Képes Sport, 1982. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-08 / 23. szám
FELEKI LÁSZLÓ A bronz is szépen csillog ? Hát ízlés dolga! Engem például nem tett különösebben boldoggá a bűvöskocka-világbajnokságon elért harmadik helyünk. Lábas Zoltán több, mint egy tizedmásodperccel lemaradt a második helyezett, egy holland diák (Guus) mögött, nem is beszélve arról, hogy az amerikai Minh Thai majdnem két másodpercet vert rá. Nem ez az első eset, hogy alulmaradunk egy olyan sportágban, amelyet mi találtunk ki. Történelmi tény, hogy a futballt is mi találtuk ki, sumér tudósok tervei alapján. A „futball” régi magyar szó, ezt a sumér— magyar összehasonlító szótár is fényesen bizonyítja. A „fut” szó magyarsága kétségtelen, a „ball” pedig a „bál” szónak régies formája. A kalandozások korában a bálákat sietve kellett megrendezni, szinte futtában, ezek voltak a futó-bálák, későbbi formájukban ,(fut-ball”-ok. A „foci” szó őse a kényszerítő átadások folyamatát fejezte ki: „hoci-nesze”, később csak az első szó maradt meg, a „hoei”-ból „foci” lett. Mindez mamár sziklaszilárd ténye nyelvtudományunknak, s kétségtelenné teszi, hogy a futball (labdarúgás és labdafejelés) magyar eredetű játék. És ennek ellenére még egyszer sem sikerült ebben a tősgyökeres magyar sportágban világbajnokságot nyernünk. Talán most .. Ugyanez a helyzet a kockatekersben. Tekerjük-forgatjuk a kockát, és a kocka- Mundialon éppen hogy csak a dobogóra tudunk kerülni. Ne elégedjünk meg felületes magyarázkodással, mentegetőzésekkel, hanem vizsgáljuk meg mélyebben a balsiker okait. Feltétlenül választ kell kapnunk a következő kérdésekre: 1. A világbajnokságra készülő kockaforgató válogatott keretet helyesen állították-e össze? (Egyes pletykák szerint a legjobbakat nem is nevezték.) 2. A kockaforgató edzőtáborban megfelelő volt-e a fegyelem? (Állítólag néhány kockaforgatónk a döntő előtt kirúgott a hámból.) 3. Harcoltak-e a szakvezetők az elbizakodottság ellen? (Kiszivárogtak olyan hírek, hogy a vezetőség is előre ivott a medve bőrére és már megkezdték a vérmezei diadalünnepségek előkészületeit.) 4. Megfelelő-e a kockaforgatásban az utánpótlás nevelése? (Sajnos, az óvodákban kockaforgatás helyett léha matematikai gyakorlatokkal teszik komolytalanná a jövő kockaforgatóit.) 5. Megfelelő volt-e a közvélemény előkészítése? (Tudomásom szerint eddig még egyetlen főszerkesztőt sem váltottak le.) Mindent összevéve: a világbajnokság végeredménye komoly figyelmeztetés a kockavezetők számára Nem adok neki száz évet, és a kockatekerést felveszik az olimpiai játékok műsorára. És akkor mi lesz? Idejében szóltam! Egészpályás 11-es Mivel kedves olvasóim levelei fényesen bizonyítják, hogy hazai szurkolóink nem nélkülözik a szakértelmet és a humorérzéket, „megkockáztattam” a fenti, nem egészen komoly értékelést a bűvöskockavilágbajnokságról. Hogy tévedés ne essék, igenis nagyon büszke vagyok Rubik Ernőre, a kocka feltalálójára, és Lábas Zoltánra, a kockaforgató VB harmadik helyezettjére. Gondolom, olvasóim nem veszik komolyan azt sem, amit a labdarúgás eredetéről, a „futball” ősi magyarságáról írtam ... Nyár van, kell egy kis humor. Ám fordítsuk komolyra a szót! A Népsport vasárnapi számának utolsó oldalán olvasom, hogy a labdarúgás igazi feltalálói, az angolok újabb szabálymódosító javaslatokkal álltak elő. A liga (nagyhatalom!) tanácsadó bizottsága, miután kiharcolta, hogy a győztes ne 2, hanem 3 pontot kapjon, újabb forradalomra készül. Ez a bizottság nem akármilyen összetételű. Olyan nagyságok szerepelnek benne, mint Bobby Charlton, Jimmy Hill és „a Manchester United hajdani legendás menedzsere, Sir Matt Busby”. A javaslatok közül egyet föltétlenül kiemelek. „Szándékos, súlyos szabálytalanságért — BÁRHOL TÖRTÉNJEN IS AZ A JÁTÉKTÉREN — 11-est lehet ítélni.” Vagyis a durvaságnak nem föltétlenül kell a 16-oson belül történnie! Ha valaki szándékosan megrúgja játékostársát, akár a középkörön belül, az ítélet: 11-es! Más néven: büntető! Teljes szívvel egyetértek a javaslattal. Az elharapódzó durvaságok ega csodafegyver. Ha ezt a szabálymódosítást elfogadják, a durvaság nem fizeti ki magát. Nem lesz érdemes sportszerűtlenül játszani. Eltűnik az a „taktikai utasítás”, hogy az ellenfél csatára érve nem érheti el a 16-os vonalat. A 16-os elveszíti