Képes Sport, 1983. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-26 / 17. szám
Búcsú Szebenyi Sándortól Szerkesztőségünk legrégibb, alapító tagját veszítettük el, rövid szenvedés után eltávozott közülünk Szebenyi Sándor. Még egyszer utoljára, nyugállományának huszadik évében küldött nekünk egy utolsó, legutolsó cikket. Nyomtatásban már nem olvashatta el, mikor megjelent, öntudatlanul feküdt a kórházi ágyon. Pedig csak a friss nyomdaszagú újságpapír éltette, a szerkesztőségek s a nyomdák között telt el az élete. Hatvan esztendővel ezelőtt lépett be először egy szerkesztőségi szobába, s nyolcvanéves korában utoljára. Mint igazi „sajtóember” írta, szerkesztette, tervezte a lapokat, kisujjában volt a szakma. Huszonöt éves korában már a Sporthírlap munkatársa, tízévi riportereskedés után a megkülönböztető törvények ültetik egy sivár kiadói asztalhoz. A felszabadulást követően nagy elánnal veti magát a munkába, dolgozik a Szabadság és a Fáklya című lapoknál, később a Szabad Nép szerkesztőségében, végül ott található a Képes Sport bölcsőjénél. A lap tervező szerkesztője, riportere, mindenese, egyszóval nélkülözhetetlen embere. Amikor nyugállományba vonul, akkor sem szakít a szakmával,lr tovább, s szervezi a sportot. Megalakítja az újságírók sportegyesületét, annak elnöke lesz. 1980-ban aranytollal jutalmazza az újságíró szövetség. Amikor elküldte utolsó cikkét, azt ígérte, hogy rövidesen újra jelentkezik, rengeteg témája van. Drága Sándor Barátunk! Immár hiába várjuk a cikkeket, öröknek tűnő ifjúságod véget ért. Soha nem felejt el legutolsó szerkesztőséged, a Képes Sport Szebenyi Sándortól május 30-án délelőtt 11 órakor a Farkasréti temetőben búcsúzunk. A KÉPES SPORT fotókiállítása az Ybl Miklós főiskolán nyer újabb híveket az egészséges életnek, a sportolás örömeinek. Fotóriportereink legjobb alkotásaiból, mintegy 40 képen mutatja be nagy világversenyek legizgalmasabb pillanatait, villant fel világhírű sportemberek pályájáról egy-egy feledhetetlen epizódot. A kiállítás ezt követően tovább „vándorol", s május 2-án tárja ki kapuit Tatán a Tiszti-házban, hogy felújítva legyen előhírnöke a május 15-én sorra kerülő Tó-futásnak, az öreg-tó környékén rendezendő sportnapnak. Ugyancsak május 2-án, 17.00 órakor Tatán, a Tiszti házban olvasóinkkal találkozunk s várjuk a legfontosabb sportkérdésekről tanácsaikat is. A birkózó Európa-bajnokság tiszteletére hétfőn birkózástörténeti kiállítás nyílt a Sportmúzeumban. Képünkön, a megnyitó ünnepségen Milan Ercegan, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke és Biró Mihály a magyar szövetség elnöke beszélget Bakonyi Károllyal, a Sportmúzeum igazgatójával Almási László felvétele Dedővári Imre (II. Dózsa, képünkön balról) a kardvívó Budapest-bajnok, a győzelmet Gémesi dr. és Varga előtt szerezte meg. Dömötör László felvétele Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja Főszerkesztő: Kutas István. Főszerkesztő-helyettes: Lakatos György, Szántó György Szerkesztőség: Budapest, Istvánmezei út 1—3. 1146. Telefon: 143-810 és 138-841. Telex: 22-6219 Levélcím: Képes Sport. Budapest, 1425, postafiók 152. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petruss György igazgató. Kiadóhivatal: Budapest, Révay u. 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál. (KHI, Budapest V., József nádor tér 1. 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési dij havi 36,50 Ft. Külföldi előfizetés: Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat Budapest. A beküldött kéziratokat és fényképeket nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. 83.2305/2-17 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Vágó Sándorné vezérigazgató Index: 25 438 HU ISSN 0450—1284 CÍMLAPUNKON: Balla József ragyogó birkózással nyerte csapatunk első aranyérmét Varga Zsolt felvétele