Képes Újság, 1966. január-július (7. évfolyam, 1-29. szám)
1966-02-05 / 6. szám
YjLas^ ^-4Xjp BESZÉLGETÉS KUN BÉLA ÖZVEGYÉVEL Kun Béláról, a forradalmárról sok történet, legenda kering a köztudatban még ma is. Kun Bélát, az embert, emberközelségből azonban csak nagyon kevesen ismerik még az idősebb nemzedék tagjai közül is, özvegyét arra kértük, így mutassa most be nekünk. — Kun Béla Szilágy megyében, Lellén született. Édesapja falusi jegyző, édesanyja egyszerű háziasszony volt. Szegénységben éltek. Első iskoláit Szilágycseh és Zilah községben végezte. Én gyermekkorában nem ismertem Kun Bélát, mindezt házasságunk után édesapja mesélte el nekem, ő mondta el, hogy nem volt csodagyerek. Olyan volt, mint a többi kisfiú: iskolába járt és csak annyit tanult, amennyit muszáj volt. Verekedős természetű, hirtelen haragú, rendkívül temperamentumos vérmérsékletű gyermek volt, akinek szinte fizikailag fájt minden igazságtalanság. Nem hagyta magát bántani, visszaütött az idősebbeknek is az iskolában. Társai között tekintélyt szerzett, ebben valószínűleg közrejátszott testi fizikuma, zömök, erős testalkata. Édesapja elmesélte, hogy nemcsak a saját magán esett sérelmet torolta meg azonnal a gyermek Kun Béla, de megverte azt is, aki a gyengébbeket bántotta. A gimnázium első osztályait Zilahon végezte és innen származik ismeretsége Ady Endrével, aki kilenc évvel idősebb volt nála. A két család ismerte egymást s így történt, hogy Kun Béla apja megkérte Ady Endrét: korrepetálja a fiát, mert bár okos gyerek, de vannak tantárgyak, amiket egyszerűen nem szeret és éppen ezért nem is szívesen tanul. — Legyen szigorú hozzá, s ha kell, az én felelősségemre verje meg — mondta a fiatal Adynak Kun Béla édesapja. — Ne tessék félni, majd én elbánok vele — válaszolta a tanítómesterré előlépett Ady Endre. — Megtöröm a makacsságát. Amikor az apa kiment a szobából, cinkos mosollyal szólt Kun Bélához: — Ne félj fiam, én is makacs vagyok. Ady Endrét rendkívül nagyra becsülte Kun Béla. Verseit kívülről tudta, minden kötetét olvasta. Tiszteletét az is bizonyította, hogy házasságunk után lakásunkban egyetlen fénykép volt szobánk falán: Ady Endre Kun Bélának dedikált fényképe. Érdekes azonban, hogy a gimnázium első éveiben még nem érdekelte különösebben az irodalom, leginkább botanikával, növénygyűjtéssel foglalkozott. Vasárnaponként kora reggel elment, hogy virágokat, növényeket szedjen, és legtöbbször elszakadt nadrággal tért haza a felfedező útjáról. Amikor édesanyja megszidta, így felelt: — Inkább verjen meg édesanyám, csak ne bántsa a növényeimet. S a legközelebbi vasárnap újból elment növényeket szedni. A botanika iránti szeretetét később is megőrizte, és ritka sétáinkon latinul sorolta a növények neveit. A gimnázium utolsó éveit a kolozsvári református kollégiumban fejezte be. Itt már jó tanuló volt, sőt, tanárai szerint kivált a többi fiú közül. Sokat olvasott és különösen a szociális kérdések kezdték érdekelni. Lázadó természetű fiatalember volt, és meg merte mondani a véleményét. Akkoriban a gimnáziumba többnyire módosabb gyerekek jártak s közülük sokan éreztették vele, hogy szegény fiú, nincs helye közöttük. Kun Béla ezt sohasem tűrte el, gyakran verekedett, de szembeszállt a tanárokkal is, ha szerinte azok igazságtalanságot követtek