Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-20 / 25. szám
I. Mata Hari, a századeleji Párizs tündöklő csillaga, a híres táncosnő és nagyvilági hölgy, igazi neve Gertrude Zelle: apja holland ültetvényes volt Jáva-szigetén, anyja pedig maláji nő. Anyja kívánságára a kislányt burmai templomban a papok vallásos táncokra tanították. Ebben az időben apja meglehetős vagyonnal visszavonult Hágába és kalapüzletet nyitott. Itt ismerkedett meg a fiatal, de pompásan fejlett lány Campbell MacLeod angol kapitánnyal, aki hamarosan feleségül vette és Jáva-szigetére utazott vele. Néhány év trópusi szolgálat elég volt ahhoz, hogy tönkremenjen a nagy szerelem. A trópusi éghajlat megrongálta a kapitány idegeit, felesége is egyre feltűnőbben viselkedett, mindig többet járt a templomokba táncolni, úgy, hogy egészen elidegenedtek egymástól. Miután visszatértek Amszterdamba, már pénzük is kifogyott és a kapitány nemegyszer arra kényszerítette feleségét, hogy testével szerezzen pénzt. Ilyen körülmények között az asszony arra határozta magát, hogy visszamegy apjához, annak üzletébe. Elhatározását annál könnyebben megvalósíthatta, mert egy napon a férje, kisleányával együtt eltűnt a közös lakásból. És itt kezdődött Gertrude Zelle kalandos élete. Eleinte apjának üzletében dolgozott, de érezte, hogy ez a foglalkozás nem elégíti ki, és ezért egy napon annyi pénzt szedett össze, amennyit csak tudott és Párizsba utazott, hogy belevesse magát a nagyvilági életbe. Természetesen pénze nem sokáig tartott, úgyhogy hamarosan állandó vendég lett a találkahelyeken. Tavasszal a csodálatosan szép és egzotikus fiatalasszony már a saját palotájában lakott Neuillyben. Házában mindig a legelőkelőbb társaság fordult meg, államférfiak, katonák, diplomaták, csak éppen mindig más volt az az előkelő és gazdag úr, aki pazar életének költségeit viselte. Ekkor történt, hogy férje meghalt Skóciában és majdnem ugyanabban az időben híre jött, hogy gazdag barátja, aki éveken át támogatta, Nizzában agyonlőtte magát, miután minden vagyonát ráköltötte és végül váltókat hamisított. A szomorú események után hónapokig senki sem hallott róla semmit, de egyszerre váratlanul azzal lepte meg barátait és ismerőseit, hogy 1905 októberének egyik estéjére meghívja őket a párizsi keleti múzeumba, azzal, hogy ott indiai templomi táncokat fog bemutatni. Ekkor már Mata Hari a neve, ami maláji nyelven annyit jelent, mint a „Nap szeme”. Másnap a párizsi lapok áradozó kritikában ünnepelték az eddig ismeretlen táncosnőt, akinek előadása és mutatványai egész Párizst lázba hozták. Innen kezdve évekig ő volt Párizs legünnepeltebb, s a világ legelső sztriptíztáncosnője, aki egymás után aratta legnagyobb diadalait a különféle párizsi színházakban. Ebben az időben történt, hogy egyik este, amikor a Folies Bergèresben befejezte táncmutatványát, egy előkelő férfi jelentkezett nála, gyönyörű orchideacsokorral. A férfi nem volt más, mint Marquis Pierre de Montessac, Párizs éjjeli világának egyik legismertebb alakja, államférfiak, pénzemberek, magas rangú katonatisztek bizalmas barátja. Innen kezdve hosszú ideig bensőséges barátságban élt ezzel a férfival, aki fejedelmi ajándékokkal halmozta el és főúri életmódot biztosított neki. Később kiderült, hogy ez a férfi se Montessac nem volt, se márki, hanem egyszerűen Lucas Netley, a párizsi betörővilág egyik leghírhedtebb bűnözője, aki zsákmányaiból évtizedekig jólétben és gazdagságban tudott élni. Mata Hari eleinte nem tudta, hogy a derék márki a németek kémszolgálatában áll, később azonban természetesen a legszorosabban együttműködött vele. Valójában senki sem ismerte ezt a férfit, aki franciául, németül és angolul kifogástalanul beszélt, szórta a pénzt, jólétben élt és emellett időnként eltűnt Párizsból. Minden ilyen útjáról rengeteg pénzzel és ékszerrel tért haza. Ilyenkor az előkelő helyek nagy nemzetközi szállodáiban mindig valami hallatlan arányú betörés vagy lopás történt. Egy nap közölte Mata Harival, hogy Lausanne-ban járt, ahol találkozott a német hírszerzőszolgálat egyik ügynökével, akinek az ajánlatát elfogadta. Mata Hari ezen a napon kapcsolódott be a német hírszerzőszolgálatba. 