Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
1980-11-11 / 46. szám
szűrni a máig hatókat, de nem szabad ragaszkodni hozzájuk. Változik az élet, változnak benne a körülmények, az emberek, s aki nem tud lépést tartani, az alkalmatlan a fejlődésre. Én, szerencsére amolyan kutató, kreatív típus vagyok, még a saját magam taposta ösvényeken is nehezen tudok sokáig járni... • Sok edző, sportvezető panaszkodik, hogy ma már nehezen köthetők egy-egy sportághoz, egyesülethez a fiatalok. — Kétségtelen, bővültek a fiatalok választási lehetőségei, nagyobb az elszívó hatás; a gyerekek arra fordítják szabad idejüket, fölös energiájukat, ahol érzésük szerint több élmény, öröm várja őket. Okosabban kell tehát hozzájuk nyúlnunk, s első lépésként a sport szépségeit, varázsát kell velük megismertetni. Az értelmükkel és az érzelmeikkel is. Utána már sokkal könnyebben fogadják el az élsporttal járó követelményeket is. Azt mondják, feleslegesen sok központi edzőtábort tervezel a felkészülési programodba. Mintha nem bíznál eléggé az egyesületi edzőkben. — Ez egyáltalán nem így van, sőt, nagyon is támaszkodom rájuk és szeretném a régi, gyümölcsöző kapcsolatot újjávarázsolni. Nálunk négy egyesületben, a NIM-ben, az Új Dózsában, a Bp. Spartacusban és a Vasas Izzóban vannak viszonylag jó feltételek a felkészüléshez, de még itt sem lehet olyan sokoldalú, intenzív munkát végezni, mint a keretekben. A szakosztályokban ugyanis általában óriási a különbség a sportolók erőnléti-technikai tudásszintje között. Nem lehet a röplabdát nemzetközi szinthez mérten tanítani. Ésgyébként is, egyetlen szakvezető sem adja fel a biztosat a bizonytalanért. Az Izzó magabiztosan nyerte például a bajnokságot, elsősorban gazdag tapasztalatai révén, az izmaikba, idegeikbe már mélyen beivódott, egyszerű 1—2—2 játékkal. Számukra ez hozta a sikert, ki kényszeríthetné őket a kombinatív játék gyakorlására, a kockázatvállalásra, új utak keresésére? De ami elég egy magyar bajnokság megnyeréséhez, az közel sem elég a nemzetközi mezőnyben való eredményes helytálláshoz! Ugyanakkor a keretben — mondja — a sportág legjobb, legképzettebb játékosai kerülnek, könnyebb tehát az előrelépést megtervezni. De még itt sem lehetnek azonosak a követelmények! Az idősebbeknél vigyázni kell az ízületekre, nehogy a túlterhelés az egészséges fáradtság helyett sérülést okozzon. Egy fizikailag jól megalapozott fiatal viszont szinte határok nélkül terhelhető! Vannak, akik azt vallják: a játékot játékkal, technikai és taktikai dolgok gyakorlásával lehet a legjobban elsajátítani. Kotsisné szerint ez a fajta játék egy bizonyos idő után épp oly kimerítő, áralmas lehet, mint a fizikai edzés. A sokadik ismétlésnél automatikussá válik a mozgás, kihagy a figyelem, s már nincs gyakorlati értéke a munkának. Épp ezért, a válogatott keretnél a technikai gyakorlást is megmegszakítja — ha csak amolyan játékosan is — a fizikai munka. A sportolók nemes egyszerűséggel „hülye játékoknak” nevezik a szakvezetőjük által összeállított, váltófutással, mászással, stb. fűszerezett időszakot, de hallatlan élvezettel csinálják, s egymással vetélkedve, levegő után kapkodva is ragyogóan szórakoznak. Mert egy sportolónak — vallja az edző — soha nem szabad azzal az érzéssel kilépni a sportcsarnok ajtaján, hogy „Lám, még el sem fáradtam alaposan ...” • Mikor kezdi a válogatott a felkészülést? — Egyelőre mérünk, tesztelünk, orvosi pszichológiai vizsgálatokat végzünk. Nézzük a tűrőképességet, a kockázatvállalási készséget, alkati adottságokat. Több mint hetven gyereket ismertem meg személyesen, s készítettem róluk úgynevezett adatlapot. Így tudom kiválasztani a leendő keret számára a máris legalkalmasabbakat, s így tudom megbeszélni a többiek edzőivel a felkészítésük menetét, s figyelemmel kísérni fejlődésüket. S ezek a vizsgálatok már