Képes Sport, 1986. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1986-02-11 / 6. szám

Bosk­ovics Jenő: Mint szülő és gyermeke... I­ásás, n­e hagyd magad! A klub hetvenötéves története alatt a pi­­ros-ké­k versenyzők több, mint ezer orszá­gos felnőtt bajnokságot nyertek, huszonöt olimpiai bajnok, számtalan világ- és­­Európa-bajnoki aranyérmes került ki so­raiból. A vasasok százával küzdöttek a magyar válogatottban. Több sportágban ült az angyalföldi klub csapata a kontinens leg­jobbjainak trónján. Nagy klub, világszerte csodált, nagysze­rű eredményeket elért versenyzőkkel, rendkívüli egyéniségekkel. A Vasashoz tűzön-vízen át hűséges sportemberekkel... mint például Illovszky Rudolf. Játékosévei alatt csak álmodozott a baj­noki címről — edzőként négyhez segített különböző generációkat. Örök vágya volt, hogy olimpián, világbajnokságon szerepel­jen. A vágy nem valósult meg, de nevelt­jeiből olimpiai bajnokok, világbajnoki sze­replők lettek. A hőn elhajtott válogatott­ságot háromszor érdemelte ki, játékosai­ból tizenhárom szerepelt edzősködése alatt a címeres mezben, több, mint kétszáz al­kalommal. Amikor mindezekről beszélgettünk, nyomban egy szombathelyi mérkőzést em­lített . — A döntetlen is elegendő lett volna 1948-ban a bajnoki címhez Erre kikap­tunk 3:1-re, s a Csepel végzett az első he­lyen. Nekünk be kellett érni a második­kal egy olyan csapattal, amelynek csa­társora Illovszky, Kubala, Szilágyi I., Berzi, Tóth III. összetételben szerepelt. Ezt, amíg élek, sajnálom. Edzőként kár­pótoltam magam a játékoskarrierem so­rán elmaradt sikerekért. De ha tehettem volna, akkor is így választok, ahogy tör­tént. . Amióta 1945 tavaszán a Vasasba lépett, mindenre emlékszik. Kis és nagy mérkőzé­sekre, befutott és eltűnt játékosokra, szép gólokra, elkerülhető ellenfél-találatokra. Példásan készült az edzői hivatásra. Még javában játszott az NB I-ben, amikor az 1952-es idénytől már a Vasas serdülő­ket irányította. Fokozatosan lépegetett elő­re a létrán: jöttek az ifik, a tartalékok, a nagyok. — Baróti Lajos bácsinak nagyon sokat köszönhetek — mondotta Illovszky. — Megengedte, hogy NB I-es játékosként ed­­zősködjek. Tőle vettem azután át 1957 vé­gén az NB I-es csapatot, 1966-ban a válo­gatottat. Ő állított be utoljára a Vasas bajnoki és nemzetközi kupamérkőzésére is. Utoljára 1957. szeptember 8-án, Diós­győrött szerepelt bajnokin a Kovalik — Kárpáti, Kontha, Sárosi — Szilágyi II., Berendi — Illoviszky, Csordás, Szilágyi I., Bund­zsák, Lenkei összetételű gárdában. Nem egészen két hónappal később, de­cember 4-én Kovalik és Bundzsák hiány­zott Salgótarjánban első NB I-es együtte­séből, Kamarás és Bárfi lépett elő, s Raduly került be az ő elárvult helyére, jobbszélre. Gőzerővel látott a csapat átalakításához. Ihász, Máthesz, Kékesi, Kovács­ics és Nagy, majd Mészöly és Farkas jutott szó­hoz. Többségében olyan fiatalok, akiket a korábbi esztendőkben már tanítgatott a labdarúgás fortélyaira. — Edzősködésem harmadik és negyedik évében már bajnokságot nyertünk — em­lékezett vissza. — Jó ég, milyen csodála­tos volt az 1960—61. évi diadal. Az V. Dó­zsa utcahosszal vezetett, mindenki bajnok­nak könyvelte el őket. Mi azonban hit­tük, hogy üldözőversenyünk sikeres lesz. Tavasszal csak Tatabányán kaptunk ki, s 1961. június 