el vele szemben. A gimnázium utolsó éveiben már az irodalom, a költészet érdekelte mindenekelőtt és komolyan tanulmányozta a magyar irodalmat. Két pályadíjnyertes munkát is írt. Az első tanulmány a népköltészetről szólt, a másodikban pedig Petőfi és Arany költészetét hasonlítja öszsze. Rajongott a forradalmár Petőfiért és tisztelte Aranyt, a forradalom siratóját. Nemrég sikerült megkapnunk a kolozsvári Akadémiától e két tanulmány fényképmásolatát. A legutolsó irodalmi tanulmányát 1936-ban a Szovjetunióban írta, ez is kedvenc költőjéről, Petőfiről szólt. Amikor a kolozsvári gimnázium nyolcadik osztályát sikeresen elvégezte, az igazgató, Sárkány Lajos, magához kérette Kun Béla édesapját. — A fia nagyon jól tanul, de úgy érzem, kötelességem figyelmeztetnem önt — mondotta. — Ha nem tudja letéríteni a fiát arról az útról, amelyen haladni akar, akkor lehet, hogy nagy ember lesz, de az is megtörténhet, hogy felakasztják. Kun Béla lázadó természete, szüntelen igazságkeresése közismert volt már a gimnáziumban. Szülői kívánságra beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi fakultására. Édesapja azt akarta, hogy tanár vagy ügyvéd legyen. Kun Béla azonban már ekkor tudta, hogy sohasem lesz belőle se tanár, se ügyvéd, de mégis beiratkozott az egyetemre. Tanulmányai mellett újságcikkeket is írt és mint újságíró, nevet szerzett magának egészen fiatalon. Már ez idő tájt részt vett a munkásmozgalomban, tüntetéseket, sztrájkokat szervezett. Később elkerült Nagyváradra, ahol mint újságíró dolgozott. Egy bátor hangú, haladó újságnak lett a szerkesztője, de hamar összeütközésbe került a reakciós lapokkal. Egy ízben merényletet is szerveztek ellene és le akarták lőni. Elhagyta Nagyváradot és Budapestre költözött. A Budapesti Napló szerkesztőségébe került, egy szobában dolgozott Kosztolányival. Sikeres újságíróként került viszsza Kolozsvárra, de ekkor már élete minden gondolata a munkásmozgalomé volt. A munkásbiztosítási pénztárnak lett ekkor a fogalmazója, és így került összeütközésbe többször a rendőrséggel is. A kolozsvári rendőrség ekkor már számontartotta a forradalmár Kun Bélát. Többször is letartóztatták, vádat emeltek ellene, elítélték, ült és újra szabadult. — Elmondaná nekünk, hogyan került Kun Béla a munkásmozgalomba? — Kolozsváron volt egy szociáldemokrata bádogos mester. A műhelyében gyülekeztek a szervezett munkások, Kun Béla is gyakran eljárt oda, így, ebből a műhelyből jutott el a kolozsvári munkásotthonba, amely tulajdonképpen a helyi munkásmozgalom titkársága volt. Itt szervezték a gyűléseket, tüntetéseket, sztrájkokat. Kun Bélát először egy tüntetés élén láttam meg. A Szociáldemokrata Pártba 1903 őszén lépett be. Tíz évvel később, 1913-ban a párt XX. kongresszusán már mint Kolozsvár küldötte vett részt. A háború már mint tudatos forradalmár harcost találta, és ekkor bontakoztak ki igazán képességei. A sorozáson a katonaorvos gúnyosan megjegyezte: — Majd meglátjuk, mit csinál a háborúban, hogyan agitál a fronton?! — Igyekszem majd — felelte Kun Béla. (Folytatjuk) 1919. január. Kommunista szónok beszél az 1. 1919. március. A háborús nyomor egyre mélyebb, gyalogezred katonáihoz. Percekkel később el- Cipőtisztító tisztek a Tüzelőt visznek a Hűvösvölgyből lenforradalmárok a tömeg közé lőttek pesti utcán .