Képes Sport, 2015. január-március (13. évfolyam, 2-13. szám)

2015-03-04 / 10. szám

minden évben jobb legyen, mint az előzőben­­­ tésekre ment el. Elégedett vagy velük?­­ Komolyan vette a fejlesztéseket a Honda, ami kiderül abból is, hogy ezúttal mi teszteltünk a legtöbbet, és az is jelzésértékű, hogy a Forma-1­es szélcsatornát is használták az előrelépés érdekében. Sokkal több ötlete van a gyártónak, mint amennyit most megvalósíthat a­­ szabály miatt, én is csak Argen­tínában tudom meg, hogy végül melyik három módosítás került még be az autóba. De emiatt nem aggódom, engem meg­győztek a tesztek során, a mérnökök pedig pontosan tudják, mivel nyerünk a legtöbbet. KS A második ver- ■ / _ senyhétvége után­­ újraindul a fejlesz­­­­tési időszak, utá­­­­na megint lesz hat * „jokere" a csapatok­nak. Ettől a második csomagtól mit lehet ' ~ , várni?­­ Nem hiszem, hogy olyan ugrásszerű ja­vulást hoz majd, mint a téli fejlesztések, viszont nekünk épp jókor jönnek, hiszen a harma­­dik versenyhétvégét a Hungaroringen ren­­dezik, Jókat dobogóval megörvendeztetni, ami valószínűleg tavaly is összejött volna, ha nincsen technikai problé­mám az időmérőn. KS Nemcsak a Citroen bővülé­se miatt lesz nehezebb dolgod idén, hiszen Rickard Rydell sze­mélyében újabb riválist kaptál a Hondán belül is. - Szerintem ő a mezőny legjobb pilótái közé tartozik, több mint tíz éven át volt gyári csapat versenyző­je, ami önmagáért beszél. Könnyen felboríthatja a Hondán belüli erő­sorrendet. KS Ami jelenleg úgy néz ki, hogy Michelisz és a többiek? - Aligha! Közel azonos szintű ver­senyzők vannak a márkán belül. KS Az elsődleges célod tovább­ra is az, hogy a legjobb hondás legyél? - Igen, ez tulajdonképpen minden mást felülír az értékrendemben. KS Azok után, hogy tavaly si­került, ez már elvárás is ve­ * led szemben, nem? * - Az biztos, hogy én elvárom magamtól. Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy bár 2014-ben voltak nehéz időszakaink, a végén szeren­csés voltam, hogy a Honda két gyári versenyzőjét megelőztem, így talán a tavalyi eredmény kicsit erőn felüli is volt, ami most kissé torzítja a külső elvárásokat. ÉS 2012-ben megnyerted a Yokohama Trophyt, és idén újra kiírják a privát versenyzők pontverse­nyét. Ez motivál?­­ Egyáltalán nem. Nem is fogom fi­gyelni, hogyan állok benne egészen addig, amíg el nem jön az utolsó versenyhétvége, akkor megnézem, van-e esélyem a győzelemre. Elju­tottam arra a szintre, hogy már a „rendes" év végi helyezés érdekel­jen. 2012-ben azért még nem tartot­tam itt, akkor kifejezetten a privát világbajnoki cím megnyerése volt a cél. Ma már nem. V állni ha­zai kö­zönség előtt? ÉS a tava­­lyi kisiklás lesz - Minden­képpen! Nem is lehet más célom, mint a magyar szurko- \ gHBh esélyed pOLGROup K »*X zéjsiiBtt. I rTO*@0 "pci/t/wj Cat 1 YOKOHAMA HOL GROUP Shobida I [Victoria ›&· eN^’1 ) It Hirtien» SZERZI rány a vb-dobogó? A NÉGY WTCC-AUTÓMÁRKA CITROEN Tavaly újoncként, ám egy­­“­000,­ egész éves fejlesz-­­ tési folyamat után, a ralis pro-­­­jektből rengeteg pénzt átcsoportosítva indult a sorozatban a Citroen. 2014-ben 16 millió eurós költség­­vetés állt a franciák rendelkezésére, ami a túraautó-vb-n kirívóan magasnak számított, a korábban sikert sikerre halmozó Chevrolet kb. 10 millióból gazdálkodott. A befektetett munkának és pénznek meg is lett az ered­ménye, az év végi dobogót három Citroën­­pilóta, sorrendben a világbajnok José María López, Yvan Muller és Sébastien Loeb sajá­tította ki. Mellettük idén a kínai Ma Csing­­hua és a privát versenyzőként induló Mehdi Bennani is Citroen C-Elysée-vel áll rajthoz. Tavaly körön­­ként kb. egy " gVp''- ,5 másodperces lemaradása volt a mezőny második legjobb autójának számító Hondának a Citroennel szemben, de a téli időszakban a japán gyártó nem sajnálta a pénzt és energiát a felzárkózásra. A két gyári pilóta továbbra is Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro lesz, akik mellett privát versenyzőként Michelisz Norbert, a 207 cen­timéteres magassága miatt zsibbadó lábbal vezető Dusan Borkovics és a korábbi élpilóta, Rickard Rydell indul a Honda Civickel. 2014-ben a Lada Grantával . . ... csúnyán leszerepelt az­­ orosz gyártó, a korábbi világ- I­TM JSSk - bajnok Rob ugyan szerzett két futamgyőzelmet a fordított rajt­rácsról, de az év végi pontversenyben csak a tizedik helyen végzett legjobb ladásként. Le is cserélték az autójukat, és a Grantát idén fel­váltja a Vesta, amely aerodinamikailag sokkal alkalmasabb az autósportra. A pilótafelállás nem változott, Huff mellett Mihail Kozlovszkij és James Thompson hajtja a Ladát. CHEVROLET Gyártóként a Chevrolet 2012-ben kiszállt a WTCC-ből, de privát csapatoknak még árulják az autóikat, amivel még 2013-ban is simán vb-címet nyert a később Citroenre váltó Yvan Muller. Azonban a gyártó jelen­léte nélkül fejlesztések már nem érkeznek a Chevrolet Cruze-okhoz, így tavaly a szezon második felében már a Hondától is rendsze­rint kikaptak az amerikai kocsik, így is hat versenyzővel indulnak,­­ a lemaradásuk való­­színűleg még mindig francia - val é­s nem végzetest Képes SPORT

Next