Képes Újság, 1976. január-július (17. évfolyam, 1-29. szám)

1976-05-08 / 19. szám

A származás, hát igen, a származás nem elha­nyagolható szempont a Németh Jánossal való is­merkedésünkben. Magyarázatot ad, azt hiszem, sok mindenre: a pályakezdés magabiztosságára, az életpálya határozottságára, a szemlélet természe­tességére, a mesterség értésére és szeretetére, a gondosságra, a hitre, a fantázia földönjárására, a megújulásokra és a következetességre. Két szó­val : az életére és az életművére. Németh János nem kétszer született­: mint em­ber és mint keramikus. Amikor 1934-ben Zalaeger­szegen megszületett — tulajdonképpen beleszületett a kerámikus mesterségbe. Hiszen édesapja, sőt, már a nagyapja is kerámikus volt. Sőt, nagyapja nemcsak egyszerűen mester, hanem művésze is volt mesterségének; jóllehet, nem tartotta magát mű­vésznek, ám mindenki más annak tartotta és tisz­telte. Nevét szárnyra kapta a hír; a barokk, a­ roko­kó, copf, avagy biedermeier stílusban készített hasas cserépkályháiért és szemes kályháiért egyaránt versengett Dunántúl és Pest, Bécs és Graz a szá­zadforduló éveiben. Ezt vitte magával — és magában — Németh Já­nos az Iparművészeti Főiskolára 1953-ban, amikor megkezdte tanulmányait a kerámiai tanszéken. Tu­lajdonképpen úgy is mondhatnánk, hogy akkor és ott kezdte meg továbbtanulását, ami szintén nem elhanyagolható és nem csekély gyarapodást hozott számára. Hiszen a nem kisebb és nem is jelentékte­lenebb mesterek alakító, gyarapító kezébe került, mint Borsos Miklós, korunk egyik legnagyobb szob­rászművésze és mint Gádor István, korunk egyik legnagyobb keramikusművésze. Hogy ilyen körül­mények között aztán kivé lett és mivé fejlődött Né­meth János, erre egyértelmű választ ad az akkori és immár nagy hírű diplomamunkája, a Kakas. A Kakas című kerámiáról pontosan leolvasható az az életprogram, aminek megvalósítását Németh János célul maga elé tűzte. Ilyen szempontból már a tulajdonképpeni témaválasztás is szimbólumnak tekinthető. Tudjuk, hogy a kakas első kukorékolása a hajnalt köszönti a valóságban. De ma már azt is tudjuk, hogy Németh János e munkájával volta­képpen új hang kért szót magának a magyar kerá­­micművészetben. Az új hajnal pedig, amit köszön­tött és ki is fejezett egyszerre, azt jelentette és je­lezte, hogy az ősi fazekaskorong betöltheti a szobrá­­szi mintázóállvány szerepét is. A fazekasok is ké­szítettek alakos edényeket, mint Németh János édesapja is, de azokon a figuralitás — az alakok je­lenléte — csak mellékes díszítőelem maradt az alapformához képest. Mi történt hát a Kakas című kerámia esetében? Németh János ennek a kakasnak a nyakát, tara­ját, szárnyát, lábait külön-külön készítette el a fa­­zekaskorongon, a korongolás ősi és egyszerű mód­szerével. Ezek a különálló részek aztán hirtelen új életre keltek, amikor a kerámikusművész egymás­hoz illesztette őket: megszületett az ősi eljárással készített, modern kerámiaszobor. Ezt így, ahogyan Van, másképpen elő sem lehetett volna állítani: sem kizárólag fazekaskorongon, sem kizárólag szobrászi mintázóállványon. Ez a lelemény azonban önmagában még nem művészet, hanem legfeljebb ügyesség, ami ugyan nem lebecsülendő. De Németh János nemcsak azt hozta magával, hogy mind a tíz ujjában érzi a mesterség minden csínját-bínját, valamennyi titkát. Hanem azt is, hogy lelkében roppant ihletettség, hatalmas gazdagság él, amit pontosan elénk tud varázsolni boszorkányos ügyességűt mind a tíz uj­­jával. Azt is mondhatjuk eddigi életművét áttekintve, hogy érzés- és gondolatbősége alakítja formabősé­­gét, illetve formabősége is alakítja, sarkallja érzés- és gondolatbőségét. Hogy melyik volt és van előbb? Hát az isten tudja. Melyik volt előbb, a tyúk? Vagy a tojás? Mi már a Kakast láttuk elsőnek. S a szüntelen gyarapodást, kitárulkozást Németh János művészetében: ezt csodálhattuk zalaegersze­gi gyűjteményes kiállításán 1973-ban, aztán a Mű­csarnokban is legutóbb. KELETI TEMPLOM Németh János és kerámiás KAKAS BAGOLY (Fotó: Dobozsai László) Simon Gy. Ferenc HALÁSZFIGURA 14

Next