Képes Ujság, 1859 (1. évfolyam, 1-23. szám)
1859-09-11 / 8. szám
KÉPESE ÚJSÁG Pest 1859. vasárnap September H-dikén. Megjelenik minden vasárnap másfél nagy ivén. I1. köt. 8. sz.E Elütizetési dij fél évre 5 ft. 25 kr., egész évre 10 ft. 50 kr. lefizethetni. Werfer Károly kiadónál feldmasor 10. szám alatt, és minden cs. kir. postahivatalnál. " Semmi! földönfutó, — azt mondja egy derék úriember, midőn a veszprémi legtekintélyesebb családnak gyermeke szinészszé lett, elengedvén a sokféle polgári pályán kínálkozó szerencsét, nyugalmat, kényelmet és boldogságot, mit a legbefolyásosabb herczeg adhatott volna meg rokonának, és az ügyetlen jó akarók mennyre, földre megesküvének, hogy a fiúból semmi sem lesz, még a név is lemarad róla! Igazuk jön, Szigetiből semmi sem jön; mert mi volna az, ki ma Friczinek adja ki magát, s oly bamba, hogy megszánja az ember; holnap csizmadia lesz, kit ha az utczaajtóban látna meg valaki, bizonyosan mértéket vetetne vele; — harmad nap már milliomos nagybácsi, úgy ötven esztendő körül, hogy még saját édes anyja is urabátyjának merné fölfogadni! Ilyen száz rétű ember vált Szigetiből; tehát szóról szóra igaza van annak a derék veszprémi urnak, ki még 1841 ben megmondd, hogy: nem lesz ebből semmi! Szerencséje, hogy előbb nem született száz évvel, mikor minden böcsületes ember úgy tekinté a színészt, mint ma az oláhczigányt, kit joga van mindenkinek minden elveszett ludért gyanúba venni, s kikeresni még az inguját is, — nojsz, majd haza kívánkozott volna! Mi szükség van magyarországon bukfenczhányókra ? gondold és mondd nem egy. Mi lesz már ebből a gyerekből? (magyarázat Szigeti arczképéhez.) de ezer meg ezer ember, s ime, menjen egy pesti ember a vidékre, az országnak minden zugában legelőször is azt kérdik: hát a nemzeti színház? Igen, az a nemzeti színház, mely ma legféltettebb intézetünk, hova elmegyünk tükörbe nézni, valljon hasonlítunk-e még a magyar emberhez? És ahol nem egyszer épen azon tiszta lelkű magyar életen derülünk föl legjobban, mit Szigetinek tolla és játéka rajzolt elénk. Ügyvédet, orvost, mérnököt, hivatalnokot tömegesen találunk az országban, — csak ilyen földönfutó akad ritkán, ki magára tudja ölteni azt az alakot, mely megríkat, mely megnevettet, mely lelkesít, mely buzdít és megnyugtat, hogy hibáink mellett is szép magyarnak lenni. S íme, míg minden osztály élvezi a jólét kényelmeit, a hazának legkifárasztottabb napszámosa néhány rész forintért kénytelen vándorbotot fogni a kezébe; mert addig és anynyiszor játszott böcsületes magyar embert, hogy szerepét az életbe is átvitte, és pályatársait elhagyni, adott szavát megszegni épen nem akarta. Látod, szegény Szigeti, most megint földönfutóvá lettél, s megint igaza van annak a veszprémi embernek, ki aggódva mondá, hogy nem lesz belőled semmi. Valahogy el ne bolondítsanak a vidéken, hol most téged tárt karokkal fogadnak, megkoszorúznak,fölaranygyűrűznek és ezüstbillikomoznak, te nem vagy semmi, ezt mondja Pesten néhány ember, kik mindenesetre nevezetesebb emberek, mint te, mert téged, Egressyt és Réthit elkergették. Olts magadra daróczot, hints fejedre hamut, panaszkodjál az egész világnak, hogy csakugyan semmi se lett belőled, csak Szigeti József! * * * Hogy ki volt ez a Szigeti József? ötven esztendő múlva jobban tudják, mint ma. Ezt én mondom. ' *