Képes Sport, 1987. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-16 / 24. szám

elkelne, mert annyit keli ro­hangálni, a gépírás érdekel, meg mégis egy szakmát ad, a varrással meg az a helyzet, hogy felmértem: annyi pénzem soha nem lesz, hogy divatos cuccokat vehessek, én meg hát . . igen szeretnék szép ru­hákban járni. Ezért gondolom, hogy a legegyszerűbb megta­nulni varrni, és akkor majd megcsinálhatom magamnak ... — Akkor itt is melléfog- tam? Mert az volt az érzé­sem, hogy te mindig kifeje­zetten választékosán öltöz­ködsz, amivel egy kicsit még a figyelmet is magadra hí­vod .. — Most mi van rajtam olyan ? — Pedig most is van... Il­letve igazad van, hogy nem is maga a ruha, hanem ahogy vi- sei ea — Nem hiszem ,., — Például a nyakadon ha­nyagul átvetett és összekötö­zött dzseki ... — Reggel, amikor elindul­tam otthonról, nem tudtam, hogy milyen idő lesz, kell-e dzseki vagy nem. Azután kide­rült, hogy hordani meleg van, karon cipelni pedig idétlen . .. — Akkor az ingedbe elöl bedugott napszemüveg .. . — Más a feje tetejére tolja, ha nem használja. Én ... Na­hát arról van szó, hogy nem vagyok valami dúskeblű, és rá­jöttem, hogy az ilyen nőknek nem tesz rosszat az efféle megoldás . . . — És a madzagon csüngő karóra? — Elszakadt az óraszíjam, és egyelőre nem állok úgy, hogy erre akárhány forintot kiad­jak. Nem hinném, hogy bármi hivalkodó ienne az öltözködé­semben. Legfeljebb amim van, az1 szeretem rendben hordani, esetleg néha az ilyesfajta szűk ségből erényt csinálni. — A szegények gőgje? — Biztos van benne az is. Egyébként kifejezetten irtózom mindenféle feltűnéstől. Ha vé­letlenül valaki megbámul az utcán, akkor az első az, hogy kétségbeesek, hogy nyilván va lami rosszul van rajtam, vagy elszakadt valamim, és akkor gyorsan leltárba veszek min­dent, hogy mi furcsát találha­tott rajtam... — És ha rájössz, hogy csu­pán arról van szó, hogy szem- revalónak talál az illető . . . — Ügyse’ hiszem el, és még jobban zavarba jövök. — És ha valaki felismer, hogy itt a tae kwondo világ­bajnok? — Á! — Most azért eleg sarun szerepeltél: rádió, újságok, tv- híradó . .. — Volt két hétig ilyen hul­lám körülöttem de aztán ... Valljuk meg, nem is vagyok egy akkora szám, hogy ettől kezdve lépten-nyomon felis­merjenek. Megvolt, kész. Ne­kem, meg néhány embernek, akik segítettek ebben, nagyon fontos, talán a sportágnak is, egyébként pedig .. — Nem is élvezted a — megfogalmazásod szerint mind­össze — két hetes népszerűsé­get? — Ami őszinte érdeklődés, öröm vagy szeretet volt ben­ne, azt igen. Ami ezen túl, azt nem nagyon. Sőt. . Különö­sen, amikor kezdték mondani, hogy itt az a félelmetes kara- tés csaj. akitől rettegni kell a férfiaknak, aki egyetlen csa­pással leterít bárkit. A tv-hí- radóban Juszt Laciék ezt na­gyon kedvesen csinálták. Ez így, egyszer jópofa dolog, de amikor kezd ilyen „hűha len­ni, akkui idegesítő, mert mar­haság, mert nem igaz, hogy én az 50 kilómmal behúzok egyet egy 120 kilós izomkolosszus­nak, és az menten összecsuk ük. Maximum a röhögéstől. Vagy hogyha engem megtá­madna egy huligán az utcán, akkor én móresra tanítanám a támadómat. Vad harci üvöltés sei leütném. Az üvöltés lehet, hogy meglenne, de úgy futnék, mintha puskából lőttek volna ki. És ha nem tudnék elfutni akkor is — nagy valószínűség gél -- nem valami különleges technikai elemmel kísérelném meg harcképtelenné tenni. In­kább megpróbálnék ... •— Egy ménkű nagyot oda rúgni, . .? — Igen, oda . . De ehhez nem kell hét évet nap mint nap egy edzőteremben dolgoz­ni — Ezt egyes-egyedül azért csináltad. hogy világbajnok légy'-' — Igen, az első időszakot leszámítva, amikor csupán tet­szett az egész. Mégha ez ak kor nem is fogalmazódott meg bennem, vagy magamnak sem mertem ilyet — hogyan is mertem volna? —- megfogal­mazni, Ezt abból gondolom, hogy amikor három éve tae kwondo-s múlttal a hátam mögött kijutottam a glasgow-i világbajnokságra e» ott har­madik lettem, anelyett, hogy a fenekemet vertem volna a földhöz örömömben, hogy újonc létemre, ennyi szuper között én, a kis kezdő el tud- trm csípni egy bronzérmet, ki v utam borulva és kétségbe v iram esve, hogy nem nyer­tem Ezt semmi más nem in­dokolhatta, mint hogy én már akkor is világbajnok akartam lenni. — Mert...? — Valószínűleg van bennem magammal szemben valami maximalizmus. Abba nem tu­dok belenyugodni, hogy vala­mibe belefogok, akkor akár lustaság, akár más kényelmi szempont miatt ne próbáljam a legtöbbet kihozni magamból. Nem tudom, hogy ez hogyan fél össze az állandó kisebbségi érzésemmel. — Én azt gondolom, hogy ez nem kizáró ok. A kettő bi­zonyos esetekben éppenséggel összefügg, mivel aki nem tud bízni magában az mindenáron sikerekkel igyekszik önmaga előtt is bizonygatni, hogy mégicsak ... — Lehet, hogy ebiben van valami, mert érzem, hogy szükségem van ilyen megerő­sítésre. Bizonyára ezért is tu­dok annyira küzdeni. Mert valószínű, hogy akadnak ná­lam jobbak, és versenyen egyébként sem tudom kihozni magamból még azt sem, ami bennem van, annyira izgulok. Viszont biztos jobban akarom a győzelmet, mint bárki más. Lehet az is, hogy jobban félek a vereségtől . . . Nem tudom. De nem is ez a lényeg, ha­nem, hogy érzem, olyan akarás árad belőlem, hogy megijednek tőlem az ellenfelek. Pedig nem vagyok se durva, se ke­mény, csak nekem fontosabb a győzelem, jobban hiszek ben­ne, többet tudok tenni érte. A kudarcok is ezért viselnek meg jobban, mert utána hetekig rá­gom magam, hogy mit, hol rontottam el. Viszont a sike­rek is nagyobb, vagy önfeled- -tebb örömet okoznak . . . Mint ez a világbajnoki győzelem is . . . — Te jó ég, most megint sírsz?-- De ez sem olyan . , . Veled beszélgetve, ha tae kwondo-ban nem- is, de a sí: ás milyenségeit illetően egeszen szakértő leszek ...

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék