Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-23 / 21. szám

A ZENE HULLÁMÁN A tények azt mutatják, hogy a könnyű­zene, a tánczene az utóbbi időben megtor­pant. Pedig hozzászoktunk, hogy szinte na­ponta születtek nagyszerű számok, sláge­rek, tehetséges, fiatal zenészek alakítottak zenekarokat, amelyek az egyik pillanatról a másikra kivívták maguknak a hírnevet, a népszerűséget. Szinte­ minden fesztiválon oly sok volt a jó dal, hogy a zsűritagok csak hosszú és heves vita után tudták ki­választani a jók közül a legjobbat. Most pedig? A zsűrinek, hasonlóan az előbbi időszakhoz, nehéz dolga van, csak éppen fordított előjellel. Az énekesek fel­tűnnek, új arcok, inkább csak arcocskák, és a régi zenekarok is mintha veszítettek volna vonzerejükből. Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Szé­­csi Pállal, a népszerű táncdalénekessel, két okból is. Egyrészt azért, mert hivatásánál fogva is figyelemmel kíséri a könnyűzenei jelenségeket, másrészt pedig személyes ta­pasztalatai vannak, mert sűrűn hívják ven­dégszereplésre külföldi televíziók, rádiók, hanglemezgyárak.­­ Célszerű kettéválasztani a problémát, mert hiszen külön kell beszélni a beat­­muzsikáról és a hagyományos tánczenéről. Nálunk is, külföldön is mindkettőnek meg­van a maga tábora. Ami a beat-muzsikát illeti, hullámvölgybe került, fejlődése meg­torpant. — Mi ennek az oka? — Több oka is lehet. A közönség — úgy tűnik — mostanában már túltelítettséget érez. Való igaz az is, hogy kevés jó szám születik. A beat-zene akkor érte el legna­gyobb sikereit, amikor az úgynevezett pop­irányzathoz közelített. A legsikeresebb szá­mok a modern ritmus és a hagyományos dallamosság sikeres kombinációjából szü­letnek. — Milyen irányzatokkal találkozott kül­földön? — Jelenleg három vezető irányzatról be­szélhetünk. Az egyik az úgynevezett under­ground-stílus, amelyet leginkább az abszt­rakt művészeti irányzathoz hasonlítanak. Ez a stílus nehezen érthető. Mindamellett ez lenne a kisebb baj, a nagyobb az, hogy ebbe könnyebben beleférkőznek a sarlatá­nok, akik aztán elárasztják összetákolt mű­veikkel a zenei világot. — És a második? — A hagyományos jazz. Ennek a zenei irányzatnak nálunk szűk a tábora, ezért aránylag kevés művet vesznek át a zene­karok, énekesek. A könnyűzenének ebben az ágában az utóbbi időben is születtek sikeres számok, amelyek gyorsan népsze­rűek lettek. — A harmadik a beat? — Igen. Erről még csak annyit, hogy a tavalyi idényben lezajlott fesztiválokon igazi sláger, hát még világszám, nem ke­rült bemutatásra. Talán az egyetlen kivé­tel San Remo. Az itt elhangzott dalok kö­zül néhány bejárta a világot. Főleg azért, mert Tom Jones és a hozzá hasonló híres énekesek felvették műsorukba ezeket a dalokat. — Tom Jones-hoz hasonlítható új éne­kessel találkozott? — Talán Jack Grunsky kanadai énekes lesz az új csillag. Mindenesetre a német nyelvterületen nagyon népszerű. Most hív­ta meg az egyik londoni hanglemezgyár, amely több népszerű számát felveszi. — Végül saját munkájáról hallhatnánk? — Most készült el az első színes show a televízióban, ebben én is szerepeltem. Részt veszek a szarajevói fesztiválon, ahol húsz ország képviselői lesznek jelen. Ez­után az NDK televíziójának show-jában szerepelek. — És itthon? — önálló műsorral jelentkezem a tv-ben és a rádióban, előreláthatólag júniusban. B. A KÉPES ÚJSÁG KÖNYVESPOLCA Tanúvallomás egy perhez. (Európa) Negyed­­százada kapitulált feltétel nélkül a náci hadse­reg. Az évfordulóra jelent meg e kötet, amely­ben nyolc elbeszélés idézi fel a szörnyű háborút. A háborút, amely 44 millió ember halálát okoz­ta. A novella-válogatás arra törekedett, hogy ne csataképek és riportok szóljanak e korról, ha­nem olyan elbeszélések, amelyek az embert mu­tatják be. Az embert a háború őrületének ki­szolgáltatva, lövészárkokba, koncentrációs tábo­rokba kényszerítve — az elbukó és a diadalmas embert. Szergej Akszakov: Családi krónika (Európa). A regény alkotóját méltán emlegetik együtt a legnagyobb orosz írókkal, Gogollal és Turge­­nyevvel. Akszakov valóságábrázoló művészete nyomán ugyanis megrázó erővel bontakozik ki a múlt századi Oroszország, a földesúri világ, a vad szenvedélyek, kegyetlen orgiák, másrészt az elmaradott, jámbor megadás Oroszországa. Vladimir Neff: Humlet úr viszontagságai (Eu­rópa). Humlet lehet, hogy hamarosan ugyanúgy fogalom lesz, mint Svejk — egy minden rend­szerhez, minden eszméhez