18-án a pécsi 3:2 arányú győ­zelemmel már megnyertük a bajnokságot. Az utolsó mérkőzésen már bajnokként fo­gadtuk a Dorogot. Jobb, ha nem kutatjuk, melyik bajnokság megnyerése volt a leg­szebb. Csodálatos győzelmeket arattunk, mind nagyon szép volt. Illovszky legjobb csapatának az 1965 évit ítéli, de az 1961—62. és az 1976—77. évi bajnokot is kiemelkedőnek tartja. S Illovszky Vasas­ válogatottja? — Nagyon sok kiváló labdarúgó szere­pelt nálunk. Az álomcsapat lehetett volna a Szentmihályi — Kárpáti, Mészöly, Be­rendi, Sárosa — Bundzsák, Fister — Ra­duly, Csordás, Machos, f­arkas összetételű tizenegy, de igazság szerint Ihászt, Mathaszt, Korsóst sem szabadna kihagyni. Ha csak ketten-hárman szerepelnének kö­zülük a mostani Vasasban, akár bajnokok is lehetnénk. A „bajnok-formáló” Illovszky ezzel már érinti is gondját, nagy fájdalmát. Az 1976—77. évi bajnokság megnyerése után ugyan elköszönt a klubtól, amikor azon­ban hívták az utánpótlás irányítására, az első szóra visszatért. S amikor az elmúlt év januárjában edzőre volt szükség, nyom­ban az NB I-es gárda szolgálatába állt. — Ha a Vasas hívott, képtelen voltam nemet mondani, vállaltam mindent — mondta erről. — Ettől a klubtól kaptam a legtöbbet, a legszebbet. Amíg élek, adósa vagyok, szeretnék minél többet törleszteni. De valahogy úgy vagyunk mi ketten, a Vasas és én, mint a szülő és a gyereke. Bármennyire is igyekszik a gyermek, mind­azt, amit apjának, anyjának köszönhet, soha nem tudja visszaadni. S ahogy képtelen volt nemet mondani a Vasasnak, ugyanúgy nem jött ki a száján az igen, ha más klubhoz hívták. Akadt pedig ajánlata játékosévei és edzői pá­lyafutása alatt jó néhá­ny. — Én mér csak ilyen marado­k — foly­tatta. — Eltéphetetlen szálak kötnek a Vasashoz. Itt érzem otthon magam, itt akarok dolgozni — ameddig csak szükség van rám. Csak kétszer vállaltam máshol munkát, előbb a válogatottnál, majd kül­földön, fiam gyógykezeltetése érdekében. Rég volt, amikor 1945 elején megjelent az újságban a felhívás: jöjjenek a Latorca utcai Elektromos pályára a régi vasasok, vagy akik szeretik a klubot. Illovszky vil­lan­yhegesztőként korábban Csepelen dol­gozott — többek között Ádám Józseffel — így természetes volt, hogy már az első Vasas-edzésen részt vett. Mindjárt helyet kapott a csapatban. Gallowich Tibor már be is állította 1945. augusztus 19-én a felszabadulás utáni első országok közötti mérkőzésre, Ausztria el­len a magyar válogatottba. Mint játékos, 270 NB I-es mérkőzésen szerepelt. Edzőként már túl van a négy­századik elsőosztályú bajnokin. A Vasas-történet mintegy másfélezer NB I-es mérkőzésének felén mint játékos, vagy mint edző ott volt — ráadásul soha­sem statisztaszerepben. Temérdek mérkőzés — mind megannyi vizsga, újabb és újabb feladat. Azért úgy is mondhatók ezek a vizsgák, hogy egyben ünnepnapok is. Illovszky viszont mindig a hétköznapo­kat tartotta a leglényegesebbnek. A veríté­­kes edzéseket, amelyeken a sikert alapoz­ták meg. A kívülállók azt vallják, hogy óriásit alkotott, Illovszky másként látja: — A munkámat igyekeztem mindig be­csülettel elvégezni. Amit tehettem, ami a Vasassal szemben örök kötelezettségem, megtettem. Ennyi az egész. Ugye, nem is boszorkányság ... Örök barátok (balról) Kubala László, Tőke János és Illovszky Rudolf

Next