Képes Sport, 2014. április-június (12. évfolyam, 14-26. szám)

2014-04-30 / 18. szám

I EROS RAJTOKAT a­.*.­ csillapítóját, amely az autó elejét stabilan tartotta a kanyarokban, és amikor a pilóta a kerékvetőket használta. Nem tűnik nagy dolog­nak, de aerodinamikai szempontból váltalán nem mindegy, hogy az ízett helyzetekben milyen maga­­­ van az autó, mert ettől is függ a leszorítóerő. Az újítást 2006-ra­­ megtartotta a Renault, az első három futamon az ő pilótájuk nyert .ötszer a címvédő Alonso, egyszer­­­, a szezon elején kilencből hetet hoztak el a sárga-kék autók. A hockenheimi Német Nagydíjig a mezőny többi csapata is lemásolta a Renault lengéscsillapítóját, de ak­kor az FIA megtiltotta, hogy mozgó elem legyen ebben az alkatrészben. A Renault nagyjából három tized­­másodpercet veszített ezzel körön­ként (ennyivel jobban működött az ő eszközük), és előnyük épphogy elegendő volt ahhoz, hogy Alonso megvédje vb-címét. Ilirtminisíjv 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is parádésan rajtolt a Ferrari, pont az ellentétét mutatta be azoknak a szezonkezdeteknek, amelyeket az elmúlt 6-7 évben pro­dukált. 2000-ben V-motorjában 75 fok helyett 90 fokos szöget zártak be a hengerek, és az erőforrást úgy ala­kították ki, hogy ez javítson az autó súlyelosztásán, és lejjebb vigye a ko­csi tömegközéppontját - ezek követ­keztében több leszorítóerőhöz ju­tottak. Autójuk már a szezon elején sokkal kiforrottabb volt, mint legna­gyobb kihívója, a McLaren MP4/15. Az első három futamon Schumacher nyert, majd fej-fej mellett haladtak Häkkinennel. A különbséget az utolsó négy futam jelentette, amelyet egyaránt a német nyert meg. A 2001 -es autó nyomába sem ért a mezőny, az első öt futamból há­romszor Schumacher nyert, és ezt a tempót az idény végéig megtartotta, folyamatosan növelve előnyét. Az F2001 -nek egyik alkatrésze sem volt forradalmian új, egyszerűen a konst­rukció egészében volt jobb a vetély­­társakénál. A 2002-es idényt Schumacherék még a 2001-es autóval kezdték, az első két versenyen a németnek két dobogó (egy győzelem, egy harma­dik hely) jött össze. A 2002-es kocsi, amely az előző évi gép továbbfejlesz­tett változata volt, szintén nem ho­zott rosszabb eredményt a harmadik helynél. Az ötödik világbajnoki címét szerző pilóta közel kétszer annyi pontot kapart össze, mint csapattár­sa, Rubens Barrichello. A kocsi olyan volt, mint az elmúlt évek Red Bullja: nem abban dolgozott a leggyorsabb motor, de aerodinamikailag, benzin­takarékosságban és gumifogyasztás­ban laposra verte a mezőnyt. 2004-ben Schumi tizenhárom ver­senyből tizenkettőt megnyert, egyen kiesett, és mire a többiek észbe kaptak, már rég eldőlt a világbajnoki cím sorsa. Nem volt, nem is lehetett verseny abban az évben ilyen sze­zonkezdet után. A tizenhat futamos 1996-os világ­­bajnoki versenynaptár minden egyes állomásán volt Williams az első sor­ban. Damon Hill és az akkori újonc Jacques Villeneuve remekül bánt az FW18-assal, amelyet a Renault 3,0 literes motorja hajtott, de valójában aerodinamikailag verték meg a nagy rivális Ferrarit. Nem véletlen, hogy a kasztniban volt az ereje, ugyanis Adrian Newey volt a tervezője, aki már akkor is zseninek számí­tott a szakmában. Az évet nemcsak jól kezdték (hat futam, hat győzelem) de Hill tizenkilenc ponttal verte csapattársát, a konstruktőri versenyben több pontot szereztek, mint a második Ferrari és a harmadik Benetton összesen. Ám Annyival előzte meg saját korát, mint egyetlen más F1 -es autó sem a sportág történelmében. Ez­­volt az első versenyautó, amely kipörgésgátlót, számítógép által vezérelt aktív felfüggesztést és félau­tomata váltót használt, kis túlzással saját magát vezette. Nem elég, hogy technikailag a mezőny fölé nőtt, az autó kasztniját Adrian Newey tervezte, ez volt a mester első világbajnok autója (a tíz közül, me­lyet tavalyig összerakott). Tizenhat versenyen tizennégy pole pozíciót és kilenc győzelmet hozott Nigel Mansellnek, az első öt versenyt zsinórban hozta, az első tízből pedig nyol­cat nyert vele, all.. ...jó a vége, ugye? De mi történt akkor, amikor az eleje volt jó az idénynek egy­ Forma-1-es csapat életében? Lewis Hamiltonék ellenállhatatlan szezonkezdetének apropóján végigvettük a legutóbbi erős kezdéseket, hogy volt-e ezekre válasza a mezőnynek. hungaroringi versenyen szerzett második hellyel megszerezte a világ­­bajnoki címet, öt nagydíjjal az idény vége előtt. A tizenhat versenyből a Williams FWI4B-je végül tízen dia­dalmaskodott, rZMl­ mmfTJtrrffoDfKWr 1988-ban tizen­hatból tizenöt versenyen a McLaren legendás autó­ja, az MP4/4 ért célba első helyen, a tizenkettedik nagydíjig kellett várni, hogy más csapat is nyerni tudjon. Az 1987-es, csalódást keltő idény után (Prost 4. Stefan Johansson 6. lett, a McLaren konstruktőriben máso­dik lett, de feleannyi ponttal, mint a bajnok Williams) világverő autót akartak - Steve Nicholstól meg is kapták. A Porsche motort Hondára cserélték, a japán gyártó pedig az idény legerősebb, 1,5 literes, tur­­bófeltöltős hathengeres motorját szállította Wokingba. Senna és Prost gyakorlatilag csak egymással ver­senyzett, mindketten több mint két­szer annyi pontot gyűjtöttek, mint a harmadik helyezett Gerhard Berger, a csapat pedig háromszorosát a konstruktőri második Ferrariénak. Ilyen dominanciára biztosan nem számít a 2014-es Mer­cedes. .. « HIRDETÉS"

Next