Képes Sport, 1983. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-18 / 3. szám
Rejtő Ildikó Ha valaki megkéri Rejtő Ildikót, hogy mondja el öt legjobb eredményét, bajban van. Hiszen a két olimpiai és az öt világbajnoki arany közül valóban nehezen lehet kiválasztani az öt legértékesebbet. A három ötkarikás versenyen szerzett ezüstök és a bronzérem, valamint a világbajnoki dobogós helyezések nála szinte már csak ráadásnak számítanak. " Szívesen gondolok vissza az első magyar bajnoki győzelmemre, mert az ifi babérok után, luxemburgi és varsói világbajnoki győzelmeimet követően ez volt az első igazi felnőtt sikerem. No és ettől kezdve folyamatosan szerepeltem a válogatottban 1979-ig. Sok szép csata részese voltam ebben az időszakban, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy nagyon hiányzik az igazi nagy versenyek sajátos hangulata, és a sokszor hajszálon múló győzelmek idegtépő izgalma. — A Testnevelési Főiskolán megszereztem a vívószakedzői diplomát. Jelenleg az Újpesti Dózsa vívószakosztályának technikai vezetője vagyok. Ünnepnapok számomra azok a délutánok, amikor „beszállok” egy-egy háziversenybe a fiúkkal-lányokkal. Simonek Lídia Manapság hasonló tulajdonságokkal rendelkező világklasszis kézilabdázót alig lehet találni a játéktéren. Elvétve fújtak szabálytalanságaiért a játékvezetők. Akik látták játszani, állítják: senki nem választotta el az ellenfelet oly szabályosan a labdától, mint éppen ő. Különös tisztelet is övezte végig játékospályafutása során. — Nagypályán nyertünk 1958- ban bajnokságot az MTK-val — eleveníti fel azokat az időket. — Az utolsók egyike volt ez, s azért is olyan emlékezetes. Két évvel előtte a válogatott együttessel még világbajnoki bronzérmes voltam, 1957-ben, az első kispályás VB-n meg ezüstérmes. Azt hiszem, az egész világon a mi bajnoki szériánk volt a nagypályás kézilabdázás hattyúdala. A kispálya térhódítása után sem maradtam persze hűtlen ehhez a sporthoz, s 1963-ig aktív játékosként erősítettem egyesületemet s a válogatottat. Mert a nagypályás nemzetközi versengés után kispályán is szerepeltem a címeres mezesek között Azután edzősködtem. Először az Elektromosban, később a KISTEXT-ben. Ma sem tudok kézilabdázás nélkül élni. Tagja vagyok a szövetség elnökségének, s elnökhelyettese az ifjúsági bizottságnak. Ilyen minőségben a legnagyobb boldogság volt számomra, hogy a hetekkel ezelőtt világbajnoki ezüstöt nyert magyar válogatottban szereplő Gödölnő, Gombai, Rácz, Barna és Nyári is az ifjúsági válogatottból került egyre feljebb, egészen a válogatottságig. Ezért talán kétszeresen is örültem sikeres VB-szereplésüknek. Szabó László 1930-ban született, 17 éves fejjel kezdett el öklözni és a következő évben már országos ifjúsági bajnokságot nyert. A felnőtt mezőnyben is hamarosan a legjobbak közé küzdötte felmagát. Páratlan sorozata az1953-as bajnoki győzelmével kezdődött. Ettől kezdve 8 alkalommal hódította el egyhuzamban a nehézsúlyú magyar bajnoki címet, majd egyesztendős kihagyás után máig sem túlszárnyalt csúcsot felállítva 1962-ben megnyerte kilencedik bajnoki aranyát is. Meghatározója volt egy korszaknak, mozgékonyságával, dinamizmusával új jelenségnek számított az európai, nehézsúlyú ökölvívásban. Csupán a világversenyekkel nem volt igazán szerencséje. — Csuda tudja, hogy tényleg a szerencse kérdése volt-e? — tűnődik el Szabó László. — Tény, többször későbbi bajnok győzött le, máskor a pontozók látták kicsit furcsán az eseményeket, de az is lehet, hogy belőlem is hiányzott valami, ami kellett volna az éremszerzéshez. Mit szépítsem a dolgot, edzéseken nem szörtem össze magam, amikor olyan dolgot kellett csinálni, amit nem szerettem. Futni, erősíteni, zsákolni. Csak ami kötelező volt, azt csináltam, igaz viszont, hogy kesztyűztem órákon keresztül is önfeledten. És az is igaz, hogy versenyen képes voltam mindent adni a szorítóban. Kisebb voltam mindenkinél, könnyebb is, de nem féltem senkitől, ha kellett, odaálltam verekedni is bárkivel, volt szívem a küzdelemhez. Hát ennyire volt mindez elég. Sok? Kevés? Nem tudom. Nekem elég. Büszkeséggel őrzöm mind akilenc magyar bajnoki érmemet Pályafutása után is Győrben, a Vagongyár dolgozója maradt. Jelenleg nyugdíjas.