Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)
1867-07-01 / 19. szám
581 582 véleményben Kolompival tartani, mind a mellett is, hogy ő nagy urnak szereti magát hinni, s tán más is elhinné, míg közelebbről meg nem ismerte. Délután elindultam, hogy Kavicsosban körültekintsek, de alig mentem ötven lépést, csatatéren találtam magamat. Nem hasonlított ugyan a harcz a múlt évbeni gyúrás puskákkal vívott csaták egyikéhez sem, de a maga nemében mégis nagyszerű volt, mert habár a halott szám egynél több nem jön is — mindkét seregnek legalább egy ötödrésze megsebesült, s nem egy vitéz jön harczképtelenné. Mint majdnem minden faluban s kisebb városban, úgy Kavicsosban is van „alvég“ és „felvég“; s mint mindenütt, úgy itt is van eset rá, hogy az alvégi legények közül egy-kettő szerelmes a felvégi leányokba, a felvégiek pedig az alvégiekbe. De jaj itt a legénynek, ha vasárnap, vagy más ünnepen az egyik végből a másikba akar lány-látogatásba menni; előfogják öten-hatan az ellenvégi legények s ugyancsak helyben hagyják. E miatt tehát csoportosan botokkal felfegyverkezve szoktak indulni, csak azért is! Ilyenkor aztán ez hadüzenetnek vétetik s a harcz ki nem kerülhető, mert e nép ezt egész szenvedélylyel űzi s vágyva várja az alkalmat. Eleinte csak csekély számból áll a támadók és védők serege; de ha a harcz komolyabb szint kezd ölteni, seregestől tódul oda a lakosságnak ifja, véne, és nem azért hogy békítsen, hanem hogy üssön. Vannak köztük vezérek, kik már több csatát megnyertek; ezek lesznek aztán a nap dicsőített hősei. Én csak tétlen nézője voltam a harcznak s mégis, nem puskából kilőtt ólomgolyó ugyan , hanem egy vasmarokból kilóditott kavics-kő, ha félre nem ugrom, szélylyel zúzza lábamat. Szép emléket hoztam volna kavicsosról! Látván, hogy itt a nép fejében az a gondolkodó gép, melyet észnek neveznek, tizenhármat ütött; s ha még a hírneves órás, „János gazda“ volnék is, akkor se tudnám helyre hozni, elbúcsúztam kedves ismerőseimtől s mély gondolatok közt ballagok haza felé. Elgondolom, hogy e nép egy nemzetnek tagjai, egy édes hazának gyermekei, s mint egy városbeliek, mind ismerősök s rokonok, és mégis igy üldözik egymást,csupa jókedvből. E különben erőteljes, munkabíró emberek, ha máskép gondolkoznának s cselekednének, a boldogságból is jutna részükre valami; mig igy nem egyszer kell nyomorral küzdeniük; s nincs sem akaratuk, sem tehetségük arra, hogy egymást segitsék s kénytelenek olyanokhoz folyamodni, kik értelmetlenségüket felhasználva, kiforgatják őket csekély vagyonukból s igy lassan-lassan közelgenek az örvény felé, mely kérlelhetlenül elsodorja őket. Szomorú, de igy van! s annál szomorúbb, hogy ez nem csak kavicsosban van igy, hanem számtalan helyen; s a sors, különös csapásul, mindenüvé juttat egy két Kolompi-fajta embert, a ki aztán elkolompolja a nyáj gyapját s néha tán a bőrét is!.. DOROGHI N. L. Virágos a . .. Virágos a rózsabokor Piros pünkösd napján, Virágok közt dalolgatva Sétálgat egy kis lyány. Azt ígérte egy legénynek, Ki oly szépen kérte: Ad egy rózsát kalapjára, Csak jöjön el érte. Kinyílott a rózsa szépen, De nem jött el érte, Ki a rózsát kalapjára Olyan szépen kérte. Hej ! a legény, csalfa legény, Máshol kapott rózsát, Rózsa mellé ráadásul Lyánka mézes csókját. Elhervadt a rózsabokor Elmúlt pünkösd napja, A kis leány selyemhaját Fésületlen hagyja. Oly szomorú, nem dalolgat, Néma piczi szája Hej ! a legényt, csalfa legényt. — Mind hiába várja. DÉCSY ISTVÁN: A kardvágás a koronázási halmon. A jelen koronázás egyik legmegkapóbb jelenetét képezte azon mozzanat, midőn a megkoronázott király lóháton felhaladt a koronázási halomra, a ott kivonva szent István ősi kardját, a világ négy tájékára vág vele, jeléül, hogy a hazát a világnak mind a négy része ellen megvédelmezni kész. Szertartás ez is, de ősi hagyomány, szokás és kegyelet nagyjelentőségűvé és fontossá emelték. Körül a ragyogó tarka kiséret foglalt helyet, az ország heroldja, főurak, főpapok, bandérium, fent a király áll a kivont karddal; körül, a főváros ünnepiesen feldiszitett házainak ablakaiból s az emelvényekről tengernyi néző sokaság bámulja azt a látványt, melyhez hasonlót nem minden kor és minden ország bir felmutatni. A királyné a Lloyd-épületnek páholylyá gyönyörűen átalakított erkélyéről nézte e jelképes fogadást, mely által a felség népének utalmat biztosít.