Képes Ujság, 1859 (1. évfolyam, 1-23. szám)

1859-09-11 / 8. szám

KÉPESE ÚJSÁG Pest 1859. vasárnap September H-dikén. Megjelenik minden vasárnap másfél nagy ivén. I1. köt. 8. sz.­­E Elütizetési dij fél évre 5 ft. 25 kr., egész évre 10 ft. 50 kr. lefizethetni. Werfer Károly kiadónál feldm­asor 10. szám alatt, és minden cs. kir. postahivatalnál.­ ­" Semmi! földönfutó, — azt mondja egy derék úri­ember, midőn a veszprémi legtekin­télyesebb családnak gyermeke szinészszé lett, elengedvén a sokféle polgári pályán kínál­kozó szerencsét, nyugalmat, kényelmet és bol­dogságot, mit a legbefolyásosabb herczeg ad­hatott volna meg rokonának, é­s az ügyetlen jó akarók mennyre, földre megesküvének, hogy a fiúból semmi sem lesz, még a név is lema­rad róla! Igazuk jön, Szigetiből semmi sem jön; mert mi vol­na az, ki ma Friczinek adja ki magát, s oly bamba, hogy megszánja az ember; holnap csizmadia lesz, kit ha az ut­­czaajtóban látna meg valaki, bizonyosan mértéket vetetne vele; — harmad nap már mil­liomos nagy­bácsi, úgy ötven esztendő körül, hogy még sa­ját édes anyja is urabátyjának merné fölfogadni! Ilyen száz rétű ember vált Szigetiből; tehát szóról szóra igaza van annak a derék veszprémi ur­nak, ki még 1841 ben meg­mondd, hogy: nem lesz eb­ből semmi! Szerencséje, hogy előbb nem született száz évvel, mi­kor minden böcsületes ember úgy tekinté a színészt, mint ma az oláhczigányt, kit joga van mindenkinek minden el­veszett ludért gyanúba venni, s kikeresni még az inguját is, — nojsz, majd haza kíván­kozott volna! Mi szükség van magyar­­országon bukfenczhányókra ? gondold és mondd nem egy. Mi lesz már ebből a gyerekből? (magyarázat Szigeti arczképéhez.) de ezer meg ezer ember, s ime, menjen egy pesti ember a vidékre, az országnak minden zugában legelőször is azt kérdik: hát a nem­zeti színház? Igen, az a nemzeti színház, mely ma leg­féltettebb intézetünk, hova elmegyünk tükörbe nézni, valljon hasonlítunk-e még a magyar em­berhez? É­s a­hol nem egyszer épen azon tiszta lelkű magyar életen derülünk föl legjobban, mit Szigetinek tolla és játéka rajzolt elénk. Ügyvédet, orvost, mérnököt, hivatalnokot tömegesen találunk az országban, — csak ilyen földönfutó akad ritkán, ki magára tudja ölteni azt az alakot, mely megríkat, mely megnevet­tet, mely lelkesít, mely buzdít és megnyugtat, hogy hibáink mellett is szép magyarnak lenni. S íme, míg minden osztály élvezi a jólét ké­nyelmeit, a hazának legkifárasztottabb nap­számosa néhány rész forintért kénytelen ván­dorbotot fogni a kezébe; mert addig és any­­nyiszor játszott böcsületes ma­gyar embert, hogy szerepét az életbe is átvitte, és pálya­társait elhagyni, adott szavát megszegni épen nem akarta. Látod, szegény Szigeti,­­ most megint földönfutóvá lettél, s megint igaza van an­nak a veszprémi embernek, ki aggódva mondá, hogy nem lesz belőled semmi. Valahogy el ne bolon­­dítsanak a vidéken, hol most téged tárt karokkal fogadnak, megkoszorúznak,fölaranygyű­­rűznek és ezüstbillikomoznak, te nem vagy semmi, ezt mond­ja Pesten néhány ember, kik mindenesetre nevezetesebb emberek, mint te, mert téged, Egressyt és Réthit elkergették. Olts magadra daróczot, hints fejedre hamut, panasz­kodjál az egész világnak, hogy csakugyan semmi se lett be­lőled, csak Szigeti József! * * * Hogy ki volt ez a Szi­geti József? ötven esztendő múlva jobban tudják, mint ma. Ezt én mondom. ' *

Next