Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-20 / 25. szám

I. Mata Hari, a századeleji Párizs tündöklő csillaga, a híres táncosnő és nagyvilági hölgy, igazi neve Gertrude Zelle: apja hol­land ültetvényes volt Jáva-szigetén, anyja pedig maláji nő. Anyja kívánságára a kis­lányt burmai templomban a papok vallásos táncokra tanították. Ebben az időben apja meglehetős vagyonnal visszavonult Hágába és kalapüzletet nyitott. Itt ismerkedett meg a fiatal, de pompá­san fejlett lány Campbell Mac­Leod angol kapitánnyal, aki hamarosan feleségül vet­te és Jáva-szigetére utazott vele. Néhány év trópusi szolgálat elég volt ahhoz, hogy tönkremenjen a nagy szerelem. A trópusi éghajlat megrongálta a kapitány idegeit, felesége is egyre feltűnőbben viselkedett, mindig többet járt a templomokba táncol­ni, úgy, hogy egészen elidegenedtek egy­mástól. Miután visszatértek Amszterdamba, már pénzük is kifogyott és a kapitány nemegy­szer arra kényszerítette feleségét, hogy tes­tével szerezzen pénzt. Ilyen körülmények között az asszony arra határozta magát, hogy visszamegy apjához, annak üzletébe. Elhatározását annál könnyebben megvaló­síthatta, mert egy napon a férje, kisleányá­val együtt eltűnt a közös lakásból. És itt kezdődött Gertrude Zelle kalandos élete. Eleinte apjának üzletében dolgozott, de érezte, hogy ez a foglalkozás nem elégíti ki, és ezért egy napon annyi pénzt szedett össze, amennyit csak tudott és Párizsba utazott, hogy belevesse magát a nagyvilági életbe. Természetesen pénze nem sokáig tartott, úgyhogy hamarosan állandó ven­dég lett a találkahelyeken. Tavasszal a csodálatosan szép és egzotikus fiatalasszony már a saját palotájában lakott Neuilly­­ben. Házában mindig a legelőkelőbb társa­ság fordult meg, államférfiak, katonák, dip­lomaták, csak éppen mindig más volt az az előkelő és gazdag úr, aki pazar életének költségeit viselte. Ekkor történt, hogy fér­je meghalt Skóciában és majdnem ugyan­abban az időben híre jött, hogy gazdag ba­rátja, aki éveken át támogatta, Nizzában agyonlőtte magát, miután minden vagyo­nát ráköltötte és végül váltókat hamisí­tott. A szomorú események után hónapokig senki sem hallott róla semmit, de egyszer­re váratlanul azzal lepte meg barátait és ismerőseit, hogy 1905 októberének egyik es­téjére meghívja őket a párizsi keleti mú­zeumba, azzal, hogy ott indiai templomi táncokat fog bemutatni. Ekkor már Mata Hari a neve, ami maláji nyelven annyit je­lent, mint a „Nap szeme”. Másnap a pári­zsi lapok áradozó kritikában ünnepelték az eddig ismeretlen táncosnőt, akinek előadá­sa és mutatványai egész Párizst lázba hoz­ták. Innen kezdve évekig ő volt Párizs leg­­ünnepeltebb, s a világ legelső sztriptíz­­táncosnője, aki egymás után aratta legna­gyobb diadalait a különféle párizsi színhá­zakban. Ebben az időben történt, hogy egyik este, amikor a Folies Bergèresben be­fejezte táncmutatványát, egy előkelő férfi jelentkezett nála, gyönyörű orchideacsokor­ral. A férfi nem volt más, mint Marquis Pierre de Montessac, Párizs éjjeli világá­nak egyik legismertebb alakja, államfér­fiak, pénzemberek, magas rangú katonatisz­tek bizalmas barátja. Innen kezdve hosszú ideig bensőséges barátságban élt ezzel a férfival, aki fejedelmi ajándékokkal hal­mozta el és főúri életmódot biztosított ne­ki. Később kiderült, hogy ez a férfi se Mon­tessac nem volt, se márki, hanem egysze­rűen Lucas Netley, a párizsi betörővilág egyik leghírhedtebb bűnözője, aki zsákmá­nyaiból évtizedekig jólétben és gazdagság­ban tudott élni. Mata Hari eleinte nem tudta, hogy a derék márki a németek kém­szolgálatában áll, később azonban termé­szetesen a legszorosabban együttműkö­dött vele. Valójában senki sem ismerte ezt a férfit, aki franciául, németül és angolul kifogástalanul beszélt, szórta a pénzt, jó­létben élt és emellett időnként eltűnt Pá­rizsból. Minden ilyen útjáról rengeteg pénz­zel és ékszerrel tért haza. Ilyenkor az elő­kelő helyek nagy nemzetközi szállodáiban mindig valami hallatlan arányú betörés vagy lopás történt. Egy nap közölte Mata Harival, hogy Lau­­sanne-ban járt, ahol találkozott a német hírszerzőszolgálat egyik ügynökével, aki­nek az ajánlatát elfogadta. Mata Hari ezen a napon kapcsolódott be a német hírszerző­­szolgálatba. 