Képes Újság, 1968. július-december (9. évfolyam, 28-52. szám)
1968-09-28 / 39. szám
víz lecsapolásával foglalatoskodnak, küszöbön a rizsaratás ideje. Nekik is mondom: az ember azt hinné, ezen a vidéken nem lehet megélni. — Úgy élünk itt, mint mások — mondja az apa. — Van a tsz-nek huszonöt koronás földje is. Mi itt lakunk, mert mindig is itt laktunk. A háztáji, igaz, messze van. Tilalmasan. 14 kilométerre innen, motorral járunk kapálni. De úgy vagyunk vele, az van messze, ami nincs. — Nem vágynak be a városba? A fiatalokat kérdezem, de az apa válaszol: — Egy elven vagyunk mi a gyerekekkel. De előbb pénz kell. Eddig kicsik voltak, most már majd keresnek, aztán rakjuk félre, a városi házra. Különben — teszi hozzá — nem olyan elmaradott hely ez, mint amilyennek látszik. Olvasunk, rádiózunk, az iskolában televíziót és hetenként egyszer mozit nézhetünk. — Kik laknak errefelé? — Csupa magunkfélék. Rizsőrök, jószággondozók, retorosok, éjjeliőrök. Az iskola. Ide is bemegyünk. A tanító — Juhász István — öt éve tanít itt. Dunántúlról került ide. Eleinte nagyon el volt keseredve emiatt, aztán összeszedte magát: megnősült, megbarátkozott az emberekkel. Miközben elhagyjuk a pusztát, úgy érezzük, mintha a bíbicek már nem is jajgatnának olyan keservesen ... Ari Kálmán Lapáttal a vizsgát tetején. Herczeg László rizsőr szerint az idén szép termésre számítanak Rozika indul a városba, a gépírótanfolyamra Tanyai csendélet