Képes Sport, 1985. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-03 / 1. szám
LAKAT T. KÁROLY AZT TUDTA MEG DR. MOHÁCSI JÁNOSTÓL, HOGY csodaszerek és mágiák, mindketten csak a felkészítésben, az edzésiben hiszünk. Nálam elképzelhetetlen például az, hogy valakinek adjak egy injekciót azért, hogy az adott mérkőzésen, abban a bizonyos kilencven percben játszani tudjon,ha előtte nem edzett, nem készült velünk, nem élt, nem lélegzett együtt a csapattal. Amióta a keretnél vagyok, két injekciót adtam összesen, azt sem VB- felkészülés közben, hanem egy hosszabb táborozáson, hogy a lázas, influenzás játékos minél hamarabb ott gyakorolhasson a pályán a többiekkel. — Orvosi hitvallás ez, mánia, vagy valami más? — Egyik sem, és mindegyik együtt. . . De inkább arról van szó, hogy mi felelősséget érzünk a klubok iránt is, szeretnénk úgy visszaküldeni a játékost egy-egy edzőtáborozás vagy válogatott mérkőzés után a csapatához, hogy ott akár már másnap edzeni tudjon. Nem csavarjuk ki őket, mint a citromot csak egyetlen cél, vagy éppen a magunk érdekében, mert ha így tennénk, nem tudnánk az egyesületi edzők szemébe nézni .. . Márpedig nekem ez is nagyon fontos, hiszen a jelenlegi NB I-es szakvezetői gárdából például Palicskó Tibor és Kovács Ferenc kivételével mindenki tanítványom is volt a TIF-en! — A játékosok mennyiben társak ahhoz a munkához, amelyet te, mint orvos végzel? — Megismertek, úgy érzem megszerettek, tudják, hogy velem adott esetben és időben a nékről ugyanúgy el lehet beszélgetni, mint az autókról, vagy a telekvásárlásról. De tudják azt is, hogy semmilyen cinkosságra nem vagyok hajlandó, ha valaki orvosilag olyan állapotban van, hogy nem tréningezhet, az már azonnal indulhat is haza az edzőtáborból. Nincs injekció, nincs zöld-pirossárga-kék pirula! Nekem egyébként szinte csak jó tapasztalataim vannak a mai játékosokkal kapcsolatban. Mindenre figyelnek, mindent megjegyeznek, és fantasztikusan érdekesen reagálnak az eseményekre. Nem lehet őket becsapni, nem lehet előttük mellébeszélni. Hogy csak az én saját területemen maradjak , egyik-másik játékos már jobban gyógyítja önmagát, miintha én venném kezelésbe . . . — Akkor neked mi a dolgod tulajdonképpen? — No, teendő , azért éppen marad. Mint említettem, Gyurival mi mindent a felkészülések minőségére építünk. Nem véletlenül, hiszen csak ilyen alapon lehet hinni a majdani győzelmekben ... A felkészülésnek A „gyerek” immáron 44 esztendős, s amikor ezt a Botár-sztorit elmesélem neki, úgy nevet, hogy a félpohárnyi Tuborg sör, amit iszik, cigányútra szalad. — Drága Zoli... ez annyira jellemző rá, hogy jobbat én sem tudnék mesélni, pedig 18 éve ülünk egy szobában, a TF orvostudományi tanszékén! — Közel két évtizede vagy a sport közvetlen közelében, a nagyközönség mégis roppant keveset tud rólad. Valaki múltkor kérdezte is tőlem, ki az a férfi, aki a fényképeken mindig Mezey György mellett látható a kispadon? — Igaz, ami igaz, eddig nem nagyon esett rám a fény, de nem is vagyok az a típus, aki szeret a középpontban lenni, állandóan szerepelni. A nacionálém egyébként meglehetősen rövid: 1966-ban végeztem az egyetemen, 1967 óta dolgozom a főazonban valóban kifogástalan-o „A huszonkettedik játékos is fontosabb, mint a szövetségi kapitány vagy... én!” Másfél évtizede is van már annak, hogy egy MTK- (akkor még így hívták) mérkőzés szünetében (előtt?, után?...) Botár Zoli bácsi, a kék-fehérek örökorvosa félrehívott, s mint aki élete egyik nagy titkát osztja meg magyarázhatatlan pszichológiai indíttatásból egy suhanccal, ezt mondta: „Ide vettem most magam mellé egy gyereket...” (Hosszú, tipikusan botári szünet.) „Mohácsi Jánosnak hívják ■ ■." (Szünet.) „Ügyes...” (Újabb, ha lehet még botáribb szünet.) „Igen, határozottan ügyes ...” Lekezeltünk és mentünk tovább. Vagy kezdődött a második félidő, vagy Zoli bácsi jött rá, hogy a szokottnál is bőbeszédűbb volt iskolán. Kézilabdáztam, edzői minősítést is szereztem: a Bp. Spartacusnál sportorvosként és edzőként egyaránt működtem. A Sparttól a mai napig sem tudtam megválni, náluk kedvenc területemnek, a tudományosabb kutatásnak hódolhatok, Botár Zoli pedig pontosan 15 évvel ezelőtt csempészett oda, maga mellé az MTK kispadjára. — Mindez kerek, ám közel sem következik belőle, hogy a válogatott mellett is te lásd el az orvosi teendőket... — Nézd, 22 éve ismerem Mezey Gyurit! Én már akkor ott voltam az MTK-nál, amikor ő ott futballozott, aztán Hidegkúti Nándi hívására a Bp. Spartacus labdarúgó-csapatát is felvállaltam, s mit tesz isten, Gyuri akkor éppen ott játszott. Ezután hosszú ideig kollégák voltunk a TF-en, majd amikor ő az MTK-VM-hez szerződött vezetőedzőnek, megint csak, engem talált ott, mint sportorvost. Minden beképzeltség nélkül mondom, engem tulajdonképpen nem is nagyon lepett meg, hogy amikor a spanyolországi ViB után kettévált a Mészöly— Mezey duó, s Gyuri az utánpótlás és az olimpiai válogatottat vezette, engem hívott maga mellé orvosnak. Most mondjam azt, hogy fordított helyzetben, ha én vagyok az edző, akkor nálam ő az orvos ? .. . — Csak nem azt akarod mondani, hogy Mezey még operálni is tud? — Azt nem, de én még nem találkoztam úgynevezett civil emberrel, akinek olyan anatómiai, élettani ismeretei lettek volna, mint neki. Lassan ott tartunk, hogy egy-egy edzőtáborozás előtt már felütöm a tankönyvet, hogy ha netán Gyurival vitatkozni kell, ne álljak ott úgy, mint egy sült hal... — Szoktatok vitatkozni? — Mi az hogy .. . Olyan viszonyban vagyunk, hogy nyugodtan egymás fejére olvashatjuk az esetleges tévedéseket is! Állítólag mi vagyunk a világ két legcsendesebben vitatkozó embere. . . — Ki győz gyakrabban? — A csapat! A vitát ugyanis mindig addig folytatjuk, amíg megállapodunk abban, amit az adott pillanatban a felkészülés, az előttünk levő mérkőzés érdekében a legjobbnak, a legcélszerűbbnek tartunk. Gyuri egyik nagy erénye az, hogy a legapróbb részletkérdésben sem dönt addig, amíg a csapathoz legközelebb álló emberek véleményét nem, ismeri, s ami még ennél is szebb (vagy ritkább) emberi tulajdonság: a döntésért mindig ő vállalja a felelősséget! Mindketten a végletekig hiúak vagyunk a munkánkra , a sikerre, a győzelemre szövetkeztünk, így aztán ezeknek a parázs vitáknak mindig megvan az a nagyszerű hátországa, hogy emberi, pontosabban egzisztenciális következményei egyszerűen nem lehetnek. — A válogatott csapat mellett működő sportorvosokról — Botár Zoltán kivételével — az utóbbi években erősen megoszlottak a vélemények, egyikük, másikuk munkálkodása mármár nagyobb viharokat váltott ki, mint magának a csapatnak az eredménye. Vajon tud-e egyáltalán csodát tenni az, akit sorsa éppen a legjobb magyar 11 mellé vezérel? — Csodára senki sem, képes, a válogatott orvosa pedig talán a legkevésbé. Nálunk nincsenek Mindig a háttérben Akit ezúttal éppen Mezey György szövetségi kapitány karja eltakar: dr. Mohácsi János