Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-23 / 21. szám

Izrael újabb agressziót követett el az elmúlt napokban: méreteiben kisebbet ugyan, mint az 1967-es „villám­háború” idején, de hatásában és jelentőségében olyat, amely beszédesen bizonyítja Tel Aviv kalandorpolitiká­jának változatlanságát. Ugyanakkor az esemény más­ról is tanúskodik: az erőviszonyok fokozatos módosu­lásáról, s arról, hogy a helyzet változása s az idő MÁR NEM IZRAEL JAVÁRA DOLGOZIK Az izraeli „mini-agresszió’­ áldozata az a Libanon, amely 1967-ben még — az ország nyugatbarát vezetőinek akaratából — sem­leges tudott maradni a háborúban. Izrael­­nak nem volt szüksége arra, hogy fellépjen Libanon ellen, hiszen Bejrútban számos szövetségest tarthatott számon, ugyanannyi jóindulatú semleges szemlélőt — az akkori libanoni belpolitikai viszonyok között az arab tömegek csak néma elkeseredéssel figyelhették, hogy az imperialista hatal­mak által támogatott Izrael seregei elözön­­lenek és elfoglalnak arab területeket, me­nekülésre késztetnek újabb arab százezre­ket. 1958-ban volt egy kísérlet Libanonban, hogy megfordítsák az ország szekere rúdját — nyugatról keletre, jobbról a baloldal irányába. Akkor az amerikai elnök, Eisen­hower tábornok hírhedt doktrínája szerint az USA habozás nélkül válaszolt: a Föld­közi-tengeri flotta egységei felsorakoztak a libanoni partok előtt, a hajóágyúk a váro­sokra irányultak, amerikai tengerészgya­logosok, „bőrnyakúak” szálltak partra és szinte 24 óra alatt elfojtották a libanoni nép szabadulási kísérletét az imperialista politikát kiszolgáló vezetők uralma alól. Tíz év elteltével a baloldali erők teret nyertek Libanonban. Új politikai tényező­ként jelentkezett, hogy az ország déli ré­szén, az Izraellal szomszédos területen meg­vetette lábát az Palesztinát felszabadító mozgalom, annak következtében, hogy ott az izraeli agresszió által elűzött arabok tö­megei telepedtek le. Átmenetileg, hiszen vissza akarnak térni szülőföldjükre, elha­gyott otthonukba . . . Már 1968 végén reagált Izrael a maga módján a libanoni helyzet változására, s a maga módján­ izraeli helikopteres kom­mandó „megtorlóakciót” hajtott végre a bejrúti repülőtér ellen, megsemmisítve a kifutópályán álló arab polgári utasszállító repülőgépeket... Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa is foglalkozott az üggyel és elítélte Izrael terrorista, kalandor akcióját. Az imperialista titkos­szolgálatok, ame­rikai és izraeli ügynökök ezután sem pihentek: belső feszültséget, kormányválsá­got szítottak Libanonban, az ország hadse­regét megpróbálták szembefordítani a Pa­lesztinát felszabadító mozgalom harcosai­val. Egyszer-egyszer el is érték, hogy ara­bok tüzeltek arabokra. Mégsem sikerült azonban kivívniuk, hogy Libanon kormánya jobboldali, imperialistabarát és az arab— izraeli ellentétben semleges politikusokból álljon. Köcsönös engedményekkel formá­lódtak úgy a belpolitikai viszonyok, hogy baloldali politikus kapta a fontos belügy­miniszteri posztot, de az amerikabarát jobb­oldal is tárcához jutott a kormányban. Ugyancsak kompromisszum született a Pa­lesztinát felszabadító csapatok libanoni je­lenlétének biztosítására, a kiképzés folyta­tására. A palesztinai gerillák új meg új csapá­sokat mértek a térség megszállt arab terü­letein az izraeli hadseregre. Most Izrael „vissza akart ütni”, „leckét akart adni”, páncélosok törtek rá Libanonra, a határt átlépő harckocsikat a levegőből bombázó repülőgépek támogatták, amelyek napalm­mal pusztítottak-égettek... Az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa nyomban összeült és fel­szólította Izraelt, haladéktalanul vonja vissza csapatait, vessen véget újabb agresz­­sziós cselekményének. Golda Meir, Tel Aviv miniszterelnök-asszonya kihívóan vá­laszolt: „A Biztonsági Tanács illetéktelen intézmény Izrael cselekedeteinek a megíté­lésére!” A Jerusalem Post című lap arról cikkezett, hogy Izrael fenntartja magának a jogot a lecsapáshoz a palesztinai gerilla­csapatok támaszpontjaira, legyenek azok Jordániában vagy Libanonban. Érdemes idézni a párizsi sajtó vélemé­nyét, hiszen a franciák, akik 1920-tól 1946-ig „védnökséget gyakoroltak” a tíz­ezer négyzetkilométer területű kis ország fölött, különösen jól ismerik Libanon viszo­nyait. A tőkés körök lapja, a Les Echos attól tart, hogy az ország „egyik végletből a másikba esik majd”, azaz baloldali fordu­latnak nézhet elébe. A gaulle-ista La Nation arra utalt, hogy „az amerikai fegyveres erők ideiglenes kambodzsai intervenciója és az izraeliek korlátozott libanoni akciója között szembeötlő a hasonlóság”. S a Hu­­manité cikkírója felkiált: „Nixon iskolát csinált!” Igen, könnyű felfedezni az összefüggést az imperialista agressziók között: Izrael az amerikaiak vietnami bűnös kalandjából meríthetett 1967-ben is erkölcsi-politikai ösztönzést, most a kambodzsai példa buz­díthatta Tel Avivot, hogy Libanon ellen is megpróbálkozzanak. De minden jel arra vall, hogy a Közel- és Távol-Keleten egy­aránt kudarcot vallanak az agressziók. Iraki és szíriai tüzérség akciója Izrael el­len: belövések nyomai egy izraeli épületen a Jordán folyó völgyében Az első izraeli egységek visszavonulnak Libanonból. A „miniagresszió” véget ért, a Tel Aviv-i agresszivitás még nem .

Next