Képes Újság, 1976. január-július (17. évfolyam, 1-29. szám)
1976-05-08 / 19. szám
A származás, hát igen, a származás nem elhanyagolható szempont a Németh Jánossal való ismerkedésünkben. Magyarázatot ad, azt hiszem, sok mindenre: a pályakezdés magabiztosságára, az életpálya határozottságára, a szemlélet természetességére, a mesterség értésére és szeretetére, a gondosságra, a hitre, a fantázia földönjárására, a megújulásokra és a következetességre. Két szóval : az életére és az életművére. Németh János nem kétszer született: mint ember és mint keramikus. Amikor 1934-ben Zalaegerszegen megszületett — tulajdonképpen beleszületett a kerámikus mesterségbe. Hiszen édesapja, sőt, már a nagyapja is kerámikus volt. Sőt, nagyapja nemcsak egyszerűen mester, hanem művésze is volt mesterségének; jóllehet, nem tartotta magát művésznek, ám mindenki más annak tartotta és tisztelte. Nevét szárnyra kapta a hír; a barokk, a rokokó, copf, avagy biedermeier stílusban készített hasas cserépkályháiért és szemes kályháiért egyaránt versengett Dunántúl és Pest, Bécs és Graz a századforduló éveiben. Ezt vitte magával — és magában — Németh János az Iparművészeti Főiskolára 1953-ban, amikor megkezdte tanulmányait a kerámiai tanszéken. Tulajdonképpen úgy is mondhatnánk, hogy akkor és ott kezdte meg továbbtanulását, ami szintén nem elhanyagolható és nem csekély gyarapodást hozott számára. Hiszen a nem kisebb és nem is jelentéktelenebb mesterek alakító, gyarapító kezébe került, mint Borsos Miklós, korunk egyik legnagyobb szobrászművésze és mint Gádor István, korunk egyik legnagyobb keramikusművésze. Hogy ilyen körülmények között aztán kivé lett és mivé fejlődött Németh János, erre egyértelmű választ ad az akkori és immár nagy hírű diplomamunkája, a Kakas. A Kakas című kerámiáról pontosan leolvasható az az életprogram, aminek megvalósítását Németh János célul maga elé tűzte. Ilyen szempontból már a tulajdonképpeni témaválasztás is szimbólumnak tekinthető. Tudjuk, hogy a kakas első kukorékolása a hajnalt köszönti a valóságban. De ma már azt is tudjuk, hogy Németh János e munkájával voltaképpen új hang kért szót magának a magyar kerámicművészetben. Az új hajnal pedig, amit köszöntött és ki is fejezett egyszerre, azt jelentette és jelezte, hogy az ősi fazekaskorong betöltheti a szobrászi mintázóállvány szerepét is. A fazekasok is készítettek alakos edényeket, mint Németh János édesapja is, de azokon a figuralitás — az alakok jelenléte — csak mellékes díszítőelem maradt az alapformához képest. Mi történt hát a Kakas című kerámia esetében? Németh János ennek a kakasnak a nyakát, taraját, szárnyát, lábait külön-külön készítette el a fazekaskorongon, a korongolás ősi és egyszerű módszerével. Ezek a különálló részek aztán hirtelen új életre keltek, amikor a kerámikusművész egymáshoz illesztette őket: megszületett az ősi eljárással készített, modern kerámiaszobor. Ezt így, ahogyan Van, másképpen elő sem lehetett volna állítani: sem kizárólag fazekaskorongon, sem kizárólag szobrászi mintázóállványon. Ez a lelemény azonban önmagában még nem művészet, hanem legfeljebb ügyesség, ami ugyan nem lebecsülendő. De Németh János nemcsak azt hozta magával, hogy mind a tíz ujjában érzi a mesterség minden csínját-bínját, valamennyi titkát. Hanem azt is, hogy lelkében roppant ihletettség, hatalmas gazdagság él, amit pontosan elénk tud varázsolni boszorkányos ügyességűt mind a tíz ujjával. Azt is mondhatjuk eddigi életművét áttekintve, hogy érzés- és gondolatbősége alakítja formabőségét, illetve formabősége is alakítja, sarkallja érzés- és gondolatbőségét. Hogy melyik volt és van előbb? Hát az isten tudja. Melyik volt előbb, a tyúk? Vagy a tojás? Mi már a Kakast láttuk elsőnek. S a szüntelen gyarapodást, kitárulkozást Németh János művészetében: ezt csodálhattuk zalaegerszegi gyűjteményes kiállításán 1973-ban, aztán a Műcsarnokban is legutóbb. KELETI TEMPLOM Németh János és kerámiás KAKAS BAGOLY (Fotó: Dobozsai László) Simon Gy. Ferenc HALÁSZFIGURA 14