Képes Sport, 1991. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-30 / 31. szám
AZ ÚJFIÚ nyomását keltő fiú a világ legtermészetesebb módján. — No nem, maga már felnőtt férfi, ugyan milyen jogon tegeznék én valakit, aki túl van a tizennyolcon — szögezem le határozottan abban a tudatban, hogy ebben az életkorban még szeretik a fiatalok, ha idősebbnek nézik őket, azt meg szinte elvárják, talán nem is alaptalanul, hogy felnőttként kezeljék őket. És Gyuri már látványosan helyet szorított magának a felnőttek között a vízen. — Szóval személyesen még nem is találkoztunk, de már többet hallottam magáról fiatalember, mint másról egy esztendő alatt. Azt mondták például, olyan gazdaságos a mozgása, mint valami hétpróbás öreg rókáé. • Nem láttam még magamat kívülről — suhan át az arcán halvány mosoly. — Látszólag valóban lassúbbnak tűnhetek a partról, de mire a célba érek, majd meghalok, úgy kihajtom magam. — Addig nincs is baj, amíg a mozdulatok tűnnek lassúnak, a hajó viszont gyorsan siklik — bólintok beleegyezően —, gyorsabban, mint a többieké. Volt már nevesebb skalpja? • Ha a világbajnoki ezüstérmes német Zerés legyőzését annak mondhatjuk... A szegedi nemzetközi versenyen vertem meg, ja és a „Tornyot”, tetszik tudni, Szabó Attilát... — Ez mondjuk elegendőnek is tűnhet, ne legyen telhetetlen. Tudja, azon meditálok, hogy tavaly ugyanitt Fadd-Domboriban, ugyancsak az országos bajnokságon Zala Györgyről beszéltek hasonló elismeréssel. Ő is húsz éven belül volt, mégis megleckéztette a nála kivétel nélkül idősebb felnőtteket. Ki gondolta volna, hogy egy évvel később jön egy hasonlóan fiatal kenus, és a feje tetejére állítja a papírformát... • Én például nem hittem volna. Már tudniillik, hogy én lehetek az... Különben Zala Gyuritól mindmáig tartok. Nem akarom, de mégis így van. Tetszett látni ugye, milyen erős? — Ha öltönyt csinálnék neki, biztos a vállára kellene a legtöbb anyag... • Képes 170 kilót kinyomni fekve. Ez roppant sok. Sőt mondják, olykor még a 175 is sikerül neki... én még 130 kilónál többre sosem voltam képes. Kolonics nem is tudja, Zalával is beszélgettem róla, s az ellenfél úgy véli: ennek a fiúnak a keringési rendszere egészen kivételes lehet, ezért olyan hihetetlenül szívós. Zala mindenesetre olyan alapos élettani magyarázatot rögtönzött vetélytársáról, amit a Testnevelési Egyetemen is szájtátva figyeltek volna a hallgatók. — Gyuri, ezzel az alkattal bármelyik más sportágat is választhatta volna. Első pillantásra nincs ember, aki azt mondaná, no ezt a gyereket a Teremtő is kenuzásra szánta... • Véletlenül alakult így. Budafokon ugyan sporttagozatos iskolába jártam, de ettől valóban foglalkozhattam volna mással is. Tóth István vitt le a vízre. Én meg azt gondoltam, közvetlenül a Duna mellett gyerekeskedett és kenuval járt iskolába... • Először is a Rózsavölgyben lakunk, ami ugye jóval beljebb esik a partnál. Szóval korántsem a vízparton nőttem fel, sőt ha a nevelőedzőm, Nótárius József azonnal kemény munkára fog, akkor most bármire megesküszöm, nem vagyok itt. De nem így történt, nem hajtott bennünket, inkább azt mondhatnám, játszva tanultunk. Elmentünk túrázni a Mosonyi Dunára, meg Jugoszláviába. Nagyon tetszett nekünk, gyerekeknek a kalandos kirándulás, és szinte észrevétlenül lettünk állóképesebbek, közben javult a technikánk, nem szenvedtünk, mégis fejlődtünk! Aztán magunk csodálkoztunk a legjobban, hogy jé, mi versenyen is lépést tartunk a többiekkel... — Igen, csak így történhetett — egyezem bele megadóan —, hiszen amúgy egy fiatal