Képes Sport, 1991. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-30 / 31. szám

AZ ÚJFIÚ nyomását keltő fiú a világ legter­mészetesebb módján. — No nem, maga már felnőtt férfi, ugyan milyen jogon tegeznék én valakit, aki túl van a tizennyol­con — szögezem le határozottan abban a tudatban, hogy ebben az életkorban még szeretik a fiatalok, ha idősebbnek nézik őket, azt meg szinte elvárják, talán nem is alapta­lanul, hogy felnőttként kezeljék őket. És Gyuri már látványosan he­lyet szorított magának a felnőttek között a vízen. — Szóval személyesen még nem is találkoztunk, de már többet hal­lottam magáról fiatalember, mint másról egy esztendő alatt. Azt mondták például, olyan gazdasá­gos a mozgása, mint valami hét­­próbás öreg rókáé. • Nem láttam még magamat kí­vülről — suhan át az arcán halvány mosoly. — Látszólag valóban las­súbbnak tűnhetek a partról, de mi­re a célba érek, majd meghalok, úgy kihajtom magam. — Addig nincs is baj, amíg a mozdulatok tűnnek lassúnak, a ha­jó viszont gyorsan siklik — bólin­tok beleegyezően —, gyorsabban, mint a többieké. Volt már neve­sebb skalpja? • Ha a világbajnoki ezüstérmes német Zerés legyőzését annak mondhatjuk... A szegedi nemzet­közi versenyen vertem meg, ja és a „Tornyot”, tetszik tudni, Szabó Attilát... — Ez mondjuk elegendőnek is tűnhet, ne legyen telhetetlen. Tud­ja, azon meditálok, hogy tavaly ugyanitt Fadd-Domboriban, ugyancsak az országos bajnoksá­gon Zala Györgyről beszéltek ha­sonló elismeréssel. Ő is húsz éven belül volt, mégis megleckéztette a nála kivétel nélkül idősebb felnőt­teket. Ki gondolta volna, hogy egy évvel később jön egy hasonlóan fi­atal kenus, és a feje tetejére állítja a papírformát... • Én például nem hittem volna. Már tudniillik, hogy én lehetek az... Különben Zala Gyuritól mindmáig tartok. Nem akarom, de mégis így van. Tetszett látni ugye, milyen erős? — Ha öltönyt csinálnék neki, biztos a vállára kellene a legtöbb anyag... • Képes 170 kilót kinyomni fek­ve. Ez roppant sok. Sőt mondják, olykor még a 175 is sikerül neki... én még 130 kilónál többre sosem voltam képes. Kolonics nem is tudja, Zalával is beszélgettem róla, s az ellenfél úgy véli: ennek a fiúnak a keringési rendszere egészen kivételes lehet, ezért olyan hihetetlenül szívós. Za­la mindenesetre olyan alapos élet­tani magyarázatot rögtönzött ve­­télytársáról, amit a Testnevelési Egyetemen is szájtátva figyeltek volna a hallgatók. — Gyuri, ezzel az alkattal bár­melyik más sportágat is választhat­ta volna. Első pillantásra nincs em­ber, aki azt mondaná, no ezt a gyereket a Teremtő is kenuzásra szánta... • Véletlenül alakult így. Buda­fokon ugyan sporttagozatos isko­lába jártam, de ettől valóban fog­lalkozhattam volna mással is. Tóth István vitt le a vízre.­­ Én meg azt gondoltam, köz­vetlenül a Duna mellett gyerekeske­­dett és kenuval járt iskolába... • Először is a Rózsavölgyben lakunk, ami ugye jóval beljebb esik a partnál. Szóval korántsem a víz­parton nőttem fel, sőt ha a nevelő­edzőm, Nótárius József azonnal kemény munkára fog, akkor most bármire megesküszöm, nem va­gyok itt. De nem így történt, nem hajtott bennünket, inkább azt mondhatnám, játszva tanultunk. Elmentünk túrázni a Mosonyi Du­nára, meg Jugoszláviába. Nagyon tetszett nekünk, gyerekeknek a ka­landos kirándulás, és szinte észre­vétlenül lettünk állóképesebbek, közben javult a technikánk, nem szenvedtünk, mégis fejlődtünk! Aztán magunk csodálkoztunk a legjobban, hogy jé, mi versenyen is lépést tartunk a többiekkel... — Igen, csak így történhetett — egyezem bele megadóan —, hiszen amúgy egy