Képes Újság, 1973. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-08 / 49. szám

NÉPEK KENYERE 5. CSALÁDOK ÉLTETŐJE Az alföldi magyar nép úgy hívta régen a bűzét: élet. A földtelenek, a nincstelenek ezért hajtották magukat egész nyáron, szívták cséplésben a gép szúrás, fojtogató porát, hogy őszre ott álljon néhány zsák bú­za a kamarában. Ez volt a csa­lád élete, ennek kellett kitarta­nia az újig, a jövő évi aratásig. A rabokról mondták valami­kor: kenyéren és vizen élnek. De nem is kellett ahhoz rabnak lenni, csak szegénynek, hogy a víz legyen valakinek a fő itala, a kenyér a fő eledele. Valakinek? Emberek milliói­nak! És nem is csak valamikor régen. Mert szerte a világon, még ma is főleg a kenyér tart­ja a lelket az emberiség jó ré­szében. A világ sokféle népe sokféle kenyéren él, búzából, rozsból, árpából, kukoricából, rizsből, kölesből, krumpliból, batátából, maniókából gámgyökérből, ke­­nyérfagyümölcsből, kenyérdió­ból és más növények termésé­ből készült különféle eledeleken. Ezek csak egyben hasonlíta­nak egymáshoz: sok bennük a keményítő, akárcsak a mi ke­nyerünkben. Ha egy kínai meg­eszik egy marék főtt rizst, vagy egy indián egy darab manióka­­lepényt, az majdnem ugyan­olyan, mintha mi, egy karéj ke­nyeret eszünk meg. A keményí­tőből az ő testükben is cukor lesz. Az igazi különbség nem is az, ki milyen kenyeret eszik. In­kább az, ki éhezik az emberek közül és ki nem. Vízszintes: 1. Úttörőváros. 9. Rég letűnt idő. 19. Vissza: a tej­­feldolgozás mellékterméke. 11. Tagadószó. 12. Az ... tizenhá­rom vértanú. 13. AR. 14. Római 50 és 501-es. 15. AN. 17. Keresz­tül. 19. ... lógia, élettan. 20. Bú­toranyag. 21. Szombat közepe. 23. Emésztőcsatorna. 24. Dal az operákban. 25. Ünnepi (pl. ru­ha). 26. Szín nélküli. Függőleges: 1. Kellemes szó­rakozás, de csak nyáron! 2. Dupla, kettős. 3. Használaton kí­vüli holmi. 4. LR. 5. Füzetvédő. 6. Ádám párja. 7. Majdnem Ra­dar! 8. Pajkos, szertelen. 12. Ju­goszlávia tengere. 14. Lángra­­gyúr. 18. Ilyen képet mutat a görbe tükör. 20. Sok ..., változa­tos. 22. Római 1001-es. 23. Tánc­­mulatság. 25. GE. Beküldendő a vízszinten 1. megfejtése, dec. 15-ig. Gyermekeknek KUKUCS... AZ OKOS HANGYA Egyszer volt, hol nem volt — de nem a mesében, hanem a kiskert­ben történt, a nagy almafa alatt. Öreg volt már, repedezett kérgé­be petéket, lárvákat dugdostak oda a gondos szülők. A piros fejű fakopács napjában kétszer is eljött és szorgalmas munkával irtotta a férgeket az öreg almafáról. Hosszú csőrével komolyan kopogtatta az ágakat, melyik repedésben van rá férea­­falatocska. Olyan volt a fakopács, mint a doktor bácsi, amint kopogtatta a fa hátát, oldalát. Szép, tavaszi reggel volt, egy kis hangya igyekezett az almafá­ra. A fakopács egyik nagy ág hóna alatt dolgozgatott és hogy, hogy nem, egy lárvát kiejtett a csőré­ből. A hangya észrevette. A lár­vához rohant. Belevájta csápocs­­káját és húzni akarta, de a lárva akkora volt, mint egy babszem és a kis hangya sehogy sem tudta megmozdítani. Arra jött a hőscincér. Megállt és jót nevetett. — Csak nem akarod hazavinni ezt a nagy terhet? — De haza én! — válaszolta a hangya. A hőscincér csak nevetett. A kis hangya nem törődött vele. Annyi időre állt csak meg, amíg hajszál­ lábával letörölte a verej­tékező homlokát és gondolkodott, hogy mitévő legyen. Aztán hirtelen futásnak eredt. De induláskor így szólt: — Nemsokára újra jövök! Ha van időd, várj meg! Alig tűnt el a hangya, már moz­dult a fűszál és alóla egymás után jöttek gyorsan, fürgén a han­gyák. Voltak vagy harmincan. Ne­kiestek a lárvának és teljes ere­jükből hengergetni kezdték. A babszem megindult. Átgurult szal­maszálon, lapos homokcsomón. A hőscincér most elkomolyodott Szárnyait is összeillesztette és megilletődötten figyelte a munkát. A lárvának, mintha száz kis lá­ba nőtt volna — egyszer csak meg­indult. Ahány hangya aláfért, mind alája bújt, úgy vitték. A hőscincér állt és nézett utá­nuk. A kis fekete népség lassan eltűnt a szeme elől. A hőscincér nem volt okos bo­gár, de azért így okoskodott: — Lám, még a hegy is elmozdul a helyéről, ha sokan akarják. Még akkor is azon gondolkozott, mikor egy orgonabokor aljába helyezke­dett délutáni szundikálásra. Láng Etelka KÜLÖNÖS „RÉGÉSZEK” Azt Ti is tudjátok, hogy a vakondok milyen hasznos kis jószág. De azt már nem, hogy pár évvel ezelőtt a zempléni­hegységben ásványkutató geológusok fésülték át a terepet Telkibánya és Kéked fürdő között. És az egyik erdei fennsíkon, a friss vakondtúrások tetején feketén és kékesen csillogó kő­­darabkákra figyeltek fel. Kiderült, hogy a felszín alatt szor­goskodó, alagútjaikat építő állatkák féldrágakő-féléket, jáspis, opál és obszidián darabkákat ástak elő a földrétegek alól. Az obszidián és opáldarabkák némelyike megmunkált, szép­­pen pattintott őskori szerszám lehetett. Így nemcsak eredmé­nyes ásványkutató munkát, hanem „ősrégészeti feltárást” is végeztek a vakondvárak lakói. 37

Next