Képes Újság, 1971. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-17 / 16. szám
FŐHELYEN: A FAZEKASKORONG A várostól kapott nagyméretű műtermében, történelmi és mitológiai figurák, emberi és állati alakokat őrző használati tárgyak, fazekak, kancsók, vajzák között beszélgetünk Németh János keramikussal. A terem közepén, a főhelyen a legjobb segítőtárs, egy lábbal hajtható fazekaskorong áll. Pedig Németh János nem fazekas, csak annyit lehetne rá mondani, hogy: is. Keramikus, aki a fazekas szakma ismeretére, a korongozott formákra építi művészetét. Bár azt vallja, hogy igazi énjét a népművészeti hagyományokban találta meg, mégsem köti meg kezét és fantáziáját a nagyapjától és apjától örökölt fazekas szakma. Túllép az egyszerű formákon. Az az elve, hogy a népművészetet felfogásban és alkalmazásában közelebb kell hozni a mához. Nem egyszerűen másol, hanem gazdag fantáziával stilizál és így alkotja kedves, megnyerő figuráit: a kentaurokat, pánokat, juhászokat, dragonyos katonákat, török pasákat. S hogy milyen sikerrel? Mindjárt írjuk is ide: munkásságáért tavaly Munkácsy-díjat kapott. 1958-ban végzett az Iparművészeti Főiskolán, majd mint ösztöndíjas, még egy évet dolgozott ott. 1960-ban került viszsza Zalaegerszegre. — A legelső dolgom az volt, hogy elhelyezkedjem valahová, hiszen a frissen végzett főiskolásnak is pénzért adnak mindent a piacon — mondja mosolyogva. A helyi cserépkályhagyárban kapott munkát. Kilenc évig dolgozott ott, s ekkor már annyi megrendelést kapott, hogy „másodállásban” nem győzte. — A kályhagyárban éltem át a művészi kísérletezések, az útkeresés időszakát. Szinte csak ösztönösen különböző mitológiai és egyéb alakokkal díszítettem a kályhacsempéket. Akkor még mindennel próbálkoztam, különböző figurális tárgyakat készítettem, használati érték nélkül. Nem elégített ki ez a munka, bár tulajdonképpen a kályhacsempékből, majd később a fali díszítőelemekből alakult ki az, amit ma legszívesebben csinálok, a nagyméretű fali kerámia. — Első bemutatkozásom nagyméretű kerámiafiguráimmal, a IV. Országos Iparművészeti Kiállításon volt. Önálló kiállításomat viszont 1961-ben Zalaegerszegen rendezték meg. Örültem neki, de magamnak nem tetszett, amit láttam. Úgy érzem, hogy igazi fejlődésem 1967-ben indult meg, ekkor találtam meg önmagamat. Ezt bizonyította kiállításom is, a Göcseji Múzeumban. Itt láttam először kibontakozni, amire törekedtem, amit már magaménak éreztem. Időközben jó néhány nemzetközi kiállításon vett részt, Olaszországban, Jugoszláviában, és az NSZK-ban. A mai magyar kerámiák siklósi kiállításán különösen megtetszett a látogatóknak és a szakembereknek munkái meseszerűsége, játékossága. Ekkor érkezett el az igazi sikerhez: megrendelést kapott, hogy Harkányfürdő részére egy nagyméretű korongozott kerámia faliképet készítsen. Az „Ördögszántotta hegy” baranyai népmese motívumait nyolc táblaképen azóta már a helyszínen láthatják a kirándulók. Így kezdődött tehát, s most elismeréssel nyilatkoznak a rédicsi határátkelőhelyen felállított, ugyancsak korongozott elemekből készített Zala megyei térképéről. Sok munkája van most is, s ha az alkotás szünetében pihenni akar, a saját gyűjtésű néprajzi tárgyakban gyönyörködik. Ezekből meríti az újabb ötleteket, elképzeléseket. Erről egyébként egy kiállítási előszavában így nyilatkozott: „Vallom és hiszem, hogy munkásságom éltető ereje a magyar nép kerámiaművészete. Ehhez szeretném hozzátenni a magam üzenetét.” Kapalyay Imre korongozott falikerámiája a rédicsi határállomáson Kancsó. A korongozott formákra építi művészetét (MTI Fotó: Kovács Sándor felvételei) Meseszerűség és játékosság... Németh János, műtermében