fiatal gyereknek riasztó lehet a tudat, mennyi jó kenus la­pátol a magyar vizeken. Őket meg­verni szinte reménytelennek tűn­het... • De tizenéves korában az em­ber nem is erre gondol, még csak a saját korosztályával van elfoglal­va, őket figyeli, velük mérkőzik. Most mondjam azt, hogy két évvel ezelőtt az ifjúsági világbajnokságra sem tudtam kijutni? Hat kenus utazhatott, én voltam a rangsorban a hetedik... Nem, még az se, csak a nyolcadik, de az előttem lévő megbetegedett... Tény, nem én utaztam a világbajnokságra. Rop­pant elégtétel viszont, hogy azóta már az ottani győztest nemzetközi versenyen megvertem... — Szülei? Büszkék a fiúkra? Egyáltalán milyen a családi háttér? • Édesapám kamionos, anyu az Express Utazási Irodánál dolgozik. Édesanyám, ha büszke is rám, nem nagyon mutatja. Bezzeg apu! Ha valaki eljön, még tán le sem ült, biztos szóbahozza az eredményei­met. Na jó, mondjuk azért előbb hellyel kínálja... Olykor szégyel­lem is magam. — Az ám, ez az első cikk magá­ról? • Ő nem — vágja rá büszkén, s már-már azt hiszem, tucatnyi saj­tóközlemény áll a háta mögött... — Ez a... várjunk csak... igen —, ez a harmadik! — Felteszem: elrakták otthon az előző kettőt? • Persze — mormolja nem léte­ző bajusza alatt. A szövetségi kapitány Vajda Vil­mos elragadtatottan mesélte, hogy emlékei szerint az 50-es évek elején volt utoljára olyan fiatal tehetség, aki tizenkilenc évesen nem csupán feltűnt a magyar élmezőnyben, ha­nem egyenletes teljesítményt nyújt­va meg is tudott kapaszkodni. A helsinki olimpián ezüstérmes No­­vákról van szó. Hozzátette, még Wichmann is más ívű pályát futott be. Sokak szerint minden idők leg­sokoldalúbb kenusa a román Pat­­zaichin volt, aki túl azon, hogy olimpiai és világbajnoki aranyakat szerzett, sokoldalúságával vívott ki általános bámulatot, hiszen egyéni és páros számban, 500—1000 és 10 000 méteres távon egyaránt győ­zelmi eséllyel állt rajthoz. Külseje alig árult el valamit kivételes fizikai adottságairól, felöltözve akár tar­táshibás beatzenésznek nézhették volna. De a bőre alatt minden moz­dulatnál úgy fodrozódtak az iz­mok, mint amikor kő csobban a tó­ba. Kolonics Gyuri látszólag nyápic termete hasonló adottságo­kat sejtet. — Gyanítom, itt az újabb alka­lom, hogy a személyére szóló cikk­­gyűjtemény szaporodjon. Gyuri, nem gondolt arra, milyen kellemet­len időszakban kell elköteleznie magát az élsport mellett? Hiszen mostanság mást sem hallani, mint szakosztályok, sőt egyesületek mindennapos pénzgondjait, alkal­masint megszűnését... • De, én is tudok ezekről, mégis úgy vélem: ha igazán jól verseny­­zek, akkor talán kerül rá anyagi fe­dezet. Bár azzal tökéletesen tisztá­ban vagyok, hogy a kenuzásból még senki nem gazdagodott meg. Nekem most mégis elsősorban ez­zel kell törődnöm. Túlságosan nem is akarok előre gondolkodni... Egy darabig még egyetértően hallgatunk. Már csak azért is, mert hányan vannak ma emberek, akik nem hogy évekre, de még napokra sem hajlandók előre tervezni. Mi­ért várnám ezt ettől a gyermekem­bertől, aki megsejtvén, hogy nem faggatom tovább, lassan felszede­­lőzködik. Röviddel később Zala mögött a második helyen végez ez­ren, majd másnap a sprintszámot (150 méter) megnyeri, és helyezése­it összevetve (egyéniben két ezüst és egy arany, kettesben egy ezüst) éle­te első országos felnőtt egyéni baj­nokságán, tizenkilenc éves fejjel ő lett a legeredményesebb kenus! Ha valaki most azt várja, hogy Párizs­ból, a világbajnokságról éremmel tér haza, azt ki kell ábrándítanom. Ez még nem az ő világbajnoksága lesz. No de jövőre...!? Vass István Zoltán

Next