Képes Sport, 1982. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-06 / 27. szám
■ . 77 MUNDIAL'82 fizikai képességekkel rendelkezik, nyugodt, hallatlanul biztos irányítója a védelemnek, és ha kell, bravúrokra is képes. A védelem oszlopa a 28 esztendős kapitány, Zmuda. Mind a levegőben, mind a földön egyaránt kiemelkedő teljesítményre képes. Emellett nagyszerűen irányítja a társait, lelkesedése és akaratereje pedig magával ragadó. Boniek személyében a világbajnokság egyik csillaga erősíti a lengyel együttest. Szólni kell a „veterán” Lato játékáról. Ez a 32 esztendős „vendégmunkás” mindent bizonyít, amit egy klasszis labdarúgónak bizonyítania csak lehet. Fáradhatatlan — ezzel igazolja, hogy a sportszerűen élő labdarúgó — kortalan. Átadásaitól pedig a társak döntő fontosságú gólokat érnek el. Játékában teljesen újszerű, hogy a középpályán segíti társait, majd onnan félelmetes gyorsasággal robban ki a széleken, és kerül az ellenfél védői mögé. Talán ő az egyetlen bizonyítója annak, hogy egy „vendégmunkás” labdarúgónak hogyan kell hazai társait lelkesíteni, és őket a játék esetleg otthon kevésbé ismert mozzanataira a világbajnokság mérkőzésein megtanítani. A lengyel együttes eddig nagyszerű csapatszelleméről, küzdőkészségéről és játékáról tett tanúságot. Erényük a csapat egysége! A SZOVJET EGYÜTTES csupán első mérkőzésén, annak is csak az első félidejében, a brazilok ellen mutatta meg igazi tudását. A belgákkal szemben, a középdöntőben szemmel láthatóan egyetlen alkalomra várva játszottak. Olyanok voltak, mint az az ökölvívó, aki egyetlen ütéssel akarja a győzelmét kiharcolni. Majdnem ráfizettek erre a játékfelfogásra. De még az sem biztos, hogy a belgák felett aratott sovány, egygólos győzelmük elég lesz a továbbjutáshoz. Lassan, nehézkesen mozogtak, és csapatjátékuk messze elmaradt a megszokottól. Blohin pedig egyre inkább az európai Maradona benyomását kelti. Sokat színészkedik, vitatkozik a játékvezetővel és társaival, nagy energiát pazarol el erre a tevékenységére. Időnkénti felvillanásai a kivételes képességű labdarúgót idézik , de felvillanásaival nem sok segítségére van társainak, sőt inkább terheket ró rájuk. A szovjet csapat a világbajnokság egyik legjobb kapuvédőjével, Daszajevvel rendelkezik. Ezt teszi hátsó sorukat szilárddá és megbízhatóvá. A középpályán pedig Gavrilov és Besszonov személyében két nagyszerű felkészültségű és nagy munkabírású labdarúgó lép pályára minden mérkőzésen. Sengelija mintha egy kissé magára hagyatottan kényszerülne küzdeni, és ez nem mindig hoz sikert számára. Mindent egybevetve a szovjet csapat még tartozik azzal a teljesítménynyel, amit elvárnak tőlük, és ami az esélyek latolgatásakor a meglepetést ígérő csapatok közé sorolta őket. AZ OSZTRÁK „ÖREGFIÚK” kiesése nem meglepetés. Sokkal inkább számított meglepetésnek bekerülésük a középdöntőbe. Szomszédaink csapata és annak játékfelfogása a középdöntő mérkőzésein csak megerősítette, hogy a hozzájuk hasonló együtteseknek fel kell számolniuk a múltba néző és onnan erőt meríteni kívánó illúzióikat. Annak a játékfelfogásnak, amit az osztrák csapat a középdöntőben bemutatott, lejárt az ideje. Ügyes cselek, látványos improvizációk a középpályán, a labda nélküli játék — a futás és a sok mozgás — hiánya ma már minden együttest, amely ezzel próbálkozik, kudarcra ítél. Amikor pedig Schmidt kapitány a hazai fiatalokkal próbálkozott a „vendégmunkások” helyett, akkor csupán bizonyította mindazt, amit az előbbiekben leírtam. A kényelmes, ütemváltás nélküli labdatartás csupán az ellenfelet erősíti meg győzelmi hitében. Csupán két játékos teljesítménye emelhető ki az osztrák együttesből, Koncilia kapusé és a középpályás Hintermaieré. Koncilia a parádés, nagy