Képes Sport, 1987. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-15 / 50-52. szám
Berkesi András: Mi az, ami ezt a társaságot immáron évtizedek óta összetartja? A válasz egyszerű, a sport és a játék szenvedélyes szeretete. Amikor játékot mondok, nemcsak a focira, a vízilabdára vagy a többi sportágra gondolok, arra, hogy a társaság tagjai egymással is szeretnek játszani, nemcsak snóblit, vagy lehúzóst, hanem azt a fajta játékot is szeretik, amikor felszabadultan ugratják, cukkolják egymást. Sajnos a nagy játékmester, Pados Gabi bácsi, évekkel ezelőtt nagyon hamar elhagyta a társaságot, a társaság tagjai az Ipolyban koszorúra gyűjtöttek, és ott álltak a ravatalánál. Gabi bácsi imádta a sportot, a játékot, egyszerűen nem tudott nélküle élni. Papp Laci atyai barátja volt, amikor a Dévai utcában ő vezette a gépkocsijavító műhelyt, nemcsak az Újpesti Dózsa focistái: Göröcs Titi, Bene Ferike, Sóvári Kálmán, Várhidi Pali jártak hozzá, vagyis az „ipolyosok”, hanem a birkózók, vívók, öttusázók is. Minden napszaknak megvan a maga társasága. Reggel fél hétkor már meleg a kávéfőző, csöpög belőle a forró kávé. Természetesen a snóbli-klub tagjai az első kávét kijátszák. Péter, a klub titkára kimutatást vezet arról, hogy ki hányszor vesztett. Közben az elmúlt nap politikai és sporteseményeit is megbeszélik nem éppen a diplomáciai szabályokban előírt udvarias hangon, hanem szenvedélyesen, nem kímélve egymás felmenő és oldalági rokonainak érzékenységét és tisztességét sem. A mostani nagy összecsapások az adótörvény miatt robbannak ki, mert a klub tagjai többnyire becsületes kisiparosok. Fradisták, Dózsások, Vasasok, Emtékások. Elfogultak, de mindennél többre becsülik a szép és tisztességes játékot. Hétkor már dolgoznak. Nyolc és fél kilenc körül megjönnek a nyugdíjasok. Közéjük tartozott az évekkel ezelőtt meghalt Opata Zoli bácsi is. Kávét isznak, és megkezdődik a történelmi és sporttörténeti tanfolyam. Éles viták folynak arról, hogy hány centi magas volt Viktor Emánuel, hogy Horthy Miklós tisztességes ember volt-e vagy gazember, aki nem segített a zsidókon, hogy Rákosi Sztálin egyenes utasítására követte el a törvénysértéseket, aztán áttérnek a sportra, és mint az iskolában a kisdiákok, hiba nélkül felmondják a Ferencváros, vagy az UTE ötven évvel ezelőtti öszszeállítását, az olimpiák történetét, pontosan tudják, hogy Jesse Owens 1936- ban Berlinben 806-tal nyert aranyérmet, hogy Kárpáti lett a szabadfogású birkózás könnyűsúlyú bajnoka, Zombori Ödön pedig a légsúlyban lett első. Hétfő és csütörtök a cukkolások napja. Mert Gyuri bácsi Fradi-drukker, Bandi bácsi Dózsás és pillanatok alatt összevesznek, aztán másnap kibékülnek. Szegény Kovács úr, amíg élt, azzal szórakozott, hogy összeugratta őket. Kovács úr cattarói matróz volt, valamikor Újpesten gimnáziumba járt, Babits Mihály tanította latinra, azzal szórakoztatta a társaságot, hogy hoszszú szövegeket idézett Ovidiusból. Jól beszélt, oroszul, franciául, németül. Valamikor együtt dolgozott Pados Gabival, és vad tréfákat űztek egymással. Gabi bácsi olvassa a Népsportot régóta foglalkoztat egy regény megírásának a terve. Már címe is van: Az asztalok beszélgetnek. A színhely, ahol a cselekmények bonyolódnak, a világ közepe: az Ipoly presszó. Ott található a Pozsonyi úton, a XIII. kerületben. De hát az nem a világ, nem is Magyarország, még csak nem is Budapest közepe. Ez így igaz. Ám minden embernek van egy sajátos világa, s azoknak, akik immár közel negyedszázada naponta megfordulnak az Ipolyban szinte menetrendszerű pontossággal, biztos, hogy sajátos világuknak közepe táján valahol az Ipoly áll. Mert hát miért van az, hogyha valaki Sándor Csikarral akar találkozni, akkor pontosan ebéd után úgy fél egy—egy óra körül néz be a preszszóba? Mert tudja, hogy Csikart csak akkor találhatja ott. De megtörtént már az is, hogy külföldről keresték telefonon, és a hívók is jól tudták, hogy mikor ül le valamelyik szabad asztalhoz, és meddig marad ott. Ennek a különös, a régi kávéházakat pótló presszónak sajátos varázsa, hangulata és olyan stabil törzsközönsége van, amelyre az ügyes és nemcsak a gyors meggazdagodást erőszakoló üzletvezető a legnehezebb időben is nyugodtan tervezhet, gazdálkodhat a ráfizetés kockázata nélkül. Ennek a törzsgárdának olyan összetartó ereje van, hogy a mindenkori vezetőket valahogy a saját szokásaihoz formálja, szelídíti, nem veszi észre, hogy Kovács bácsi az®