eddigi jelentőségét. Nem lesz többé „taktikai fault” (céldancs), mert céltalanná, károssá válik. Kalaplevéve, meghajolva üdvözlöm a javaslatot. Mindössze ... ... mindössze az jut eszembe, hogy ezt a javaslatot egy évtizeddel korábban mintha egy magyar sportújságíró is megtette volna. Javaslatával sok bel- és külföldi újság is foglalkozott, játékosok nyilatkoztak, s a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) akkori elnöke, Sir Stanley Rous is hozzászólt a vitához. Sir Stanley aggályoskodott, túlságosan nagy ugrásnak tartotta. Aztán félig-meddig feledésbe ment a dolog, a magyar sportújságíró is csak időnként, egy-egy súlyosabb lábtöréssel kapcsolatban tért viszsza javaslatára. A nevére, sajnos, nem emlékszem, csak annyit tudok róla, hogy Törekvés-szurkoló és lelkes bonapartista. Közelebbi barátai szerint az illető a háttérben megbújva nagyon örülne annak, ha egykori javaslatát most angol kezdeményezésre elfogadnák, s a súlyos sérülések száma érezhetően csökkenne a labdarúgásban, mélyesen láthattam ezt a csodálatos teljesítményt!” A világcsúcs már túl van a 70 méteren, s talán nincs messze az idő, amikor a hazai csúcs is 20 méterrel szárnyalja túl a grúz szépség, Nina álomhatárát. Lehetetlenség említés nélkül hagyni egy másik mellbevágó teljesítményt, Szergej Litvinov új kalapácsvető világcsúcsát, amely 2 centiméter híján 84 méter! Többször leírtam már egy régi párbeszédet, de — a Ludas Matyi népszerű rovatcímét kölcsönvéve — „hátha valaki nem ismeri”. A csecsemőknek minden vicc és minden világcsúcs új. Amikor 1952-ben a helsinki olimpián Csermák József túldobta a 60 méteres akkori álomhatárt, s egy csapásra a Játékok egyik világszenzációja lett, Sír József dr. (aki akkor még szintén nem érte el a 70 éves álomhatárt. ..), így jósolt: — Meglátod, hogy ha egyszer majd jön valaki, aki erősebb fizikumú lesz, mint Jóska, s ugyanolyan jó technikával dob, a világcsúcs akár hatvannégyhatvanöt is lehet. Valami ilyesfélét mondtam erre: — A jövő század regénye! Azóta a 70 méteres kalapácsvetők száma hazánkban is 10-re emelkedett, Tánczi 74,60-ra javította a magyar csúcsot, de Tamás 73,86-ra is elég volt ahhoz, hogy olimpiai bajnokunkat, Zsitvótzkyt a harmadik helyre szorítsa az örökranglistán. A világ sportjában nem is az a legfontosabb, hogy mennyivel javulnak a világcsúcsok, hanem az, hogy milyen gyorsan. Lehetséges ugyanis, hogy mire a mi kalapácsvetőink elérik a 80 métert, az olimpiai helyezéshez legalább 90 kell. Ilyen az élet. És a sportélet. Hol a határ? Csak dörzsöli az ember a szemét, amikor olyasmit olvas, hogy egy magyar atlétanő, Herczeg Ágnes, 65,22 méterre javította a hazai diszkoszvető csúcsot. Emlékezzünk arra, amikor a sudár termetű Nina Dumbadze először dobta túl az 50 méteres álomhatárt, s egy ismert nemzetközi sportvezető így sóhajtott fel. ..Ilyen élmény csak egyszer van az ember életében. Boldog vagyok, hogy sze ! A film előnye Aki a tévében végignézte a Pannónia Kupa súlyemelő versenyeit, megállapíthatta, hogy a súlyemelés ritka izgalmas, változatos sportág. Egymás után jönnek a hihetetlenül erős daliák, szakítanak, löknek, szomorúan legyintenek, vagy akkorákat ugranak örömükben, mint egy góllövő. Sajnos, a súlyemelés a valóságban nem olyan izgalmas, mint a vásznon, vagy a képernyőn. Sok az üres idő, s ez természetes is. A súlyemelés nem asztalitenisz vagy sakk, ott alaposan ki kell használni az előkészületekhez szükséges időt. Aki nem hiszi, ugyan próbáljon meg mellre venni egy szerény kis súlyt. Bizonnyára nem lenne ideje azon töprengeni, hogy a tér geometriáját változtatja-e meg a tömeg, vagy egyszerűen a gravitációs erő működik. Talán néhány keresetlen szóval fejezné ki ellenérzéseit az élet nehézségeivel szemben, sohá is magára vonná az erkölcsi világ önkéntes csőszeinek haragját. Többé-kevésbé ez a helyzet az atlétikával is. Egy 1500 méteres síkfutás persze más, s például egy Ovette Coe összecsapást lélegzetvisszafojtva nézünk végig. De még emlékszem a berlini olimpia rúdugró számára amely késő éjszaka fejeződött be, mert akkor még a kísérletek száma nem volt döntő jelentőségű. Ez is a film, a tévé óriási előnye. „Unalmas” sportágakból folyamatos izgalmakat tud kisajtolni. (Az igazi szurkoló persze inkább a helyszínen „unatkozik”, mintsem a tévé előtt izgulna.)