1914 júliusában, mikor már az egész vi­lág háborús lázban izzott, Mata Hari el­adta villáját, pazar berendezésével együtt, és eltűnt Párizsból Augusztus első napjai­ban Berlin legnagyobb varietéjében lépett fel és most a berlini újságok voltak tele áradozó magasztalásával. Nemsokára Amszterdamba költözött, ott élt igen visz­­szavonultan, nemigen látogatta rokonait és ismerőseit. Néhányszor Londonba utazott, majd ismét Párizsban bukkant fel. A pá­rizsi közönség, amely már évek óta nem látta, tombolva ünnepelte. Egyszerre kedvet kapott ahhoz, hogy be­tegápolással foglalkozzék. Hamar kiképez­ték, és sikerült felvétetni magát a vitteli kórházba, ami azért volt fontos számára, mert ebben a kisvárosban építették a fran­cia légiszolgálat legnagyobb repülőterét. Itt ápolta a betegeket, de mellette éjszakákat töltött a repülőtisztekkel, akik körülrajong­tak. Egyik éjjel rendőrtisztek jelentek meg szállójában és magukkal vitték a francia kémelhárító-szolgálat főnöke, La Doux ka­pitány elé. A kapitány őszinte volt. Közöl­te vele, hogy kémkedéssel gyanúsítják és figyelmeztette, hogy jobban tenné, ha azon­nal távozna Franciaországból. A kapitány azt is elmondta, hogy részben párizsi isme­retségei, részben pedig a repülőtisztekkel való barátkozása alapján támadt ellene a gyanú. Beszélgetésük négyszemközt folyt le és csak eredménye ismeretes. Mata Hari­­nak mégis megengedték, hogy Párizsban maradjon, miután arra kötelezte magát, hogy Franciaország érdekében fog kém­kedni. A francia titkosszolgálatnak ebben az időben sejtelme sem volt róla, hogy Ma­ta Hari kerülő utakon állandóan ellátja hír­anyaggal a német kémirodát. A „Nap szeme” nemsokára ismeretlen céllal elutazott Párizsból. Amszterdamba ment, hosszabb időre eltűnt, hogy megint Párizsban bukkanjon fel. Megérkezése után mindjárt másnap jelentkezett La Doux ka­pitánynál. Ezen a napon még a délelőtti órákban a francia tengerészetnek a Földközi-tengeren cirkáló torpedórombolói közül néhány megváltoztatta irányát, néhány tengeralatt­járót vett maga mellé és egyenesen a ma­rokkói partnak tartott. Este ez a kis hajó­raj meglepett két német tengeralattjárót, amelyek ott horgonyoztak, megtorpedózta és elsüllyesztette őket. Az történt tehát, hogy Mata Hari, a né­met kém, aki a német hírszolgálat révén értesült a két tengeralattjáró tartózkodási helyéről, tekintélyes pénzösszeg ellenében elárulta őket a francia hírszolgálatnak. 1916 vége felé történt, hogy egyik rejté­lyes eltűnése alkalmával a Németországban működő francia titkosügynökök leleplez­ték. Mata Hari oly elővigyázatlan volt, hogy egy napon a német Nachrichtenbürg egyik magas rangú tisztjével jelent meg a kölni operában és az egyik francia ügynök, aki felismerte, lefényképezte. Ez a fénykép volt később perében az egyik legsúlyosabban terhelő bizonyíték. Különben is megindult a lavina. Ugyanekkor tudta meg a francia hírszolgálat, hogy Franciaországban H—21 fedőnéven egy kémnő működik, aki rendkí­vül értékes híranyaggal látja el a némete­ket. A gyanúsítottak köre egyre jobban Mata Harira szűkült. (Folytatása következik) KÉMEK, ÜGYNÖKÖK, HÍRSZERZŐK A „NAP SZEME” 5. Mata Hari fényko­rában, amikor ün­nepelt csillaga volt Párizsnak A pecsétgyűrű bel­seje sok mindenre alkalmas

Next