Képes Sport, 2010. április-június (8. évfolyam, 14-26. szám)

2010-06-02 / 22. szám

n­UÚilLÜILk A MOST WANTED EGYÜTTES SZAKVEZETŐJE, EGERVÁRI SÁNDOR A 34 KIVÁLASZTOTT KOZU Hamarosan elkezdődik a Nike által támogatott Most Wanted tehetség-és kutató program második szakasza, miután az első rész, a kiválasztás lezárult. A június 14-én induló tábort 34-en kezdik meg, de a végén kö­­­zülük csak tizennyolcan maradnak. Mert kell egy csapat! | '---------------------------------------------------------------------------/---- A programra 640 fiatal jelentkezett/ ők 40-40 fős turnusokra­ bontva látogatták meg a Puskás Ferenc Akadé­miát, ahol a felcsúti központ szakembe­reinek irányításával egynapos kiválasztó tréningeken vettek részt. A tesztelést követően megtörtént a kiválasztás, a jú­nius 14-én kezdődő táborba visszahívot­tak névsorát a Nemzeti Sport június 3-i számában hozzák nyilvánosságra. A kiválasztottak közül három fiatalt az a megtiszteltetés ér, hogy őket Egervári Sándor, a gárda szakvezetője keresi fel, így az olimpiai válogatottat is irányító tréner személyesen nyújtja át a behívó­jukat, valamint névre szóló szerelésüket. A tábor kezdetéig azonban még vár egy megjelenés a kiválasztottakra, akiket a Bravo magazin által szervezett Ottó-díj­­kiosztó gálán mutatnak be a nagyközön­ségnek július ötödikén a budapesti West End tetőteraszán. Beindul az élet, hetente keretszűkítés Az igazi élet a tehetségkutató második fázisával, június 14-én veszi kezdetét.­­ Akkor harminc mezőnyjátékos és négy kapus jelentkezik edzésre Felcsúton. A kiválasztó tréningektől eltérően onnan­tól kezdve egy stáb kizárólag a csapattal foglalkozik. Az első és a harmadik héten Tajti József, a második és a negyedik héten Egervári Sándor lesz a szakmai munka első számú irányítója. Ők ifjabb Tajti József másodedző, Tamás Gyula kapusedző, Szűcs Péter rehabilitációs edző, valamint Mezei Péter koordinátor segítségére számíthatnak, illetve heten­te egyszer Gyimes Zsolt személyében koordinácós tréner is munkára jelent­­kezik. Mint egy igazi profi csapatnál. A felcsúti napokat, edzéseket meghívott meglepetésvendégek teszik színesebbé, no és állandó programként a labdarúgó-vb találkozóinak közös­,elfogyasztá­sa", szigorúan továbbképzési célzattal. Viszont a fiatalok elsősorbant más okból jönnek majd össze Felcsúton, aligha fecsérlik el minden erejüket és energi­ájukat a vb-re, kerüljön sor bármilyen érdekfeszítő rangadóra. A kivétel nélkül AZERCURIAL GYORSASÁG

Next