valóban megfelelő segítséget adnak a tehetség felismeréséhez? — Olyan teszt nincs, amely alapján teljes bizonyossággal mondhatnánk bárkiről, hogy nagy versenyző lesz. Legfeljebb a „holtidő” csökken le egy kicsit. Torma Ágit, Sebők Évát annak idején soha nem választotta volna ki az, aki csak a fizikai adottságokat nézi. Nem voltak erős felépítésűek, de hallatlan pluszt jelentett a szorgalmuk, tanulnivágyásuk, sportág iránti rajongásuk, fegyelmezettségük. Azt mondja a szakvezető, hogy régi, kiemelkedő játékosai tesztjei alapján fel szeretné állítani a röplabda „modellt”; amire ők képesek, az jelenthetné, mondjuk, az 1000 pontot. Ezt kellene a fiataloknak előbb elérniük, aztán, a növekvő igényeknek megfelelően, túlszárnyalniuk... A régiek közül bizony sokan elfáradtak, a viszszavonulás gondolatával foglalkoznak, de tudják, hogy Kotsisnénak egyelőre nagy szüksége van a tudásukra, példamutatásukra, a sportban érett emberi tartásukra. Megígérték, hogy segítenek. Rájuk épülve alakul ki egyelőre egy bővebb keret azokból, akik nemcsak tehetségesek, hanem hajlandók éveken át következetesen, keményen dolgozni — a válogatottság, a siker lehetőségéért. Utána már nem is kell „szitálnia”; a munka az, amely mindennél jobban szelektál. Kihullanak azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak lépést tartani ... Kérdezem, mi jelenti tulajdonképpen számára a sikert, s a kudarcot? A siker — mondja, ha a kitűzött célt, legyen az akár egyetlen új figura begyakorlása, egyetlen ember beépítése, elérték. A kudarc — ha rosszul számolt, s a tervezésbe vagy a munkába hiba csúszott... Az elmúlt hetekben többen megkérdezték már Kotsisnét — némelyek gúnyos éllel is —, ugyan, mire ez a nagy nekibuzdulás, országos mérés? Hova siet, mire készül? Az 1984-es olimpiára, mondja ilyenkor ő. Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból pontosan tudja ugyanis, hogy részsikereket is egyre ritkábban érhet el az, aki a jövőt feledve, csak a mának él... Bajnai Teréz Kép: Farkas József Delibasics nélkül, de győzelemért Hét évvel ezelőtt, amikor kezdő és tapasztalatlan szakemberként a Bosznához jött, kijelentette, hogy ez a kosárlabdacsapat Európa legjobbja lesz, sokan kinevették Bogdan Tanjevicset. A fiatal edző később csak ritkán nyilatkozott, annál többet dolgozott. Csapata 1976-ban már jelentős szerepet játszott az országos bajnokságban, 1978-ban pedig első lett. Ezt követően első nekifutásra megnyerte a BEK-et, és második lett az Interkontinentális Kupában. Azóta megvédte a jugoszláv bajnoki címet, a nemzetközi porondon azonban kicsit lemaradt az 1979-es eredmények mögött. A Boszna csapata december elején sokat veszített. Mirza Delibasics, akit az amatőr kosárlabda egyik legjobb hátvédjeként tartanak számon, bevonult, csapata egy évig nem számíthat rá. Néhány nappal később távozott Tanjevics edző is, aki hét év alatt alaposan kitanulta a szakmát, és mi sem természetesebb: szövetségi kapitánnyá nevezték ki. Tehát holnapután Budapesten Európa egyik legjobb csapata szerepel, méghozzá győzelmi reményekkel. A Honvéd elleni BEK mérkőzés ugyan tét nélküli, mert a Boszna már biztosította első helyét a csoportban, de a veteránnak számító Varasics, Dzsogics (mindkettő többszörös válogatott) és a hátvéd Hadzsics, valamint a fiatalok, Mitrovics, Benacsek, Bosztocsics, Izics, Mutapcsics, Vucsevics és a tapasztalt válogatott center, Ratko Radovanovics a sikerekben gazdag évek során nem szokták meg a vereséget. Ez a csapat a jugoszláv iskola tipikus képviselője. A játékosok gyorsak, erősek, ötletesen játszanak, védelemben és támadásban egyaránt használhatóak. A budapesti sportkedvelők sem tévednek, mert egy mindenekfelett célratörő és ötletes csapatot láthatnak a Sportcsarnokban. A kosárlabdában a Boszna neve fogalom. Csordás Árpád Ratko Radovanovics (sötét mezben)