Képes Sport, 1987. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-15 / 50-52. szám
Zsolt Róbert: Hogy ki lett az év sportolója, azt e sorok írása közben még nem tudom, de az egészen biztos, hogy a kétszeres Európa-bajnok Darnyi Tamás nem kevés szavazatot kapott. És az is felette valószínű, hogy a szintén úszó Európa-bajnok Szabó József neve ott szerepel az év ifjúsági sportolója cím jelöltjei között. Tehát megint a Széchy-iskola! Egészen bámulatos és alighanem példa nélkül álló, hogy egyetlen ember neveltjei fémjelezzék egy egész ország úszósportját. Azért fogalmazok így, mert a hetvenes évek eleje, tehát Gyarmati Andrea sikeridőszakát követően csak Széchy Tamás tanítványai jutottak világ-, Európa- és olimpiai bajnoki aranyéremhez, s ők hozták a győzelmek nagy többségét az ifik nagy versenyein, az Eb-ken, IBV-ken. Az atlétikát, a labdarúgást és talán a teniszt követően az úszás váltja ki a legnagyobb vetélkedést a világ sportjában, az olimpián az úszógyőztesnél csak az atlétika bajnokának van nagyobb tekintélye, és Széchy Tamás a maga kis csoportjával az egész világgal veszi föl a versenyt ! Hargitay Andrásból, Verrasztó Zoltánból többszörös világ- és Európa-bajnokot nevelt, Wladár Sándor olimpiát, Eb-t nyert, most pedig Darnyi Tamás és Szabó József sikereitől hangos az úszóvilág. Madridban vb-aranyat nyertek — Darnyi kettőt is — idén az Eb-n megvédték elsőségüket, és hogy szó ne érje a ház elejét, világrekordot úsztak. Rengeteg pletyka kísérte Széchy működését. Kezdődött azzal, hogy állították róla: nem is tud úszni. „A Körösök partján nőttem föl” — mondja — „ott nem volt gyerek, aki ne úszott volna.” Viszont versenyző valóban nem lett belőle az úszósportban. Gyulán ifjúsági válogatott atléta volt, súlyt lökött, diszkoszt dobott, de nem versenyzői sikerekről álmodott, tizenévesen is már edző akart lenni. Nagy edző! Fölkerült a TF-re, ott oktatott tornászlányokat, volt ökölvívóedző Énekes mellett, a Határőr Dózsánál, bejárt az könyvtárába, s úgy bevágta az anatómiát, az élettant, mint a legjobb orvostanhallgató. Akkor virradt fel a napja, amikor Simonyi Gábor, a válogatott atléták dobóedzője vette maga mellé, és kitalálta, hogy a terhelések hatását nem az atlétikai pályán kellene kipróbálni, hanem az uszodában, valóságos laboratóriumi körülmények között. Pályájának erről a szakaszáról és sok minden másról Széchy sokszor beszélt nekem. Gyakran találkoztunk, úgy érzem, nemcsak én tiszteltem őt, hanem ő is nagyra becsül, s ezért mindig nyíltan, őszintén szólt, megvitatta velem a gondjait is. Jártam a lakásán, ahol teljes egy szoba teli van papírokkal, őriz vagy kétszázezer mérési adatot, minden versenyzőjéről tudja, hogy egy-egy edzésadag miként hat rá. Az első lépéseket Simonyi mellett tette meg: — Bakó Jenő is segített bennünket a kísérleteinkben. Még úszókat is adott kezünk alá. Mikor Simonyi kikerült Izlandba, rám maradt ez az izgalmas munka. Egyszer aztán észrevettem, hogy a kísérleti edzések hatására feltűnően fejlődni kezdenek azok az úszók, akiktől már semmit sem vártak. Hiszen csak azért adták őket nekünk. Egyik napról a másikra döntöttem, otthagyom az atlétikát, az úszók mellett a helyem. Itt alkotni tudok. Sőt, meggyőződésemmé vált, hogy ebben a sportban el tudom érni a világszínvonalat. Magától értetődő természetességgel mondta ki Széchy a világszínvonal kifejezést. Már akkor meg volt győződve arról, hogy ő eljut oda. Benne volt már akkor is az a végtelen magabiztosság, az önmagába vetett hit, ami nélkül nincs siker. Amikor a hatvanas évek elején Gyarmati Dezső odavette őt a KSI-be, hogy javítsa pólósai úszótudását, Széchy ezt a lehetőséget ragadta meg egy saját úszócsapat kialakítására. Kiharcolta, hogy a KSI úszószakosztályt hozzon létre. Meglett a szakosztály, és Széchy aláírhatta első önálló úszóedzői szerződését. Havi 400 forintra, összeszedett 10—12 éves gyerekeket, és azokat tanította. Csakhogy ki reggel, ki délután járt iskolába, így hajnali hatkor kellett kezdeni az edzést, és ott lenni az uszodáiban este kilencig, hogy mindegyik gyerekre jusson elegendő idő. Naponta 14 órákat töltött Széchy a Császárfürdő kicsiny, düledező, fedett uszodájában, s persze, a négyszáz forintból nem tudott megélni. Hetente kétszer, háromszor éjszakánként eljárt vagont kirakni. Mikor jöttek az első sikerei, minden lépését élesre állított aknákon kellett megtennie. De olyan óvatosan vagy éppen gyorsan lépkedett, hogy bár felrobbant egy-egy akna, ő már olyan messze jutott, hogy legfeljebb egy-egy repesz érte el. Egész pályája során az intrikával volt a legnehezebb megküzdenie. Széchy egyszer állt közel ahhoz hogy kitörjék a nyakát A. 1976-ban, a montreali olimpián úszói egyetlen érmet sem nyer