Képes Sport, 1985. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1985-07-02 / 27. szám

SORRÁSOLAS hmm ELŐTT­ ben 30 éven felüli játékost már csak egy-egy évre lehet szer­ződtetni. Ezért a 42-szeres nyu­gatnémet válogatott inkább a három éves szerződést kínáló svájci Neuchatel csapatát vá­lasztotta. Stielike otthagyta a névjegyét a Bernabeu stadion­ban. Nemcsak azzal, hogy a bajnoki mérkőzéseken 59 gólt lőtt, hanem az elmúlt évad leg­magasabb osztályzatát kapta. Igaz, idegei egy kissé megvi­seltnek látszottak, mert begyűj­tött nyolc sárga lapot is. Stielike utóda Maceda lesz a Sporting Gijon együtteséből. A 28 éves, harmincszoros váloga­tott középpályás, 75 millió pese­tát (csaknem 30 millió forint) kapott az átigazolásért. De ez az összeg csak „jelképes pénz” lesz, ha létrejön a nagy mad­ridi üzlet. A Real ugyanis, a mexikói származású Hugo San­chez megszerzésére is pályázik. A gólkirályi trónust 19 talála­tával elfoglaló csatár azonban a jövő nyárig még az Atletico Madrid játékosa. A lila-fehér klub vezetősége 300 millió pe­setát ígért Sanchezért. Mivel az Atletico rettenetes pénzzavarba került, hajlandónak mutatkozik a szerződés felbontására. Igen­­ám, de a Barcelona közbeszólt, imigyen, nem érdekel, mit ígér a Madrid, mi a dupláját ad­juk. Mivel a gólkirály civilben fogorvos, nem szívesen hagyná ott jólmenő madridi rendelőjét. De a pénz, neki is pénz. Né­hány napon belül eldől a nagy csata. A Bilbao—Atletico Madrid kupadöntő győztese indul a KIEK-ben. A vesztes pedig az UEFA Kupában, hiszen a baj­nokságban a második helyet a madridi, a harmadik helyet a baszk csapat szerezte meg. Hoz­zájuk jön még a negyedik he­lyezett, Sporting Gijon. Tavaly, Barcelonából ide tért vissza Quint, aki az aktív játékosok közül vezeti a nagy öregek örök­ranglistáját. Egyrészt eddig 408 bajnoki találkozón szerepelt, másrészt 210 gólt lőtt, a máso­dik Santillana 176 alkalommal talált a hálóba. Még egy csúcsot jegyeztek fel a tavalyi idényben. Esnad­a, a Betis 38 éves kapuvédője már a 467. bajnoki találkozón védte a hálót. Ezzel megdöntötte a hí­res bilbaói kapus, Iribar re­kordját, aki 466 alkalommal húzta fel az 1-es számú mezt. Amíg a tekintet a sorsolásra irányul, a Spanyol Labdarúgó Szövetségben folyik a kemény harc. Úgy tűnik, sikerrel zárul küzdelmük: a totó tiszta jöve­delméből, az eddigi 1,5 helyett 2,5 százalék részesedést kapnak a klubok. Abból a 27 százalék­ból szerettek volna még többet lefaragni, ami az itteni sport­­vezetés kasszájába vándorol a totóból. A CSAPATOK Alábbi összeállításunkban a három kupasorozatban rajtoló együttesek eddigi összesített teljesítményét közöljük, illetve, abban a kupában, amelyben az idén indulnak, eddig hányszor vettek részt és milyen eredménnyel. BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJA üröm a Bernabeu stadionban: Santillanát ün­nepük társai az Inter elleni fejesgól után Nendori Tirana (­Albánia) eddig 4 alkalommal indult a BEK-ben. összesen: 123 3 6 8-209 BEK-mérleg:8 1 3 4 5-115 Austria Wien (Ausztria) 11 összesen: 81 25 23 33 116-121 73 BEK: 40 139 18 56-59 35 RSC Anderlecht (Belgium) 12 összesen: 137 73 21 43 277-186167 BEK : 52 218 23 98-96 50 Trakija Plovdiv (Bulgária) 1 összesen: 208 3 9 30-32 19 BEK:2 1­­ 1­2-32 Omonia Nicosia (Ciprus) 11 összesen: 308 2 20 31-78 18 BEK : 268 1 17 29-69 17 Sparta Praha (Csehszlovákia)3 összesen: 56 279 20 106-78 63 BEK: 18 105 3 31-24 25 Vejle (Dánia) 3 összesen: 207 3 10 27-34 17 BEK: 103 3 4 11-179 Linfield Belfast (Észak-Írország) 13 összesen: 417 9 25 43-94 23 BEK: 314 9 18 35-69 17 Valkeakosken Haka (Finnország)4 összesen: 245 2 17 22-62 12 BEK:8 1­­­7 7-282 Girondins Bordeaux (Franciaország)1 összesen: 36 155 16 54-61 35 BEK :8 3 4 1 9-8 10 PAOK Szaloniki (Görögország) 1 összesen: 38 168 14 43-61 40 BEK:4 1 1 2 3-73 Ajax Amszterdam (Hollandia) 15 összesen : 111 62 17 32 222-113141 BEK: 79 46 14 19 162-78 106 Shamrock Rovers (Írország) 41 összesen: 347 7 20 36-61 21 BE­K:8 1 3 5 6-193 Akranes (Izland)5 összesen: 221 4 17 14-686 BEK: 121 3 8 12-295 Szarajevó (Jugoszlávia) 1 összesen: 125 4 3 28-26 14 BEK:4 1 2 1 6-54 Górnik Zabrze (Lengyelország) 8 összesen: 53 27 10 16 98-75 64 BEK : 30 173 10 52-44 37 Jeunesse Esch (Luxemburg) 14 összesen: 376 4 27 42-120 16 BEK: 335 3 25 39-112 13 Bp. Honvéd 3 összesen: 52 256 21 101-76 56 BEK: 105 1 4 22-13 11 Rabat Ajax (Málta) összesen:4­­ — 4 0-200 Dynamo Berlin (NDK) 6 összesen: 46 18 15 13 69-59 51 BEK: 28 127 9 41-34 31 Bayern München (NSZK)8 összesen: 125 71 26 28 265-121 168 BEK: 57 34 10 13 133-52 78 Valerengen (Norvégia) 3 18-36 összesen: 141 4 9 6 BEK:6 1 2 3 8-144 Verona (Olaszország) összesen:4 2 2 — 6-46 Juventus (Olaszország) 12 214 összesen: 165 91 32 42 274-148 BEK: 66 34 13 19 100-67 81 Porto (Portugália) 4 87 összesen: 85 36 15 34 115-112 BEK: 103 -16 12-187 Steaua Bucuresti (Románia) 6 30 összesen: 40 118 21 48-73 BEK: 123 2 7 13-248 Aberdeen (Skócia) 2 103-72 67 összesen: 59 27 13 19 BEK:6 2 1­­­­4-85 Barcelona (Spanyolország) 3 395-218240 összesen: 186 101 38 47 BEK: 26 156 5 60-25 36 Servette Genf (Svájc) 4 50 összesen: 59 23 10 26 01-96 BEK: 135 2 6 23-26 12

Next