Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1980-11-11 / 46. szám

szűrni a máig hatókat, de nem szabad ragasz­kodni hozzájuk. Válto­zik az éle­t, változnak benne a körülmények, az emberek, s aki nem tud lépést tartani, az alkalmatlan a fejlődés­re. Én, szerencsére amo­lyan kutató, kreatív tí­pus vagyok, még a saját magam taposta ösvénye­ken is nehezen tudok sokáig járni... • Sok edző, sportve­zető panaszkodik, hogy ma már nehezen köthe­tők egy-egy sportághoz, egyesülethez a fiatalok. — Kétségtelen, bővül­tek a fiatalok választási lehetőségei, nagyobb az elszívó hatás;­ a gyere­kek arra fordítják sza­bad idejüket, fölös ener­giájukat, ahol érzésük szerint több élmény, öröm várja őket. Oko­sabban kell tehát hozzá­juk nyúlnunk, s első lé­pésként a sport szépsé­geit, varázsát kell velük megismertetni. Az értel­mükkel és az érzelmeik­kel is. Utána már sokkal könnyebben fogadják el az élsporttal járó köve­telményeket is.­­ Azt mondják, fe­leslegesen sok központi edzőtábort tervezel a felkészülési programod­ba. Mintha nem bíznál eléggé az egyesületi ed­zőkben. — Ez egyáltalán nem így van, sőt, nagyon is támaszkodom rájuk és szeretném a régi, gyü­mölcsöző kapcsolatot új­jávarázsolni. Nálunk négy egyesületben, a NIM-ben, az Új Dózsá­ban, a Bp. Spartacus­­ban és a Vasas Izzóban vannak viszonylag jó feltételek a felkészülés­hez, de még itt sem le­het olyan sokoldalú, in­tenzív munkát végezni, mint a keretekben. A szakosztályokban ugyan­is általában óriási a különbség a sportolók erőnléti-technikai tu­­dásszintje között. Nem lehet a röplabdát nem­zetközi szinthez mérten tanítani. És­gyébként is, egyetlen szakvezető sem adja fel a biztosat a bi­zonytalanért. Az Izzó magabiztosan nyerte például a bajnokságot, elsősorban gazdag ta­pasztalatai révén, az iz­maikba, idegeikbe már mélyen beivódott, egy­szerű 1—2—2 játékkal. Számukra ez hozta a si­kert, ki kényszeríthetné őket a kombinatív já­ték gyakorlására, a koc­kázatvállalásra, új utak keresésére? De ami elég egy magyar bajnokság megnyeréséhez, az közel sem elég a nemzetközi mezőnyben való ered­ményes helytálláshoz! Ugyanakkor a keret­ben — mondja — a sportág legjobb, legkép­zettebb játékosai kerül­nek, könnyebb tehát az előrelépést megtervezni. De még itt sem lehetnek azonosak a követelmé­nyek! Az idősebbek­nél vigyázni kell az ízü­letekre, nehogy a túlter­helés az egészséges fá­radtság helyett sérülést okozzon. Egy fizikailag jól megalapozott fiatal viszont szinte határok nélkül terhelhető! Vannak, akik azt vall­ják: a játékot játékkal, technikai és taktikai dolgok gyakorlásával le­het a legjobban elsajá­títani. Kotsisné szerint ez a fajta játék egy bi­zonyos idő után épp­ oly kimerítő, ár­almas le­het, mint a fizikai edzés. A sokadik ismétlésnél automatikussá válik a mozgás, kihagy a figye­lem, s már nincs gya­korlati értéke a mun­kának. Épp ezért, a vá­logatott keretnél a tech­nikai gyakorlást is meg­­megszakítja — ha csak amolyan játékosan is — a fizikai munka. A spor­tolók nemes egyszerű­séggel „hülye játékok­nak” nevezik a szakve­zetőjük által összeállí­tott, váltófutással, má­szással, stb. fűszerezett időszakot, de hallatlan élvezettel csinálják, s egymással vetélkedve, levegő után kapkodva is ragyogóan szórakoznak. Mert egy sportolónak — vallja az edző — soha nem szabad azzal az ér­zéssel kilépni a sport­­csarnok ajtaján, hogy „Lám, még el sem fá­radtam alaposan ...” • Mikor kezdi a vá­logatott a felkészülést? — Egyelőre mérünk, tesztelünk, orvosi pszi­chológiai vizsgálatokat végzünk. Nézzük a tűrő­képességet, a kockázat­­vállalási készséget, alka­ti adottságokat. Több mint hetven gyereket is­mertem meg személye­sen, s készítettem róluk úgynevezett adatlapot. Így tudom kiválasztani a leendő keret számára a máris legalkalmasab­bakat, s így tudom meg­beszélni a többiek edzői­vel a felkészítésük me­netét, s figyelemmel kí­sérni fejlődésüket.