Képes Újság, 1973. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-08 / 49. szám
NÉPEK KENYERE 5. CSALÁDOK ÉLTETŐJE Az alföldi magyar nép úgy hívta régen a bűzét: élet. A földtelenek, a nincstelenek ezért hajtották magukat egész nyáron, szívták cséplésben a gép szúrás, fojtogató porát, hogy őszre ott álljon néhány zsák búza a kamarában. Ez volt a család élete, ennek kellett kitartania az újig, a jövő évi aratásig. A rabokról mondták valamikor: kenyéren és vizen élnek. De nem is kellett ahhoz rabnak lenni, csak szegénynek, hogy a víz legyen valakinek a fő itala, a kenyér a fő eledele. Valakinek? Emberek millióinak! És nem is csak valamikor régen. Mert szerte a világon, még ma is főleg a kenyér tartja a lelket az emberiség jó részében. A világ sokféle népe sokféle kenyéren él, búzából, rozsból, árpából, kukoricából, rizsből, kölesből, krumpliból, batátából, maniókából gámgyökérből, kenyérfagyümölcsből, kenyérdióból és más növények terméséből készült különféle eledeleken. Ezek csak egyben hasonlítanak egymáshoz: sok bennük a keményítő, akárcsak a mi kenyerünkben. Ha egy kínai megeszik egy marék főtt rizst, vagy egy indián egy darab maniókalepényt, az majdnem ugyanolyan, mintha mi, egy karéj kenyeret eszünk meg. A keményítőből az ő testükben is cukor lesz. Az igazi különbség nem is az, ki milyen kenyeret eszik. Inkább az, ki éhezik az emberek közül és ki nem. Vízszintes: 1. Úttörőváros. 9. Rég letűnt idő. 19. Vissza: a tejfeldolgozás mellékterméke. 11. Tagadószó. 12. Az ... tizenhárom vértanú. 13. AR. 14. Római 50 és 501-es. 15. AN. 17. Keresztül. 19. ... lógia, élettan. 20. Bútoranyag. 21. Szombat közepe. 23. Emésztőcsatorna. 24. Dal az operákban. 25. Ünnepi (pl. ruha). 26. Szín nélküli. Függőleges: 1. Kellemes szórakozás, de csak nyáron! 2. Dupla, kettős. 3. Használaton kívüli holmi. 4. LR. 5. Füzetvédő. 6. Ádám párja. 7. Majdnem Radar! 8. Pajkos, szertelen. 12. Jugoszlávia tengere. 14. Lángragyúr. 18. Ilyen képet mutat a görbe tükör. 20. Sok ..., változatos. 22. Római 1001-es. 23. Táncmulatság. 25. GE. Beküldendő a vízszinten 1. megfejtése, dec. 15-ig. Gyermekeknek KUKUCS... AZ OKOS HANGYA Egyszer volt, hol nem volt — de nem a mesében, hanem a kiskertben történt, a nagy almafa alatt. Öreg volt már, repedezett kérgébe petéket, lárvákat dugdostak oda a gondos szülők. A piros fejű fakopács napjában kétszer is eljött és szorgalmas munkával irtotta a férgeket az öreg almafáról. Hosszú csőrével komolyan kopogtatta az ágakat, melyik repedésben van rá féreafalatocska. Olyan volt a fakopács, mint a doktor bácsi, amint kopogtatta a fa hátát, oldalát. Szép, tavaszi reggel volt, egy kis hangya igyekezett az almafára. A fakopács egyik nagy ág hóna alatt dolgozgatott és hogy, hogy nem, egy lárvát kiejtett a csőréből. A hangya észrevette. A lárvához rohant. Belevájta csápocskáját és húzni akarta, de a lárva akkora volt, mint egy babszem és a kis hangya sehogy sem tudta megmozdítani. Arra jött a hőscincér. Megállt és jót nevetett. — Csak nem akarod hazavinni ezt a nagy terhet? — De haza én! — válaszolta a hangya. A hőscincér csak nevetett. A kis hangya nem törődött vele. Annyi időre állt csak meg, amíg hajszál lábával letörölte a verejtékező homlokát és gondolkodott, hogy mitévő legyen. Aztán hirtelen futásnak eredt. De induláskor így szólt: — Nemsokára újra jövök! Ha van időd, várj meg! Alig tűnt el a hangya, már mozdult a fűszál és alóla egymás után jöttek gyorsan, fürgén a hangyák. Voltak vagy harmincan. Nekiestek a lárvának és teljes erejükből hengergetni kezdték. A babszem megindult. Átgurult szalmaszálon, lapos homokcsomón. A hőscincér most elkomolyodott Szárnyait is összeillesztette és megilletődötten figyelte a munkát. A lárvának, mintha száz kis lába nőtt volna — egyszer csak megindult. Ahány hangya aláfért, mind alája bújt, úgy vitték. A hőscincér állt és nézett utánuk. A kis fekete népség lassan eltűnt a szeme elől. A hőscincér nem volt okos bogár, de azért így okoskodott: — Lám, még a hegy is elmozdul a helyéről, ha sokan akarják. Még akkor is azon gondolkozott, mikor egy orgonabokor aljába helyezkedett délutáni szundikálásra. Láng Etelka KÜLÖNÖS „RÉGÉSZEK” Azt Ti is tudjátok, hogy a vakondok milyen hasznos kis jószág. De azt már nem, hogy pár évvel ezelőtt a zemplénihegységben ásványkutató geológusok fésülték át a terepet Telkibánya és Kéked fürdő között. És az egyik erdei fennsíkon, a friss vakondtúrások tetején feketén és kékesen csillogó kődarabkákra figyeltek fel. Kiderült, hogy a felszín alatt szorgoskodó, alagútjaikat építő állatkák féldrágakő-féléket, jáspis, opál és obszidián darabkákat ástak elő a földrétegek alól. Az obszidián és opáldarabkák némelyike megmunkált, széppen pattintott őskori szerszám lehetett. Így nemcsak eredményes ásványkutató munkát, hanem „ősrégészeti feltárást” is végeztek a vakondvárak lakói. 37