Képes Sport, 1981. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-16 / 24. szám

Megérdemelten lett első a Ferencváros • A DOBOGÓS HELYEZÉSEK­BEN AZ UTOLSÓ FORDULÓ DÖNT • A DUNAÚJVÁROS ÉS AZ MTK-VM KIESETT AZ NB I-BŐL • SZERDÁN KAPUNK VÁLASZT A HARMADIK KIESŐ KÉRDÉSÉRE Közepes érdeklődés mellett ját­szották le az NB I szombati, utolsó előtti fordulóját. Győrött, Csepelen, Újpesten és Zalaeger­szegen nagyon alacsony volt a nézőszám, Székesfehérvárott és Debrecenben éppenhogy elérte az átlagosat, csak az Üllői úton, Nyíregyházán és Kaposvárott voltak sokan. Majdnem húszezer szurkoló ünnepelte a Ferencváros újabb bajnoki címét. A zöld-fehérek megérdemelten lettek elsők az idén, mert az egész bajnoki év­ben kiegyensúlyozott teljesít­ményt nyújtottak. Nyilasi Tibor igazi vezéregyéniség lett, pályán és pályán kívül is példát muta­tott, a többiek pedig felnőttek a feladathoz. A Ferencváros szakmailag sikeres bajnoki évet zárt, Novák Dezső jól összeko­vácsolta csapatát. Megoldotta, mégpedig nagyon sikeresen az együttes balhátvéd-problémáját. Takács méltán került bele a válogatók jegyzetfüzetébe. Mu­cha visszahívása is edzői telita­lálatnak bizonyult, a tapasztalt játékos nagy hasznára volt csa­patának. A támadósorban a fia­talabb évjáratnak is bizalmat szavazott a szakember, és Mu­rai, valamint Mörtel időnként meghálálta az ajándékba kapott bizalmat. A Ferencváros csapa­tában az egész bajnoki évben huszonegy labdarúgó szerepelt, és ezek között még olyanok is, mint Pusztai és Szabó, akik már nincsenek az egyesületnél. Jel­lemző az egységre, hogy a kezdő tizenegyen kívül Horváth hét mérkőzésen, Koch tizennyolc találkozón (általában csereként) Major tizenkétszer, Szepesi és Mészöly tizenegy alkalommal, Szabó nyolcszor, Pusztai is nyolcszor, Tepszics kétszer (ő nyolchónapos katonai szolgála­tát töltötte), Zsiborás egyszer jutott játéklehetőséghez. Nem szóltunk még az idény közben átigazolt Mörtelről, aki tízszer játszott tavasszal, és a jelek sze­rint beverekedte magát a csa­patba. A Ferencváros leggyako­ribb összeállítása egyébként ez volt: Kakas (32 mérkőzés) — Jancsika (29), Judik (33), Rab (25), Takács (32) — Nyilasi (33), Ebedli (31), Mucha (28) — Murai (26), Szokolai (29), Po­gány (33). Lemaradt a versengésben a Vasas, mert idény közben, ked­vező pozícióban, kétszer hazai pályán is megbotlott. A pécsiek­kel szemben egy pontot, a DMVSC ellen két pontot vesztett el saját stadionjában ez a gár­da, közben a Videotont sem si­került két vállra fektetnie. Március—április, ez a két gyen­gébb hónap azt jelentette, hogy hátrányos helyzetbe kerültek a piros-kékek, és ezt a hátrányt nem sikerült a hajráig ledolgoz­niuk. Most a kaposvári vereség­gel még a dobogó második foka is veszélybe került. A Vasasnak győznie kell szerdán a kitűnő és zárt védekezéséről közismert Nyíregyházával szemben. Nagy csatát vív a bronzére­mért a Tatabánya és a Video­ton együttese. A Videoton volt sokkal kedvezőbb helyzetben ősszel, azonban az Üllői úton elszenvedett veresége a tavaszi idény indulásakor visszavetette. A Tatabánya viszont egyenletes teljesítményt nyújtott ősszel, majd tavasszal messze a vára­kozás fölött szerepelt. Jelenleg a bányászok előnye két pont, és a harmadik hely sorsát eldöntő rangadóra Tatabányán kerül sor. Várhatóan hatalmas érdek­lődés mellett! Két csapat már elbúcsúzott az NB I-től. A Dunaújváros már régebben, az MTK-VM pe­dig a legutóbbi fordulóban. Hogy az edzőváltozás mennyire nem üdvözítő módszer a nehéz helyzetben, azt példázza dr. Varga László és Szentmihályi Antal sorsa, és akik a helyükre kerültek, Andriska Vilmos és Szarvas László, hiába volt meg bennük is a jóakarat, ha nem találtak partnert a játékosok­ban, szinte hiábavaló az erőfe­szítés. A kaposváriak és a diós­győriek még reménykedhetnek, de valósabb reményei az utób­biaknak lehetnek. Szerdán ugyanis a Vasast legyőző Kapos­vár saját pályáján a Ferencvá­rossal, a DVTK pedig a Rába ETO-val játszik. Zsengellér Zsolt Jancsika, aki jobbhátvéd poszton beverekedte magát az együttesbe, egyre érettebb teljesítményt nyújtva hívta fel magára a figyelmet. Keménysége, lelkesedése változatlan, az utóbbi időben még a kombinatív játékból is jobban kiveszi a részét Mellel, a ferencvárosiak tavasszal igazolt rendkívül tehetséges csatára Dárday és Brezniczky között továbbítja a labdát. A ferencvárosiak biztos győzelmet arattak az üllői úton a pécsiek felett, és ezzel elnyerték az NB I bajnoka címet Falus István felvételei

Next