­­ S ezek a vizsgála­tok már valóban megfe­lelő segítséget adnak a tehetség felismeréséhez? — Olyan teszt nincs, amely alapján teljes bi­zonyossággal mondhat­nánk bárkiről, hogy nagy versenyző lesz. Legfeljebb a „holtidő” csökken le egy kicsit. Torma Ágit, Sebők Évát annak idején soha nem választotta volna ki az, aki csak a fizikai adott­ságokat nézi. Nem vol­tak erős felépítésűek, de hallatlan pluszt jelentett a szorgalmuk, tanulni­­vágyásuk, sportág iránti rajongásuk, fegyelme­zettségük. Azt mondja a szakve­zető, hogy régi, kiemel­kedő játékosai tesztjei alapján fel szeretné ál­lítani a röplabda „mo­dellt”; amire ők képe­sek, az jelenthetné, mondjuk, az 1000 pon­tot. Ezt kellene a fiata­loknak előbb elérniük, aztán, a növekvő igé­nyeknek megfelelően, túlszárnyalniuk... A régiek közül bizony sokan elfáradtak, a visz­­szavonulás gondolatával foglalkoznak, de tudják, hogy Kotsisnénak egye­lőre nagy szüksége van a tudásukra, példamuta­tásukra, a sportban érett emberi tartásukra. Meg­ígérték, hogy segítenek. Rájuk épülve alakul ki egyelőre egy bővebb ke­ret azokból, akik nem­csak tehetségesek, ha­nem hajlandók éveken át következetesen, ke­ményen dolgozni — a válogatottság, a siker lehetőségéért. Utána már nem is kell „szitál­nia”; a munka az, amely mindennél jobban sze­lektál. Kihullanak azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak lépést tar­tani ... Kérdezem, mi jelenti tulajdonképpen számá­ra a sikert, s a kudar­cot? A siker — mondja, ha a kitűzött célt, le­gyen az akár egyetlen új figura begyakorlása, egyetlen ember beépíté­se, elérték. A kudarc — ha rosszul számolt, s a tervezésbe vagy a mun­kába hiba csúszott... Az elmúlt hetekben töb­ben megkérdezték már Kotsisnét — némelyek gúnyos éllel is —, ugyan, mire ez a nagy nekibuz­dulás, országos mérés? Hova siet, mire készül? Az 1984-es olimpiára, mondja ilyenkor ő. Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból ponto­san tudja ugyanis, hogy részsikereket is egyre ritkábban érhet el az, aki a jövőt feledve, csak a mának él... Bajnai Teréz Kép: Farkas József Delibasics nélkül, de győzelemért Hét évvel ezelőtt, amikor kezdő és tapasztalat­lan szakemberként a Bosznához jött, kijelentette, hogy ez a kosárlabdacsapat Európa legjobbja lesz, sokan kinevették Bogdan Tanjevicset. A fiatal edző később csak ritkán nyilatkozott, annál többet dolgozott. Csapata 1976-ban már jelentős szerepet játszott az országos bajnokság­ban, 1978-ban pedig első lett. Ezt követően első nekifutásra megnyerte a BEK-et, és második lett az Interkontinentális Kupában. Azóta megvédte a jugoszláv bajnoki címet, a nemzetközi porondon azonban kicsit lemaradt az 1979-es eredmények mögött. A Boszna csapata december elején sokat veszített. Mirza Deliba­­sics, akit az amatőr kosárlabda egyik legjobb hátvédjeként tartanak számon, bevonult, csapa­ta egy évig nem számíthat rá. Néhány nappal később távozott Tanjevics edző is, aki hét év alatt alaposan kitanulta a szakmát, és mi sem természetesebb: szövetségi kapitánnyá nevezték ki. Tehát holnapután Budapesten Európa egyik legjobb csapata szerepel, méghozzá győzelmi reményekkel. A Honvéd elleni BEK mérkőzés ugyan tét nélküli, mert a Boszna már biztosítot­ta első helyét a csoportban, de a veteránnak számító Varasics, Dzsogics (mindkettő többszö­rös válogatott) és a hátvéd Hadzsics, valamint a fiatalok, Mitrovics, Benacsek, Bosztocsics, Izics, Mutapcsics, Vucsevics és a tapasztalt válogatott center, Ratko Radovanovics a sikerekben gazdag évek során nem szokták meg a vereséget. Ez a csapat a jugoszláv iskola tipikus képvi­selője. A játékosok gyorsak, erősek, ötletesen játszanak, védelemben és támadásban egyaránt használhatóak. A budapesti sportkedvelők sem tévednek, mert egy mindenekfelett célratörő és ötletes csapatot láthatnak a Sportcsarnokban. A kosárlabdában a Boszna neve fogalom. Csordás Árpád Ratko Radovanovics (sötét mezben)

Next