készségesen és a ma­ga érdekeit pontosan kiszámítva alkalmazkodó kaméleon, aki a népszerű csehszlovák író köny­vében saját igazolására tárja elénk életét. A sza­tirikus hangvételű regény napjainkban játszó­dik, s minden bizonnyal Neff maradandó alko­tása. Puszta Sándor: Hegyre menet ritkulnak a fák (Magvető). A katolikus papköltő gyűjteményes könyve több évtized verstermését szólaltatja meg. Annak idején első jelentkezésekor Móricz Zsig­­mond így kiáltott fel méltató kritikájában: „Puszta Sándor a legnagyobb rejtély volt előt­tem évekig. Ez a rejtély most megoldódott, mé­giscsak költő lett. Ez a hang egészen az övé, tiszta és megdöbbentő. Ha elődöt keresek: Vö­rösmarty és Arany jut eszembe, örülök neki, úgy érzem, valaki jött.” Az olvasó, ha kezébe veszi a könyvet, az az érzése támad, hogy Mó­­ricznak igaza volt. Költő szólalt meg a leányfa­lui plébániaiakból. Marsall László: Vízjelek (Szépirodalmi Könyv­kiadó). A fiatal költő első kötete, ennek ellené­re mégsem szárnypróbálgatások gyűjteménye e könyv. Élmény és gondolat, benyomás és elvo­­natkozás együttesen alakíják ki Marsall László lírai hangját. Verseiben a magyar lírai hagyo­mányok és az újítás igénye együtt találhatók. Káldi János: A világító kapanyél (Magvető). A Szombathelyen élő költő legújabb verseit olvas­hatjuk e kötetben, azokat az írásokat, amelyek a vidéki társadalom helyzetét próbálják elmon­dani. A költőt a táj, a szerelem, a család és a múlt emlékei tartják fogva. Lírai vallomásainak kötőanyaga az emberi együttérzés. Békési Gyula: Melegség fénye (Magvető). Két­kezi munkás verseit gyűjtötte egybe a kiadó, verseket, amelyekben a költő csodaszépet gon­dolt, a magányt keresi, s ebben a magányban úgy érzi, hogy megleli élete értelmét. Tornai József: Időtlen idő (Magvető). A költő ötödik verseskötete. Modern hangvétellel próbál­kozik, legjava versei szinte brutális erejűek, a mai afrikai néger költő alkotásaira emlékeztet­nek. Keszthelyi Rezső: Vonalak kertje (Magvető). Az író lírai világa a modern költészet főbb áram­lataival rokonítható. Ezt a világot a logika út­jain nem mindig lehet bejárni. Ezek a finom műgonddal kimunkált választékos versek csak lassan, többszöri olvasásra fedik fel magukat az olvasó előtt. T. J. MAGYAR NÉPDALOK 7. Kerek a szőlő levele ... 2. Lehajtottak a zöld ágak, Lehajtottak a zöld ágak, S azok­ is engem sajnálnak, S azok is engem sajnálnak. A Keleti-Kárpátokon túl, tíz községben élnek a déli csángók. Hagyományaik — az évszáza­dos különélés ellenére vagy talán éppen azért — mindmáig megtartották az ősi sajátságokat. Ha beszédüket és dalaikat hallgatjuk, olyan érzésünk támad, mintha valaki messziről, a múltból szólna hozzánk. Szavaikat az elmúlt századoknak kijáró tisztelettel követjük s meg­különböztetett figyelemmel kísérjük a különös dallamaikat is, melyekben a régi magyar és balkáni zene elemei ötvöződtek össze. A száj­­hagyományban maradt csángó népköltészet egy valamikori világ páratlan szépségét őrizte meg, egy olyan világét, amelyről nincsen kró­nika, nem maradt írásos emlék. A „Röpülj páva” vetélkedőben Faragó Laura szegedi főiskolás többször is felidézte ezt a különös szép, szomorú világot. Dalaiból most ezt választottuk ki, amelyet a legkönnyebb el­énekelni. Ezt Domokos Pál Péter gyűjtötte 1929-ben a Bakó melletti Bogdánfalván. Bár a dallam változata már egy XVIII. század végi sárospataki gyűjteményben is szerepelt, az eredete minden bizonnyal még ennél is régibb. A soronként előforduló bővített másodlépés és az apró díszítőhangok előadása fokozott gondosságot kíván. A jellegzetes kétsoros szö­vegekből, helyszűke miatt, csak két szakaszt közlünk. Az eredeti ennél jóval hosszabb. Aki Faragó Laura többi dalát és a hasonló ősi, bár nehezebb dallamokat is meg akarja ismerni, az haszonnal forgathatja Domokos Pál Péter „Rezeda” című füzetét. (Zeneműki­­adó, 1953.) Ennél teljesebb képet ad a csán­gók zenei hagyományairól a Faragó József és Jagamas János által szerkesztett kötet, a „Moldvai csángó népdalok és népballadák" (1954), valamint Domokos Pál Péter és Rajecz­­ky Benjamin: Csángó népzene I—II. gyűjtemé­nye, melyet 1956-ban, illetve 1961-ben jelen­tetett meg a Zeneműkiadó. A moldvai csángók zenéjéhez vezető út ta­lán nehezebben járható, mint a többi, de megéri a fáradságot. Rajta kincsekkel teli földre érünk, melyről elmondhatjuk Kodállyal, hogy „a magunk ismerete mélyül tőle.” Vikár László :

Next