Képes Újság, 1971. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-14 / 33. szám
REPÜLŐ NŐVÉREK \fo r Légi bravúr Fotó: Ifj. Soproni Béla A starthelyen ! J V A nyolcadik században, tehát akkor, amikor eleink talán éppen csomagoltak, hogy több száz éves honfoglalói útjukra induljanak, — a krónika szerint — néhány svájci férfi megleste a varázslókat, akik a meleg levegő segítségével, szájukkal lefelé fordítottvedreket eregettek a magasba. E svájciak készüléket szerkesztettek, amely hasonló módon a levegőbe emelkedett. Szegény, nincstelen földműveseket kényszerítettek a léghajó őlébe, hogy kipróbálják. A Svájci Mészkő-Alpok egyik csúcsáról, a Pilátus-hegyről indultak, és Lyonban értek földet. Az ottaniak felháborodva és megdöbbenve fogadták a felhőkből aláereszkedőket. Tüstént elfogták és rövid tanakodás után tűzhalálra ítélték a jámbor, ám nem kevésbé reszkető svájciakat. Csak Agolard püspök közbelépésének köszönhették, hogy a kivégzés elől megmenekülhettek. A hihetőleg első légi jármű eme kényszerített utasai mind férfiak voltak, mint ahogyan a repülés első, mondás hőse, Ikarosz is fiatalember. Ám a nők a repülésben is helyet követeltek maguknak. A két Tóth lány, Éva és Katalin már nem tartozik az elsők, az úttörők közé. 1971 egy nyári napjának délutánján szállnak le, húszperces gyakorlatuk után a budaörsi repülőtéren. Ám mégis akad valami, amiben nevezetesek: a kevés számú magyar műrepülőcsoport versenyzői. A női pilóta ma is ritkaság. Az utasszállító repülőgépek vezetői között a világon alig akad néhány. A sportrepülősök táborában többen képviselik a „gyengébb nemet”. Tóth Katalin már nyolc éve vezet motoros gépet, előtte vitorlázó repülő volt. Tizenöt éves korától ez a szenvedélye. Még húgát is elcsábította. Éva tizennégy éves korában ment ki először a repülőtérre. Ma már a két Tóth lány együtt gyakorol. Közösen készülnek a versenyekre is, különösen a jövő évi világbajnokságra, ahol mind a ketten szeretnének elindulni. Vajon mit szól az édesanyjuk ehhez a nem mindennapi szenvedélyükhöz? — Édesanyánk, valahányszor kijövünk a reptérre — meséli Katalin —, figyelmeztet. Csak alacsonyan és lassan repüljetek kislányaim! A pilótanő nevet. Alacsonyan és lassan repülni a nehezebb és veszélyesebb. Abban a pillanatban, amikor a gépbe szállnak, mintha átalakulnának! Nem kényelmes a pilótaülés. A legfeszültebbek a felszállás előtti percek. Ám a legfelemelőbb és semmi máshoz nem hasonlítható érzés — vallják egyhangúan — a felemelkedés. — Csodálatos pillanat, amikor egyedül ülve egy vékony bádoglemezekkel határolt kis gépben, az ember elszakad a földtől és a magasba tör. — Csodálatos — mondja kicsit emeltebb hangon Tóth Katalin. — Hirtelen minden földi baj, gond, nyomasztó érzés egyszerre eltűnik és csak maga a végtelen levegő, a határtalan mindenség létezik. A rövid beszélgetés után ismét gépre szállnak. A gépek lassan gurulnak a starthelyig. Aztán fölbúg a motor, és a benne ülő is feszülten várja az indító zászlólengetését. Szinte észrevehetetlenül emelkedik el a zöld pázsittól a gép, és máris a levegőben úszik. Műrepülő-gyakorlatok. Körvonalak, pörgés, egyenesen, a földre merőlegesen fölfelé, majd újra lefelé, közben forog a tengelye körül a gép, majd bukfencet vet. Estefelé a gépek begördülnek a hangárba. Az úton visszafogottan pörög a légcsavar, alig érezhetően remeg a levegő körülötte. Fojtott, erővel teli a hangja. A pilótanők elfogódottan kászálódnak elő a kormány mellől. Nem olyan jó a földön. Repülni kell. Föl, a magasba! Hajduska János A magyar műrepülő-válogatott egyik fele a földről árgus szemekkel figyeli a gyakorlatokat