Képes Újság, 1970. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-28 / 48. szám

Most feltűnésével majdnem egyidőben megfékezéséről is sorra érkeztek a tudósí­tások, s az egészségügyi szervek nálunk is hatásos megelőzéssel útját állták. Kére­lemre bárki kaphatott védőoltást. Fertő­zésgyanús külföldi területre egy ideig nem lehetet utazni, az onnan jövőktől pedig érvényes oltási igazolványt kértek. Ennek hiányában öt napig elkülönítve, megfigye­lés alatt voltak. A betegség természetének és a védekezés lehetőségének ismeretében tette az Egészségügyi Világszervezet a megnyugtató kijelentést: kulturáltamban, ahol rendezettek az egészségügyi viszo­nyok, meg lehet gátolni a járványt. Régi, rettegett hírével arányban álló pusztítást nem is végzett ez a ragály a múlt század vége óta. Amióta megismer­ték kórokozóját, védekezni is lehet ellene. A XX. században csak kisebb járványok fordultak elő, ázsiai és afrikai országok­ban. Törökországban, ahol most valóban rajtaütésszerűen támadott, tizenhárom nap alatt elfojtották. A többi ország már fel­­készülten fogadta a vészhírt. A megelőző védekezés mindenütt sikerrel járt. Az ide­jében tett óvóin­tézkedések eredményessé­gét és fontosságát igazolja, hogy Japán­ban tíz év alatt többször is megjelent, de elterjedését mindannyiszor meggátolták, járvány nem alakult ki. Ma már tudjuk, az elmaradott szociális és a rossz tisztálkodási viszonyok között élők betegsége volt. A feljegyzések szerint Európában az 1600-as évek utolsó harma­dában jelent meg; hajósok és kereskedő karavánok hurcolták be. Ekkor London­ban szörnyű pusztítást végzett. Ettől kezd­ve 150 éven át szinte minden tavasszal to­vaterjedt Ázsia felől az európai száraz­földön. Legnagyobb hulláma 1831-ben érte el Galícián át Magyarországot. Ahogy jött az országúti karavánokkal, a híre mindig megelőzte, mint egykor a tatárt. Képzel­hető a rémület, mikor egy névtelen szerző szerint az előző tizenhárom évben „sírba szállított kb. 6 millióm halandót”. Védekezni igyekeztek ellene régen is. Kezdetben az orvosok vitatkoztak, eret kell-e metszeni a betegen, vagy piócát rakni rá? A legolcsóbbnak tűnt a hideg fürdő utáni bepólyálás. A jobbmódúak­­nak szánt javallat: „ha a szívverés szerfe­lett lassúvá vált”, rumi, konyak, pálinká­val elegyített szódavíz. Ezek lettek volna akkoriban az ellenszerei, szövetségese pe­dig a tudomány fejletlensége, meg az em­berek tudatlansága. 1831-ben nálunk a hatóságok bizmut­­porral akarták fertőtleníteni a rossz vizű ásott kutakat. (Igaz, ez nem sokat használt, mert a járvány nemcsak az ivóvíz útján terjedt.) Ellenben emiatt tört ki a kolera­felkelés. „Beszélik, hogy Bernátfalván az uraság valamit bedobatott a kútba. Azt mondták, hogy jó, mert a víz rossz volt Annyi bizonyos, hogy ott az emberek hal­nak, de még az aprójószág is, és a szom­szédban nyoma sincs betegségnek.” (Eöt­vös József: „A nővérek”.) Jókai „Szomorú napok” című regényé­nek hőse még szókimondóbban figyelmez­teti a népet: „vigyázzanak kutaikra, szé­rűikre, mert az urak meg akarják őket mérgezni. Miért? Az ország úgy körül van véve ellenséggel, mint egy kert, s hogy be ne merjen jönni, most az urak dögha­lált akarnak csinálni az országban ... S azt az okosat találták ki, hogy eleve kü­lön temetőt árkoltassanak el a kolerás ha­lottak számára ...” Ki is robban a kolera­­felkelés a nemesség ellen, a felső-magyar­országi megyékben, de „néhány hónap múlva a szomorú időnek csak emléke ma­rad, mely a gondolkozót az urak és job­bágyok között létező viszonyok korhadtsá­­gára emlékezteté”. A felkelés nem, de maga a rész kiter­jedt az egész országra. Néhol igen nagy intenzitással lépett fel. Debrecenben negy­ven, nap alatt 2090 embert temettek, szer­tartás és gyászolók részvétele nélkül. Ha ilyen félelmetes mértékben nem je­lentkezett is többé, mégis, még a múlt szá­zad végén is elérte hazánkat. Tünetei: ét­vágytalanság, gyengeség, hányás, erős has­menés, a sok folyadékveszteségtől a szer­vezet valósággal kiszárad. Okozóját, a vib-Az utóbbi hónapokban sokat hallottunk a koleráról. Felütötte fejét előbb Tö­rökországban, majd érkeztek nyugtalanító jelentések több más országból és végül Szlovákiából is. Híre azonban korántsem keltett olyan riadalmat, mint 150—200 évvel ezelőtt, amikor szinte úgy várták, mint az ellenséget, s „rémülettel, nyögve panaszkodik a nép és szorongatva emeli szemét nap­keletnek". Egykori gócára a Távol-Keleten, Bengáliában és Indiában leltek, valamikor onnan indult el félelmetes útjára majd minden év tavaszán A PUSZTÍTÓ BETEGSÉG Eredményes kutatómunka — immár több, mint egy évtizede — az Országos Közegész­ségügyi Intézet vírus osztályának korszerű laboratóriumában Egy régi kép a járványos bete­gek több, mint háromnegyed év­százada fennálló gyógyintézeté­ből, a budapesti László Kórház­ból. Az olyan, egykor rettegett betegségek, mint a pestis, a ko­lera, ma már legyőzöttnek te­kinthetők. Sajnos, a tudomány egyre újabbakkal találja magát szembe

Next