a kartársnő? Apró jegyetfüzetet húzott elő a válltarisznyájából a lány. — Most fölolvasom — közölte —, hogy tavaly az NDK-bak a 9—10 éves leány gyerekúszók kategóriájában, két számban milyen eredményt ért el a győztes, hozzátéve, hogy az ő gyerekúszásuk általában a spiccet jelenti az egész világon. Szóval, mellen, 100 méteren egy perc, huszonnégy másodperc. Háton, száz méteren egy perc tizennyolc egész öt tized másodperc. A versenyt ötvenméteres uszodában rendezték. Namármost, ha az úgynevezett Stammfeldegyenlet alapján összevetjük a különböző méretű uszodákban elért időeredményeket, a fordulók számának különbözőségéből adódó eltolódásokat és így tovább ... Folytatjuk .