Képes Sport, 1981. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-21 / 51-52. szám
Európa legjobbja: érettségire készül Nyurga, kedves kamasz még mindig Wladár Sándor, pedig olimpiai bajnoksága mellé már két Európabajnoki aranyat is gyűjtött, kontinens-csúcstartó, és vezeti a kétszáz méteres hátúszás idei világranglistáját. Sikeresen túl 1981 nagy próbatételein, most még gondjai is azonosak kortársaiéval, diáktársaiéval: az érettségire készül. - Eddig igazán elégedett lehet önmagával - kezdtük a beszélgetést, természetesen a Komjádi előcsarnokában. - Fejlődése töretlen, eredményei önmagukért beszélnek. Tizenhét évesen elérte azt, ami minden sportoló álma, az olimpiai dobogó legfelső fokára állhatott. Milyenek a további fejlődési lehetőségei? - Úgy érzem, hogy bőven vannak még tartalékaim, én hiszem azt, hogy az elvégzett célszerű munka természetesen hozza magával a javulást. - Melyik győzelemnek örült a legjobban a három „nagy" közül? Gondolok az olimpiai bajnokságra és a két EB-győzelmére? Mindegyiknek másképpen örültem. Olimpiát nyerni, azt hiszem, a legcsodálatosabb dolog - a moszkvai arany azért nagyon kedves. A spliti kétszázas győzelem egy kellemes bizonyítás volt - és jó érzés, hogy esélyesként ismét első lettem. És mégis talán a legboldogabbá a váratlan siker tett, arra nem számítottam, hogy százon is győzhetek. Nehezen hittem el, hogy én ütöttem elsőnek a célba, az is igaz ugyan, hogy csak három századdal előbb! De előbb! - Amikor a százméteres hátúszás győzteseként állt rajthoz az igazi távján, kétszázon, ez könynyebbséget jelentett, vagy inkább nyomást, terhet? - Furcsa érzés volt. Mivel, ha százon jó vagyok, elég gyors, akkor általában a kétszázon nem olyan jó az állóképességem. Ezért aggódtam egy kicsit, de így is sikerült. Csak az időeredmény nem lett olyan, ahogy elképzeltük, azt hiszem, bennem volt annak a lehetősége, hogy két percen belüli időt ússzam. Az EB-döntő előtt az a hír kelt szárnyra a spliti uszodában, hogy a fordulóját a bírók árgus szemmel fogják figyelni, hogy elég szabályos-e. Van valami nehézsége a fordulókkal? - Sajnos, két gyengébb pontom: a rajt és a forduló. A rajtomnál általában két fejhosszal maradok le a vetélytársaimtól, és a fordulóimon is nagyon sok csiszolni való akad. Ezeken elkeseredetten próbálok javítani, külön erre a célra beiktatott vasárnapi edzésekért szoktam 50—100 rajt és fordulógyakorlatot csinálni. - Kiket tart a legnagyobb ellenfeleinek a jelenlegi mezőnyben? - Itt Európában Semetov (szovjet) és Delcourt (francia), százon Kuznyecov (szovjet). Az amerikai úszók közül Carry és Vasallo, de az olimpiáig biztosan előkerül még egy-két nagyon veszélyes ellenfél. - És elmondaná a véleményét az IBV-győztes új hátúszó reménységünkről, Darnyi Tamásról? - Nagyon tehetségesnek tartom, és az IBV-győztes ideje hajszálnyira azonos azzal, amivel én nyertem annak idején. Azt hiszem, ez nem rossz előjel. - Kérem, mondja el egy napi időbeosztását. - Reggel 6-től fél 11-ig uszoda, 11-től 2-ig iskola, 3-tól 7-ig uszoda. És ezt követi az otthoni tanulás, az egyre rohamosabban közeledő érettségire! - Hát elég sűrű. Melyik iskola tanulója? - A II. Rárkóczi Ferenc gimnáziumba járok, ahol az igazgató és a