védések sorozatát mutatta be, Hintermaier pedig ízelítőt igyekezett adni a korszerű középpályás játékból. Az NSZK elleni mérkőzés az osztrákok ellen fordította a semleges spanyol közönség hangulatát. Ez láthatóan nem hatott ösztönzően a játékosokra. Beharangozott csillaguk, Prohaska pedig egyike volt a leggyengébb teljesítményt nyújtó játékosainak. Az itteni szereplése alapján érthető az Internazionale lépése, mármint az, hogy továbbadott rajta. Az osztrák együttes is bizonyította, hogy a „vendégmunkásokra” épülő válogatott csupán egyegy alkalommal képes sikert elérni. Tartósan már más érdekek vezérlik a játékosokat. A FRANCIA LEGÉNYSÉG elérte a nagy álmát, az elődöntőbe jutást. Hogy ott mire lesznek képesek az angol vagy az NSZK legénysége ellen? Ezt most megjósolni nem lehet. Ma csak annyit lehet megállapítani, hogy a francia fiúk várakozáson felüli teljesítményt nyújtottak. Ők sem tartoznak a nagy lendülettel játszó együttesek közé. Azonban nagyszerű mesterei a labdatartásnak, az ütemváltásnak és eddig fizikailag kifogástalan felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Korábbi önmagukhoz képest egységesebb, szervezettebb a csapatjátékuk. Tresor és Janvion személyében a kapu előterében két klasszisjátékossal rendelkeznek. Mi több, Tresor ezen a világbajnokságon a legjobb, védők sorába lépett. A két hátvéd közül Rossis nyújtotta eddig a legtöbbet. Középpályán Tigana személyében ügyesen cselező, az összjátékhoz nagy érzékkel rendelkező játékosuk van. Giresse pedig egyike azoknak a középpályásoknak, akikről azt szokták mondani, hogy „több tüdővel rendelkeznek”. Eddig még egyetlen mérkőzésen sem fáradt el. Pompásan szedi össze a labdákat, hozza az ellenfélre veszélyes támadóhelyzetbe társait. Mindezek mellett ő maga is képes a támadások sikeres befejezésére. A francia csapat gyenge pontja — támadósora. Mindenekelőtt Platini maradt adós eddig a tőle várt játékkal. Ez tette végül is a mérkőzések többségében kevés gólt hozóvá játékukat. Talán a franciák tudtak eddig a legtöbbet újítani azon a játékfelfogáson, amely másokat — mert nem tudtak megújulni a bukásra ítélt, mint például a jugoszlávokat és a csehszlovákokat. Minden kétséget kizáróan AZ ÉSZAKÍR LEGÉNYSÉG szolgáltatta az eddigi legnagyobb meglepetést, és keltette a legnagyobb zűrzavart. Ez a jobbára a brit alsóbb osztályokban, vagy a magasabb osztályokban tartalékként számontartott játékosokból álló együttes szinte vert helyzetből jutott a középdöntőbe. A spanyolok elleni mérkőzésen azonban a tőlük megszokott küzdőkészség mellett hallatlan érettségről tettek tanúságot, alkalmazkodni tudtak a játékvezetők felfogásához. Mi mást is játszhatnának, mint valódi angol labdarúgást, mégpedig annak egy korábbi korszakát idézve. Zárt, kemény védelem, a középpálya tért ölelő átadásokkal való átjátszása, a széleken vezetett gyors ellentámadás, a kapu előterébe magasan beívelt labdákkal. Mindehhez hallatlan küzdőkészség párosul. Azt már talán felesleges — de nem haszon nélküli — hangoztatni, hogy erőnlétük a középdöntő valamennyi csapata fölé nőtt. Az osztrákok elleni egyenlítést megelőző percek fergeteges rohamaihoz hasonlót csak a brit bajnokság mérkőzésein láthat a szurkoló Mindez együttesen nyerte meg a spanyol szurkolók szeretetét. Nem jutottak tovább, de iskolapéldáját adták annak, hogy középszerű — és ezt nem elmarasztalóan, hanem dicsérően írom — játékosok kifogástalan csapategységgel és küzdőszellemmel mire képesek. A róluk alkotott vélemény elhangzásakor nem lehet nem szólni a kapusukról, a „veterán” Jenningsről. Ez a harminchét esztendős sportember mindössze két együttesben, a Tottenhamben és az Arsenalban töltötte el hosszú labdarúgó-pályafutását. A világ- O