Képes Újság, 1966. január-július (7. évfolyam, 1-29. szám)
1966-01-01 / 1. szám
ESZTER ÉS KRISZTA Az országban rajta kívül még bizonyára tízezrek viselik ezt a nevet: Eszter, mégis ha az ember kiejti, vagy leírja, így személytelenül, a tv-nézők hárommilliós tábora rágondol. Maga elé idézi fiús frizuráját, kedves mosolyát, behízelgő hangját és a lényét körülvevő bájt, amely megtölti az üres bemondófülkét, a stúdiót és pillanatok alatt kontaktust teremt gyermekkel, felnőttel egyaránt, akár mesét mond, akár tv-játékot konferál. Íratlanul és kimondatlanul ez érződik azokból a levelekből, amelyeknek négy hónapja viszszatérő refrénje: hol van, mi történt vele, mikor láthatjuk újra. A gyerekek a mesemondót, a felnőttek azt a Tamási Esztert hiányolják, akit évekkel ezelőtt kedvenc műsorukban szerettek meg, szembeülve vele a képernyő innenső oldalán. Személyes ismerősnek érzik, akinekeltűnése“ rosszul esett és hiányzik mindazoknak, akik szeretik. Noha a Rádió Újságban eltűnése »okáról« már jelent meg néhány sor, mégis egyre jönnek a felőle érdeklődő levelek. E levélírókat ezennel meghívom, jöjjenek, látogassuk meg együtt Esztert. Az ajtón férje neve: Laubál László. A csengetésre Eszter jön ki. Kicsit furcsa, vagy inkább szokatlan pettyes kötényében, kezében egy szelet almával. Eddig a sminkszobából, a bemondófülkéből, vagy műsor előtt a tv-büféből nem ilyennek ismertük. Amíg beljebb tessékel, elmondom, mi járatban vagyok. Kollegiális látogatás, gyermeknéző, és érdeklődés a nézők nevében: mikor láthatjuk újra? És hogy érzi magát az ifjúbemondó-utánpótlás, a kis ... — Krisztina — Eszter — segít ki gyorsan. — Krisztina? És miért nem az Anyu nevét kapta? — A férjem ragaszkodott a Krisztinához. Gyorsan beleegyeztem, mert nekem nem túlságosan tetszik az enyém. A kórházban ráírták a lapjára, de a nővéreknek meg ez nem tetszett. Kérték, adjuk legalább másodiknak az én nevemet.Jó rendben van, ha legközelebb bejön a férje, majd megbeszéljük, ők azonban nem várták meg, mire legközelebb jött: a Krisztina mellé odaírták az Esztert is... Az Eszter nevet tehát aközvéleménytől kapta az ifjú hölgy. Közben néhány percre elnézést kér, amíg befut a konyhába a gyerek ételét előkészíteni. Erre az időre Kriszti pesztrájává lépek elő. Nehezen tud elviselni. Meggyőződhetem 4 hónapos énektudása különböző árnyalatairól. Rakom köré játékait. Rázom az éneklő babát, a zenélő harangot, elvörösödik és kivágja a magas C-t. Nem sikerül meggyőznöm a csend szépségéről. Feltárul az ajtó és Eszter kezében pillanatok alatt elcsendesedik. — Félév ... Megszokott munkája, a kamerák, lámpák, a stúdió — nem hiányzik? — Nagyon! Persze azért nem szakadtam el a Szabadság tértől. Amennyire a kislány engedi, figyelem a műsorokat és a kollégákat is »szemmel tartom«. Hiányoznak. De tudja, furcsa most a készüléket kívülről nézni. — Az elmúlt napokban hallottuk mesélni... — Egy régebbi telerecordingfelvétel volt. — Hogyan oldja majd meg a kettős feladatot: Krisztit és a televíziót? — Anyuka ideköltözik és amíg ~bent« leszek, ő marad a picivel.* Még egy kedves történetet mond el, mielőtt az ifjú állampolgár jelzi, hogy ismét éhes. — A szülés után a Csemegében történt velem. »Bocsásson meg kedveském« — így egy idős néni —, néni a Tamási Eszti húga, mert úgy hasonlít rá?» De igen! — mondtam mosolyogva. »Na és van-e már baba?« Igen! »Kislány vagy fiú?« Kislány! »Mondja meg édeském, hogy gratulálok neki.« Búcsúzom. Eszter lelkemre köti, hogy írjam meg: — Nagyon-nagyon jólesett, hogy nem felejtettek el, hogy várnak; én is alig várom már, hogy kamera elé ülhessek. Rajongok a munkámért, de ennél szebbet, mint anyának lenni, nem tudok elképzelni. Búcsúzóul minden kedves tv-nézőnek — Krisztivel együtt — boldog újévet kívánok! Viszontlátásra a képernyőn január első napjaiban ... Böködi Béla Az ember nem is hinné, milyen nehéz felemelni a fejét 4 hónapos korban Ilyenek vagyunk! Eszter mama lánya sétálóruháját teszi rendbe ?