Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)
1860-04-22 / 4. szám
Pest ISfiO. vasárnap Április 22-én. Megjelen minden vasárnap másfél nagy ivén. 2. köt. 4. sz. Előfizetési kij fél évre 5 ft. 25 kr., egész évre 10 ft. 50 kr. Előfizethetni: Werfer Károly kiadónál feldunasor 10. szám alatt, és minden cs. kir. postahivatalnál. Ez volt az az ember, ki 1848-ban azt monda egy népcsoportnak, mely Nyáry Pálhoz akart menni jó tanácsért: Bobo-bolondokkrevolutióban tanácsért nem kell okos emberhez menni. 1847-ben betoppant Pestre egy zöld kabátos, gyűrt sipkájú, ügyetlenképü gyerekember, beült a Pillvax kávéházba a juratusok közé és megivott egy csésze kávét, mohón elolvasta a lapokat, aztán együgyan bámészkodott a reggeliző fiatal emberek mellett. ,Pesten jó kávé van/ — Mondja a fiatal ember a mélázó mellett. „Mo-mo-mossék!'' Mondja a mélázó fölüűtve vastagocska orrát, és ujjával njakát fogva, hogy a nehéz kezdő betűt kierőszakolhassa. ,Nekem mondta ezt ön?" Kérdi a kávédícsérő, bántódással. „Önnek, szolgálatjára, — igenli a másik, me-me-megdicsérte a ká-kávét, ön pedig nem is tartja, mi-mi van ebben a kávéban?“ ,Mi volna ? — pattog a másik,... kávé, tej és czukor.. / „Az önében meg ku-ku-kutviz is van és czikória, — tehát ez nem ká-kávé, hanem mo mo-moslék." ,De kérdeztem én ezt öntől?" „Ön be-kezdé a dicséretet, — én gyaláztam: quittek vagyunk.“ ,Hát az úr kicsoda, micsoda?" Kérdi a másik boszusággal. „Én egy pe-pe-pecsovics vagyok, hanem olyan, aki maga is opponál, — önnek engedem a kényelmesebb szerepet, ön liberális lehet, itt a Pillvaxban ön többségben van.“ Aki az akkori életet ismeri, kitalálja, hogy az ilyen párbeszédnek hálás közönsége Szegény Lükey. Vas Gerebentől akadt, én magam is csodáltam a különcz embert, ki a jurátus kávéházban pecsovicsnak valla magát, és nem félt, hogy első szóra azonnal kidobják. Később a bogaras fiúval beszéltem e jelenetről, és kérdeztem az okát, hogy mert ily kuruczul bevágni a fiatalság közé. ,Én nem értem rá Pesten évekig ismerkedni, nem hirdethettem előadást, hogy ott kikérdeztessem magamat a Conversations-Lexikonból, hogy a közönség a próbatét után beszéljen rólam, — belevesztem a legelső emberbe, — mert tudom, ha az első tíz percz alatt ki nem dobnak, három nap alatt öszaernek látogató jegy nélkül." „Bizony, fia, pokróczgoromba voltál." ,Nagyon pokróczos voltam, — ismétli,... ez a legjobb ajánlólevél a nagy közönség előtt, az ilyent mindenki megtámadja, és megismeri, — a szerény hátul hallgatódzik, — egy-két hétig szerénynek vélik, utóbb kisül, hogy — szamár." Ez a marakodó nem volt más, mint a mi szegény „szegény Süket barátunk," az a bolygó csillag, ki hat évig volt részese boldogabb óráinknak, a ki eszméit szórta, mint a bőkezű a rézkrajczárokat, ki mindenkinek ellentmondott, az egyenest görbének, a savanyút édesnek, a feketét fehérnek állitá, és ragyogó eszével a gyöngét jobban kiforgatta, mint a foltozó szabó az ócska köpönyeget. ,Nem untad meg már a veszekedést ? kérdem a kínos beszédet, ki új divánomra felhúzta sáros csizmáit, és úgy összehúzódott, mint egy leapadt duda.' rHát miért élnek az emberek ? ... el akarják nyerni saját eszüket, mint a gulyáshúst? Vallatni kell őket gúnynyal, gorombaság- és ellentmondással, hadd mondjanak valamit, — a szárazon még senki sem tanult meg úszni, — tehát beszéljenek. Az eleje ostobaság lesz, — ha van bennük valami okosság, előadják, mint a nagy bankót, melyre rászorultak. Én vallatni akarom az embereket, az együgyűek és gorombákért kárpótol egyetlen okos ember, ha ezer között találom is." A mindennapi élet ezerei között egyetlenegy sem találkoznék e békételen szerepre, a vagyonszerzés, sok kalapemelés, nem kevesebb alázatosság, és föltétlen türelmességre kényszeríti az embereket. Az eszmék és szép gondolatokért azok küzdenek, kik mernek szegények lenni és maradni, és nem óhajtanak azok sorába jutni, kikről Széchenyi azt mondá: egyebük nincsen, csak pénzük! (Folyt, következik.) Egy férj a XIX. századból. Szomoreszk, I. — Ali imádott nagysád — szólt Kesselewkewy Jenő, Camillához — hallgasson meg, az égre kérem, ne utasítson el ily hidegen! — Én meg nem foghatom önt Kesselewkeny úr — viszontá a megszólított — ön nincs magánál, ön férebeszél. Hagyjon fel az ily vallomásokkal. — Csak egy kedvező szót, egy résztvevő tekintetet — esdeklék Jenő, hevesen ragadva meg Camilla kezét — és én boldog leszek.