Képes Sport, 1980. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-26 / 9. szám

OLIMPIAI EZÜSTÉREM Lake Placid 1932 Garmisch-Partenkirchen 1936 St. Moritz 1948 Oslo 1952 Cortina 1956 Lake Placid 1980 Számítottunk rá. Bíztunk bennük. Mégis aggódva vár­tuk a híreket, hogy sikerül­jön népszerű táncospárunk­nak az éremszerzés Lake Placidben. Kis különbséggel szorultak a második helyre és így ez még a vártnál is jobb ered­ményt jelent. Hiszen a Lim­­­icsuk—Karponoszov páros nagyon sokáig legyőzhetetlen­­nek látszott. A magyar kettős­nek pedig ezen az olimpián sikerült a szabadkorcsolyázás­ban megelőzni őket! Ez, jó előjel a dortmundi világbaj­nokság előtt, ahol párosunk búcsúversenyzésére kerül sor. A tizenhárom együtt átkor­csolyázott évüket sok szép állomás és töretlen fejlődés jellemzi. Egyfajta fémből ké­szült érem hiányzik már csak a gyűjteményükből — meg­érdemelnék, hogy ezt Dort­­mundban megszerezzék. Elhatározásuk, hogy a világ­­bajnokság után visszavonul­nak, alighanem megváltoztat­­h­at­atlan. Eddigi szereplésükkel feltétlenül hozzájárultak ah­hoz is, hogy az őket követő Remport—Nagy párost bizto­san jobb szívvel pontozzák majd, mint ezelőtt tették. Itt kell megemlíteni, hogy Regő­­czyék eddig is milyen sokat segítettek a fiatal párosnak, edzések és versenyek folya­mán is. Az ünneplés pillanataiban is nehéz arra gondolni, hogy Dortmund után nem szurkol­hatunk többet sikeres jégtán­­cosperumikinak. Nem csa­k a hazai jégsport, lesz szegé­nyebb nélkülük. S. D. L. bronz Rotter-Szollós bronz Rotter-Szollós ezüst Kékessy-Király bronz Nagy testvérpár bronz Nagy testvérpár ezüst Regőczy-Sallai Nyikolaj Zimjatov a légtérben, társai ünnepük, mint a szovjet sífutóváltó utolsó befutóját. A huszonöt esztendős moszkvai főiskolás L 978-ban Lahtiban világbajnoki ezüstéremmel mutatkozott be a nemzetközi élvonalban - most a győztes váltón kívül 30 és 50 kilométeren is győzött Anton Innauer,négy évet várt, hogy bajnok lehessen. Innsbruckban csodagyereknek számított és tehetsége csillogott — Lake Placidben nem számítottak az esélyesek közé, mégis nyert

Next