Képes Sport, 1987. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1987-12-15 / 50-52. szám

Berkesi András: Mi az, ami ezt a társaságot immáron évtizedek óta összetartja? A válasz egyszerű, a sport és a já­ték szenvedélyes szeretete. Amikor játékot mondok, nemcsak a focira, a vízilabdára vagy a többi sport­ágra gondolok, arra, hogy a társaság tagjai egymással is szeretnek játsza­ni, nemcsak snóblit, vagy lehúzóst, hanem azt a fajta játékot is szeretik, amikor felszabadultan ugratják, cuk­kolják egymást. Sajnos a nagy játék­mester, Pados Gabi bácsi, évekkel ez­előtt nagyon hamar elhagyta a társa­ságot, a társaság tagjai az Ipolyban koszorúra gyűjtöttek, és ott álltak a ravatalánál. Gabi bácsi imádta a spor­tot, a játékot, egyszerűen nem tudott nélküle élni. Papp Laci atyai barátja volt, amikor a Dévai utcában ő vezet­te a gépkocsijavító műhelyt, nemcsak az Újpesti Dózsa focistái: Göröcs Titi, Bene Ferike, Sóvári Kálmán, Várhidi Pali jártak hozzá, vagyis az „ipolyo­­sok”, hanem a birkózók, vívók, öttu­sázók is. Minden napszaknak megvan a ma­ga társasága. Reggel fél hétkor már meleg a kávéfőző, csöpög belőle a for­ró kávé. Természetesen a snóbli-klub tagjai az első kávét kijátszák. Péter, a klub titkára kimutatást vezet arról, hogy ki hányszor vesztett. Közben az elmúlt nap politikai és sporteseményeit is megbeszélik nem éppen a diplomá­ciai szabályokban előírt udvarias han­gon, hanem szenvedélyesen, nem kí­mélve egymás felmenő és oldalági ro­konainak érzékenységét és tisztességét sem. A mostani nagy összecsapások az adótörvény miatt robbannak ki, mert a klub tagjai többnyire becsületes kis­iparosok. Fradisták, Dózsások, Vasasok, Emté­­kások. Elfogultak, de mindennél több­re becsülik a szép és tisztességes játé­kot. Hétkor már dolgoznak. Nyolc és fél kilenc körül megjönnek a nyugdí­jasok. Közéjük tartozott az évekkel ezelőtt meghalt Opata Zoli bácsi is. Kávét isznak, és megkezdődik a törté­nelmi és sporttörténeti tanfolyam. Éles viták folynak arról, hogy hány centi magas volt Viktor Emánuel, hogy Horthy Miklós tisztességes ember volt-e vagy gazember, aki nem segített a zsidókon, hogy Rákosi Sztálin egye­nes utasítására követte el a törvény­­sértéseket, aztán áttérnek a sportra, és mint az iskolában a kisdiákok, hi­ba nélkül felmondják a Ferencváros, vagy az UTE ötven évvel ezelőtti ösz­­szeállítását, az olimpiák történetét, pon­tosan tudják, hogy Jesse Owens 1936- ban Berlinben 806-tal nyert aranyér­met, hogy Kárpáti lett a szabadfogá­sú birkózás könnyűsúlyú bajnoka, Zombori Ödön pedig a légsúlyban lett első. Hétfő és csütörtök a cukkolások napja. Mert Gyuri bácsi Fradi-druk­­ker, Bandi bácsi Dózsás és pillanatok alatt összevesznek, aztán másnap kibé­külnek. Szegény Kovács úr, amíg élt, azzal szórakozott, hogy összeugratta őket. Kovács úr cattarói matróz volt, va­lamikor Újpesten gimnáziumba járt, Babits Mihály tanította latinra, azzal szórakoztatta a társaságot, hogy hosz­­szú szövegeket idézett Ovidiusból. Jól beszélt, oroszul, franciául, németül. Valamikor együtt dolgozott Pados Ga­­bival, és vad tréfákat űztek egymás­sal. Gabi bácsi olvassa a Népsportot r­égóta foglalkoztat egy re­gény megírásának a terve. Már címe is van: Az aszta­lok beszélgetnek. A szín­­­hely, ahol a cselekmények bonyolód­nak, a világ közepe: az Ipoly presszó. Ott található a Pozsonyi úton, a XIII. kerületben. De hát az nem a világ, nem is Ma­gyarország, még csak nem is Buda­pest közepe. Ez így igaz. Ám minden embernek van egy sa­játos világa, s azoknak, akik immár közel negyedszázada naponta megfor­dulnak az Ipolyban szinte menetrend­­szerű pontossággal, biztos, hogy sajá­tos világuknak közepe táján valahol az Ipoly áll. Mert hát miért van az, hogy­ha valaki Sándor Csikarral akar talál­kozni, akkor pontosan ebéd után úgy fél egy—egy óra körül néz be a presz­­szóba? Mert tudja, hogy Csikart csak akkor találhatja ott. De megtörtént már az is, hogy külföldről keresték te­lefonon, és a hívók is jól tudták, hogy mikor ül le valamelyik szabad asztal­hoz, és meddig marad ott. Ennek a különös, a régi kávéháza­kat pótló presszónak sajátos varázsa, hangulata és olyan stabil törzsközön­sége van, amelyre az ügyes és nem­csak a gyors meggazdagodást erősza­koló üzletvezető a legnehezebb időben is nyugodtan tervezhet, gazdálkodhat a ráfizetés kockázata nélkül. Ennek a törzsgárdának olyan össze­tartó ereje van, hogy a mindenkori vezetőket valahogy a saját szokásaihoz formálja, szelídíti, nem veszi észre, hogy Kovács bácsi az®

Next