Képes Újság, 1968. január-július (9. évfolyam, 1-27. szám)

1968-06-15 / 24. szám

HÁROM JUBILEUM A pálya természetéből adódik, hogy itt talán kevesebben érnek meg nagy évfordulókat, jubileu­mokat, mint az emberi tevé­kenység más területein. A szel­lem, a lélek még bírná erővel, a mesterségbeli képességek ta­lán most csiszolódtak annyira, hogy teljes tisztaságával ra­gyoghat fel a játék, még minden a folytatás ígérete mellett szól, de ekkor rendszerint közbeszól a test, és annak is legérzéke­nyebb, legnemesebb szerve, a szív. Mert az is a mesterség termé­szetéből adódik, hogy a folyto­nos láz, a szüntelen újat-terem- tés láza a szívet kezdi ki legha­marabb. Nézem a színészt: honnan van hatalma mégis az idő felett? Mert jubileumot, jubileumo­kat tarthatna: kereken hatvan esztendeje, hogy a pályára sze­gődött, hetvenötéves, s idén tartja aranylakodalmát. Minde- nik, még külön-külön is ritka szép fordulója egy emberi sors­nak, de így együtt, a három év­forduló szinte páratlan ajándék. A színész: Sugár Lajos. Ugye emlékeznek rá mai nagyapák, nagyanyák, a tizes- húszas évek jeles színészére, ugye emlékeznek még rá szü­lők, a harmincas-negyvenes évekből, s ugye emlékeztek rá ti is, fiatalok, tegnapi, tegnap­előtti szerepeiből? Igen, három generáció vonult el előtte a nézőtéren. —i Honnan van hatalma? — Nem gondolkodtam ilyen titkon soha — mondja a színész. Nem volt időm. Én mindig játszottam. Kevés híján hatvan esztendeje, hogy színpadra lép­tem, s azóta folytonosan játszot­tam. Azt sem számoltam, meny- .nyit. De azt tudom, hogy na­gyon sokat. Egyszer, a harmin­cas évek végén, egy újságból tudtam meg, hogy én játszot­tam a legtöbb filmszerepet. Egy év alatt tizennyolc filmben kap­tam szerepet. Aztán előveszi a család által összegyűjtött dokumentumokat, színlapokat, fényképeket, s egy listát mutat Annak idején, ha egy színész egy színházhoz akart bejutni, benyújtotta repertoár- listáját. Sugár Lajos 1923-ig száztizenkét szerepet jegyzett fel erre a listára. -Én mindig játsztam...« — De, ha mégis van magya­rázat, akkor az az, hogy a csa­ládi körömhöz, a családi békéhez mindig ragaszkodtam — folytat­ja. — Én a színházból mindig egyenesen hazamentem, sokszor főszerepek kosztüméiből öltöz­tem át mosáshoz, dajkáltam gye­rekeimet, nekem ez volt a ki- kapcsolódás, az öröm. Ügy tűnik, valami különös, kettős életet élt, az egyiket a deszkákon, a Piros bugyelláris figuráitól a Tragédia Lucifer­jéig sok-sok változatban, de az­után otthon csak egy folyama­tos, nagy szerep: a férjé, a csa­ládapáé. A kollégák, kolléganők nagyon tisztelték ezért. Sokuk­nak nem adatott meg ez a fajta öröm. Tudták, ha -Lajosnak" igazán kedveskedni akarnak, akkor a gyerekeinek kedvesked­nek. így történhetett az a mu­latságos eset is, hogy egy télen Erdélyből jött egy színésznő-is­merős hozzájuk, komisz időben, s szabadkozott, hogy az ajándé­kot nem mindjárt hozta magá­val, de türelem, hozzák utána. Nem soká egy férfi érkezett, há­tán egy zsák szénnel, legyen mi­vel fűteni, ne fázzanak a gyere­kek. A hatvanéves pályafutás so­rán biztosan sok ennél ízesebb történet szereplője is volt Sugár Lajos. De mégis, ezt mondja el, ami a családhoz, a gyerekekhez kötődik. Itt is következetes, mint egész eddigi életében. Szereti az állandóságot. A hatvan év so­rán lényegében négy színháznál volt, leghosszabb ideig a Ma­gyar Színháznál, s most a Nem­zetinél. — Melyik volt a legnapsuga- rasabb korszaka ennek a hatvan évnek? — A kezdet... Az ekhós-sze- kér korszak. Amikor egyik sze­kér vitte a színészeket, a másik a díszletet, kellékeket. Ez volt a kevés fizetés, sok tanulás és na­gyon sok élmény korszaka. Ez a legszebb. Az embert, aki ennek még a felénél sem tart, bűvöletbe ejti ez a hatvan esztendő, nem is tudhat ilyen távolságot belátni. De, aki megérte, vajon mit ol­vashat ki az esztendők összeha­sonlításából? Ahhoz a kezdeti -hős«-kor- szakhoz képest hanyatlott-e a színház? Vagy még nagyobb lett a rangja? — A színház nem hanyat­lott ... nem hanyatlik. Valami­kor nagyon régen a ligeti Mű­színkörben játszottunk, egy fa­bódéban. November volt, már esett a hó, de még nyolc napig jutalomjáték következett. Átfújt a szél a bódén és mégis zsúfolt házzal játszottunk. Ma már nem jönne be a közönség ilyen helyi­ségbe. De ez nem a színház ha­nyatlása, az idők változtak meg. Igen az idő, ami annyi min­dent átformált, a színészt, Sugár Lajost is, hiszen hol van már a régi operettek hősszerelmese, vígjátékok pompás humorú -bajkeverője«? De egy valami változatlan ma is. A jubiláns, a háromszoros jubileumot ülő Su­gár Lajos hite a színházban, a jóban, a szépben, amit a játék nyújtani tud. Egy régi kép Az asszony, ördög és az arany című darabból. (Sugár Lajos, Rákosi Szidi, Nagy Gyula, Gőzön Gyula) Titkos Ilonával Az első című Molnár Ferenc-darabban Es egy mai szerep: Básti Lajos és Töröcsik Mari társaságában A -játék« folytatódik. Sugár Lajost gyermekei is követték a pá­lyán, s most a legújabb -követő« Faragó Sári, az unoka, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésznője I. T. B.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék