Képes Sport, 2015. október-december (13. évfolyam, 41-52. szám)

2015-11-25 / 48. szám

J Képes SPORT VEGYES VÁLTÓH­írek,sP°rt világából Kirúgta a Citroen Biztos sokan untak már Sebastien Leoböt, amikor 2004-es első ralis vb-győzel­­me után teltek, csak teltek az évek, de bármi történt, nem tudott kikapni. Zsinórban szerzett kilenc rali-világbajnoki címe után az vetett véget sosem látott sorozatának, hogy kiszállt a sportágból. Most viszont nem a drukkerek, hanem örökös márkája, a Citroen unt rá a bajnokra. Leob a francia autógyár színeiben versenyzett lényegében 1999-es bemutatkozásától kezdve, és természetes folytatása volt pályájának a rali után, hogy a gyár által uralt WTCC-ben Citroennel próbál újabb csúcsot meghódíta­ni. De most a Citroen váratlanul bejelentette, hogy kivonul a sorozatból, jövőre még indít két autót, de aztán vége, és Loebnek már 2016-ra sincs helye. Sébastien a Peugeot felé fordult, és ott kezd tereprali­­karrierbe, de nem zárja ki, hogy saját csapatával 2017-ben újra Michelisz Norbertékkel fog versenyezni. „Meglepődtem, hogy nem a Citroennél versenyzek 2016-ban - összegezte a helyzetet Loeb. - Együtt mentünk neki ennek a WTCC-s projektnek, a személyes célom az volt, hogy három év alatt megnyerjem a bajnokságot. Csalódott vagyok, hogy két év után megszakítjuk az egészet, mert három volt a terv, és akar­tam ezt a címet. Bizonyítottam, hogy ( * versenyképes vagyok, négy futamot \ £ N nyertem idén.''# ■■■■■■ Albániát! A negyedik kalapból szerinted ki ellen játszana leginkább győzelmi eséllyel a futballválogatott az Eb-n? Ezt kérdeztük olvasóinktól közösségi felületünkön, a www.facebook.com/kepessport oldalon. • ^ ^ ALBÁNIA| WALES 2| ÉSZAK-ÍRORSZÁG] TÖRÖKORSZÁG __| IZLANDI ÍRORSZÁG Ide nek ■ Persze tulzunk, le lehet győzni Novak Djokovicsot, Roger Federer meg is mutatta, hogyan, de az a csoportkör volt a londoni világbaj­nokságon. A döntőben, ahol igazán tétre ment kettejük összecsapása - hiába játszott jól a svájci -, nem volt esélye a világelsővel szemben. Háromszor vesztette el az adogatását, elvennie ellenfelétől egyszer sem sikerült. 6:3,6:4-re nyert Djokovics, ezzel egymás után negyed­szer hódította el a serleget, erre előtte senki sem volt képes. 2008-as győzelmével már öt vb-sikere van, ahogy Ivan Lendlnek és Pete Samprasnek is, ennél több csak egy embernek van: Roger Federernek (hat). A két klasszis egymás elleni mérlege London után ugyanúgy döntetlen, mint előtte volt, de most már 22-22, s ezután nemigen lesz várható Federertől, hogy nagy meccsen legyőzze Djokovicsot. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy mindezt elértem a csapatommal - mondta a friss bajnok. - Hosszú szezon volt, ám karrierem legjobb idénye is egyben. A csapatom és a családom segítsége nélkül nem tartanék itt." 11 versenyen lett első idén. Ahogy arra számítani is lehe­tett, a Roland Garros döntőjének elvesztésével végül is a Grand Slamet bukta el Djokovics, hiszen a másik három nagy tornát - és most a vb-t - ő nyerte. Mondanánk, hogy soha visszatérő alkalom volt a 2015-ös szezon a bravúrra, de egy ilyen győzelem, egy ilyen év után minden­képp elhamarkodott kijelentés lenne. • A GOLDEN STATE WARRIORS ELSŐ 15 MÉRKŐZÉSÉT MIND MEGNYERTE AZ NBA-S A címvédő Golden State Warriors vasárnap 118- 105-re legyőzte a Denver Nuggetset, ezzel az NBA idei szezonjában mind a tizenöt mérkőzését meg­nyerte. Ez ligacsúcsbeállítás, hiszen 1948-ban a Washington Capitols, 1993-ban a Houston Rockets szezonja tartott eddig. Akkor a Washington a döntő­ig ment, ott a Los Angeles (akkor még Minneapolis) Lakerstől kapott ki, a Houston az adott szezon vé­gén első bajnoki címét ünnepelhette. A Golden State Warriors ezen már rég túl van, a tavasszal negyed­szer lett az NBA bajnoka, de ez a nyerő széria újabb címet ígér. Az, hogy megdől-e a rekord, szerdára virradó éjjel a Los Angeles Lakers elleni mérkőzés után derült csak ki, de annyi már előtte is bizonyos volt, hogy Stephen Curry az előző évinél is jobb formában rajtolt: 33,6-os meccsenkénti pontátlag­gal vezeti a vonatkozó NBA-rangsort, és ő céloz a legjobb hatékonysággal is. Ahogy az egész csapat is lehengerlő ezekben a mutatókban, első tizenöt mérkőzésén például 114 pontos átlagot hozott a Warriors. Lehengerlő. %

Next