1914 júliusában, mikor már az egész világ háborús lázban izzott, Mata Hari eladta villáját, pazar berendezésével együtt, és eltűnt Párizsból Augusztus első napjaiban Berlin legnagyobb varietéjében lépett fel és most a berlini újságok voltak tele áradozó magasztalásával. Nemsokára Amszterdamba költözött, ott élt igen viszszavonultan, nemigen látogatta rokonait és ismerőseit. Néhányszor Londonba utazott, majd ismét Párizsban bukkant fel. A párizsi közönség, amely már évek óta nem látta, tombolva ünnepelte. Egyszerre kedvet kapott ahhoz, hogy betegápolással foglalkozzék. Hamar kiképezték, és sikerült felvétetni magát a vitteli kórházba, ami azért volt fontos számára, mert ebben a kisvárosban építették a francia légiszolgálat legnagyobb repülőterét. Itt ápolta a betegeket, de mellette éjszakákat töltött a repülőtisztekkel, akik körülrajongtak. Egyik éjjel rendőrtisztek jelentek meg szállójában és magukkal vitték a francia kémelhárító-szolgálat főnöke, La Doux kapitány elé. A kapitány őszinte volt. Közölte vele, hogy kémkedéssel gyanúsítják és figyelmeztette, hogy jobban tenné, ha azonnal távozna Franciaországból. A kapitány azt is elmondta, hogy részben párizsi ismeretségei, részben pedig a repülőtisztekkel való barátkozása alapján támadt ellene a gyanú. Beszélgetésük négyszemközt folyt le és csak eredménye ismeretes. Mata Harinak mégis megengedték, hogy Párizsban maradjon, miután arra kötelezte magát, hogy Franciaország érdekében fog kémkedni. A francia titkosszolgálatnak ebben az időben sejtelme sem volt róla, hogy Mata Hari kerülő utakon állandóan ellátja híranyaggal a német kémirodát. A „Nap szeme” nemsokára ismeretlen céllal elutazott Párizsból. Amszterdamba ment, hosszabb időre eltűnt, hogy megint Párizsban bukkanjon fel. Megérkezése után mindjárt másnap jelentkezett La Doux kapitánynál. Ezen a napon még a délelőtti órákban a francia tengerészetnek a Földközi-tengeren cirkáló torpedórombolói közül néhány megváltoztatta irányát, néhány tengeralattjárót vett maga mellé és egyenesen a marokkói partnak tartott. Este ez a kis hajóraj meglepett két német tengeralattjárót, amelyek ott horgonyoztak, megtorpedózta és elsüllyesztette őket. Az történt tehát, hogy Mata Hari, a német kém, aki a német hírszolgálat révén értesült a két tengeralattjáró tartózkodási helyéről, tekintélyes pénzösszeg ellenében elárulta őket a francia hírszolgálatnak. 1916 vége felé történt, hogy egyik rejtélyes eltűnése alkalmával a Németországban működő francia titkosügynökök leleplezték. Mata Hari oly elővigyázatlan volt, hogy egy napon a német Nachrichtenbürg egyik magas rangú tisztjével jelent meg a kölni operában és az egyik francia ügynök, aki felismerte, lefényképezte. Ez a fénykép volt később perében az egyik legsúlyosabban terhelő bizonyíték. Különben is megindult a lavina. Ugyanekkor tudta meg a francia hírszolgálat, hogy Franciaországban H—21 fedőnéven egy kémnő működik, aki rendkívül értékes híranyaggal látja el a németeket. A gyanúsítottak köre egyre jobban Mata Harira szűkült. (Folytatása következik) KÉMEK, ÜGYNÖKÖK, HÍRSZERZŐK A „NAP SZEME” 5. Mata Hari fénykorában, amikor ünnepelt csillaga volt Párizsnak A pecsétgyűrű belseje sok mindenre alkalmas