tanári kar minden segítséget megad, hogy nagy igénybevételem mellett a tanulásban is elég jó eredményt érhessek el. - Milyen a tanulmányi eredménye? - Az elmúlt évben 4,6 volt az átlagom. Szeretnék úgy érettségizni, hogy sikerrel felvételizhessek. - Döntött már, hogy hol szeretne továbbtanulni? - Csak abban vagyok határozott, hogy nem műszaki pályán. Most úgy érzem, hogy a fogorvosi kar mellett döntök, de fenntartom a változtatás jogát! - Vágyai 1982-re? - Először is túl lenni az érettségin. És bár pillanatnyilag még nem százszázalékos, hogy részt veszünk az ecuadori világbajnokságon — de ha indulunk, akkor ott nagyon jól szerepelni! Tóth Istvánnal a folytatásról a Pista, lehet, hogy fura a kérdés, de mégis érdekelne, hogy két világbajnoki aranyérmed közül tulajdonképpen melyik szerezte a nagyobb örömöt: az 1979-es vagy az idei? — Az 1979-es. Akkoriban indult el új utakon a magyar birkózósport, akkoriban kovácsolódott össze ez a válogatott. Felhőtlen hittel, lendülettel volt teli a gárda, és az a négy San Diego-i aranyérem valami önfeledt, gyermeki örömet adott, örültünk persze a moszkvai sikernek is, örültünk az idei oslói aranyéremnek is, de az a gyerekes boldogság már nem jött vissza, ez már „felnőttebb” volt. Más kérdés, hogy az idei győzelmem viszont többet adott a siker egyszerű öröménél egy magánéletben és sportban egyaránt válságos időszak elmúltával a talpraállás lehetőségét. 9 Tehát folytatni akarod? — Feltétlenül. Los Angelesig. Harmincegy év ide vagy oda, egyáltalán nem érzem magam öregnek. 9 Mit gondolsz, mitől számít valaki öregnek? — Nehéz pontosan meghatározni, de ... Szóval manapság már nincsenek nagy titkok, nagy csodák a birkózásban. Pontosan ismerjük egymást, sok-sok mérkőzés, képmagnó felvételek elemzése alapján mindent tudunk a másikról, a felkészültségi szint is közel azonos a világ legjobbjai között. Ott állunk hát szemben akárhány ellenféllel, hasonlóan felkészülve, mindent tudva egymásról, mégis az egyik győztesen, a másik vesztesen hagyja el a szőnyeget. Miért? Mert a győztes tudott valamit kitalálni, valami újat hozni, valami egészen eredetit, egyénit. Nos tehát, amíg érzem, hogy képes vagyok erre, képes vagyok önmagam fölé nőni, addig nem tartom magam öregnek. Csak hát igazi nagy versenyből egy évben van 3—4, edzésnapból pedig háromszázvalamennyi. És sok olyan nagy sportolóval beszéltem már, aki azt a 3-4-et simán bírta volna még, de az a háromszázvalamennyi volt már számára elviselhetetlen ... — Lehet, hogy nagyon szerencsés alkat vagyok, de korlátlanul bírok minden olyan munkát, amely a célt szolgálja. Nem vagyok „minta-cserkész”, nem vagyok stréber, van mikor utálom, van mikor elegem van, szenvedek, de akkor is csak egyetlen lehetőség létezik számomra: végigcsinálni, mert ez vezet a célhoz. Idén például kétszeresére emelték fel alapozáskor a futás mennyiségét. Ha van valaki a világon, aki gyűlöl futni, aki a tizedik lépésnél már kivan és átkozza azt a pillanatot, amikor az első ember az első futólépést megtette, az én vagyok. A 700 kilométeres össztáv a napi 15 kilométeres átlag iszonyú terepen hóban, fagyban. Mégis vállalom, mert ha csak egy százaléknyival lesz jobb általa az erőnlétem, akkor számomra már megérte.