Képes Sport, 2014. április-június (12. évfolyam, 14-26. szám)

2014-04-30 / 18. szám

TEL A FORMA-1-NEK - A LEGYŐZHETETLEN BAJNOKOT tett negyedik helyén végzett, azóta viszont kibérelte a helyét a dobo­gón. Azt tartják róla, hogy az autó fejlesztéséhez olyan tehetsége van, amilyen Michael Schumachernek volt a Forma-1-ben. Mindezt alátá­masztja, hogy korábban két márkát, a SEAT-ot és a Chevroletét is világ­­bajnoki címre vezetett - plusz az első futamok tanulságai alapján idén a szintén az ő iránymutatásai alap­ján fejlesztett Citroent is lehetetlen lesz megállítani. A SEAT-tal a harmadik szezonjában ért fel a csúcsra, eddigi elsőségei közül azonban ez volt a „legvéko­nyabb”, mindössze három futamot nyert meg. A következő három címét már a Chevrolet volánja mögött ünnepelte, tavaly a 24 fu­tamból 15-ször dobogóra állt, 431 pontot gyűjtve lett világbajnok, az összetettben második helyezett, korábbi Forma-1-es Gabriele Tarquinire közel 200 egységet vert. A sorozat felett gyakorolt uralma csak Sebastian Vettel és a Red Bull tavalyi F1-es diadalmenetével említ­hető egy lapon. „Ellene a legnehe­zebb védekezni az egész mezőny­ben. Nagyon rutinos, akárcsak egy sakkjátékos. Az előzés előtt már 4-5 kanyarral elkezdi előkészíteni a manővert, és a megfelelő pillanat­ban könyörtelenül lecsap, mint egy keselyű” - jellemzi riválisát a 2013- as összetett hatodik helyén végző Michelisz Norbi. 44 éves korára Muller persze nemcsak a túraautó­zás világában tett szert felbecsül­hetetlen tapasztalatra, nyert az Andros Trophyn, azaz jégraliban is. „Én már annyi mindent csináltam, indultam a Dakaron, a Le Mans-i 24 óráson, jégraliztam, részt vettem a Francia ralin. Mindegyik teljesen más” - ad egymondatos verbális önéletrajzot Yvan Muller, aki vi­szont egyvalamiben bevallottan nem jó: a számítógépes szimuláto­rokban. Ha az előbb hasonlóságo­kat kerestünk közte és Michelisz Norbert között, akkor jegyezzük meg, ebben szöges ellentétei egy­másnak, hiszen a magyar versenyző karrierje épp a szimulátoros győ­zelmekkel indult. „Nagyon rossz vagyok ezekben a számítógépes játékokban, általában a harmadik kanyarban odacsapom az autómat! Ilyenkor a fiamat szoktam megkérni, menjen néhány kört, és figyelem, hogyan csinálja” - vallja be Muller. Bizony néha a legnagyobbak­nak is tanulniuk kell, így lehetett ezzel a kilencszeres ralivilágbajnok legenda, Sébastien Loeb is a téli holt­szezon­ban. A WTCC-ben idén debütáló zseni a Citroennel kéz a kézben ér­kezett a sorozatba, de nagyobb neve ellenére egyelőre úgy érezheti magát Muller csapattársaként, mint diák az iskolapadban - a francia csapat ké­szített is egy ezt szemléltető vicces videót a két sztárral. „Az 1990-es évek végén találkoztam először Sébastiennal egy jégraliversenyen. Ugyanahhoz a csapathoz tartoztunk, és az elnökünk mutatott be a jövő nagy reménységének, mert már akkor annak tartották - eleveníti fel a Loebbel való első találkozását a szabadidejében a bringázásnak és jet-skizésnek hódoló Muller. - Csak tisztelettel tudok beszélni arról, amit azóta elért. Kilencszer lett ralivilágbajnok, az már valami! Az én eredményeim sem rosszak, de a közelébe sem érnek annak, amivel ő büszkélkedhet." A pályán persze nincsen udvariaskodás, Muller célja nem lehet más, mint az újabb világbaj­noki cím. Mert ha Sébastien Loeböt is legyőzi, arra már felkapja a fejét a világ. FCCITROEn 1 * Muller és a Citroen: brutális páros FRANCIA KIRÁLYOK Yvan MULLER (WTCC) Megnéztük, kik voltak legutóbb az autó-motorsportok francia kirá­lyai a különböző híres kategóriák­ban. A túraautó-világbajnokságon jelenleg is francia címvédő száguld, Yvan Muller 2008-ban, 2010-ben, 201­2-ben és 2013-ban volt a soro­zat bajnoka, ’Alain PROST. (Forma­ 1985 és 1993 között négyszer nyerte meg a Forma-1-es világ­­bajnokságot, a minden idők egyik legjobbjának tartott Ayrton Senna legnagyobb ellenfele volt. Visz­­szavonulása óta nem volt hozzá fogható honfitársa a száguldó cir­kuszban. Kilencszer nyerte meg a ralivébét, 2004 és 2012 között nem i­s volt rajta kívül más bajnok­j­ka a sorozatnak. Kategó­­riától függetlenül az egyik új. legjobb aktív pilóta, a pályaversenyzés s­í terén viszont még­­ rutintalan, ezért nem az első számú esélyese a WTCC- nek. Egyelőre. Sébastien OBIER (rali) Már 30 éves, és már a hetedik idényét tapossa a ralivébén, de csak tavaly ért fel a csúcsra, mi­után honfitársa, Sébastien Loeb elhagyta a WRC-t. Az árnyékból kitörve élvezi a napos oldalt, nem­csak tavaly lett világbajnok, hanem jelenleg is vezeti a pontversenyt. Mike Di MEGLIO (motor) Két keréken nem megy olyan jól a franciáknak, mint négyen,­­ a MotoGP királykategóriájában, az 500 köbcentisek között m­ég­­ nem volt világbajnokuk. 125 köbcentiben viszont egy évvel , Talmácsi Gábor vb-címét köve­tően, 2008-ban Mike Di Meglio­­ nyert.­­

Next