gyereknek riasztó lehet a tudat, mennyi jó kenus lapátol a magyar vizeken. Őket megverni szinte reménytelennek tűnhet... • De tizenéves korában az ember nem is erre gondol, még csak a saját korosztályával van elfoglalva, őket figyeli, velük mérkőzik. Most mondjam azt, hogy két évvel ezelőtt az ifjúsági világbajnokságra sem tudtam kijutni? Hat kenus utazhatott, én voltam a rangsorban a hetedik... Nem, még az se, csak a nyolcadik, de az előttem lévő megbetegedett... Tény, nem én utaztam a világbajnokságra. Roppant elégtétel viszont, hogy azóta már az ottani győztest nemzetközi versenyen megvertem... — Szülei? Büszkék a fiúkra? Egyáltalán milyen a családi háttér? • Édesapám kamionos, anyu az Express Utazási Irodánál dolgozik. Édesanyám, ha büszke is rám, nem nagyon mutatja. Bezzeg apu! Ha valaki eljön, még tán le sem ült, biztos szóbahozza az eredményeimet. Na jó, mondjuk azért előbb hellyel kínálja... Olykor szégyellem is magam. — Az ám, ez az első cikk magáról? • Ő nem — vágja rá büszkén, s már-már azt hiszem, tucatnyi sajtóközlemény áll a háta mögött... — Ez a... várjunk csak... igen —, ez a harmadik! — Felteszem: elrakták otthon az előző kettőt? • Persze — mormolja nem létező bajusza alatt. A szövetségi kapitány Vajda Vilmos elragadtatottan mesélte, hogy emlékei szerint az 50-es évek elején volt utoljára olyan fiatal tehetség, aki tizenkilenc évesen nem csupán feltűnt a magyar élmezőnyben, hanem egyenletes teljesítményt nyújtva meg is tudott kapaszkodni. A helsinki olimpián ezüstérmes Novákról van szó. Hozzátette, még Wichmann is más ívű pályát futott be. Sokak szerint minden idők legsokoldalúbb kenusa a román Patzaichin volt, aki túl azon, hogy olimpiai és világbajnoki aranyakat szerzett, sokoldalúságával vívott ki általános bámulatot, hiszen egyéni és páros számban, 500—1000 és 10 000 méteres távon egyaránt győzelmi eséllyel állt rajthoz. Külseje alig árult el valamit kivételes fizikai adottságairól, felöltözve akár tartáshibás beatzenésznek nézhették volna. De a bőre alatt minden mozdulatnál úgy fodrozódtak az izmok, mint amikor kő csobban a tóba. Kolonics Gyuri látszólag nyápic termete hasonló adottságokat sejtet. — Gyanítom, itt az újabb alkalom, hogy a személyére szóló cikkgyűjtemény szaporodjon. Gyuri, nem gondolt arra, milyen kellemetlen időszakban kell elköteleznie magát az élsport mellett? Hiszen mostanság mást sem hallani, mint szakosztályok, sőt egyesületek mindennapos pénzgondjait, alkalmasint megszűnését... • De, én is tudok ezekről, mégis úgy vélem: ha igazán jól versenyzek, akkor talán kerül rá anyagi fedezet. Bár azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy a kenuzásból még senki nem gazdagodott meg. Nekem most mégis elsősorban ezzel kell törődnöm. Túlságosan nem is akarok előre gondolkodni... Egy darabig még egyetértően hallgatunk. Már csak azért is, mert hányan vannak ma emberek, akik nem hogy évekre, de még napokra sem hajlandók előre tervezni. Miért várnám ezt ettől a gyermekembertől, aki megsejtvén, hogy nem faggatom tovább, lassan felszedelőzködik. Röviddel később Zala mögött a második helyen végez ezren, majd másnap a sprintszámot (150 méter) megnyeri, és helyezéseit összevetve (egyéniben két ezüst és egy arany, kettesben egy ezüst) élete első országos felnőtt egyéni bajnokságán, tizenkilenc éves fejjel ő lett a legeredményesebb kenus! Ha valaki most azt várja, hogy Párizsból, a világbajnokságról éremmel tér haza, azt ki kell ábrándítanom. Ez még nem az ő világbajnoksága lesz. No de jövőre...!? Vass István Zoltán