Képes Újság, 1976. július-december (17. évfolyam, 30-52. szám)

1976-12-11 / 50. szám

Manekenek lesznek Sok fiatal lány álma, vágya a pódium, az új ruhákat bemutató emelvény a reflektorok kereszttüzében. Az Állami Artistaképző Iskola keretében működő maneken-képző tanfolyamon divattör­ténetet, gimnasztikát, pantomimot, színészmesterséget, divat­kapcsolatot, színpadi mozgást és jazztáncot tanulnak a leen­dő manekenek. ötven-hatvan jelentkezőből esetenként húszat vesznek föl. A nemzetközi maneken testarány-méretek döntenek. A körülbelül százórás tanfolyamért 1800 forintot fizetnek a részt­vevők. Van közöttük technikus, laboráns, gépírónő, titkárnő, ide­genvezető és háztartásbeli. Sokféle, de egyben közösek: szeret­nének manekenek lenni. A reflektorfény, a csillogás, a szép ru­hák, a divatbemutatókon való szereplés vonzza őket. Vajon me­lyiküknek sikerül majd valóra váltani álmait? Szöveg: Eöry Éva Kép: Dolezsál László Fürge Varga vacsorája Zsebes Feri azért bukott le, mert Var­­gáéknál nem bableves volt vacsorára. Ha ugyanis­ Türge Varga bablevest kap esté­re, elégedetten és jóízűen átalussza az éj­szakát A rántott levest azonban világ éle­tében ki nem állhatta. Ellenérzése az egy­szerű étel iránt annyira hevesnek bizo­nyult, hogy este a felimert mély tányérral együtt kihajította a levest az ablakon. A földszinten laktak, így nem esett na­gyot a vacsora. Csaknem éhesen feküdt le Fürge Varga. Ám ki gondolta volna, hogy a hűvös november végén a nulla fok alá száll a hajnali hőmérséklet? Pedig ez történt. Így pirkadatkor az utált leves a tányér cserepei között vékony jéggé der­­medten várta a végzet beteljesülését. Fürge Varga korán kelt, gyorsan öltö­zött. Rosszkedvű volt, korgott a gyomra. Reggeli helyett amúgy borostásan, kóco­san indult a piacra. Kilépett a kapun, lá­bát ráhelyezte a megfagyott rántott leves­re, s megpecsételődött Zsebes Feri sorsa. Nem hiába utálta Fürge Varga a rán­tott levest! A bab mégis komolyabb étel, súlyosabb táplálék, nem beszélve arról, hogy nem lesz belőle korcsolyapálya, ha kihajítják az ablakon. A rántott levesből bezzeg igen. Halk férfisikollyal szánká­­zott végig Fürge Varga a tetszhalott va­csora felszínén. A testes férfi elterült a földön Rövid ideig meredten figyelt, majd föltápászkodott. Kifordult a bokája. Élesen belenyilalt, ha rálépett a lábára. Bicegett a piac felé. Zsebes Feri frissen borotválva, enyhe pacsuliillatot árasztó kölnifelhőben várta Fürge Vargát. Jó hetvenes öregúr volt, de akár tizenöt esztendőt is letagadhatott volna a korából. Simára kefélt kabátja, fényesre pucolt cipője már nem lepte meg Fürge Vargát. Ismerte jól az öreget, pén­tekre valahányszor kiöltözik­ a munka tiszteletére. A korai vásárlók még nem nyúltak a pénztárcájuk felé. Megfontoltan sétáltak el az árut kínáló standok előtt, gusztálták a tarka, gazdag választékot. A mustra Zsebes Ferit elégedetté, Fürge Vargát pe­dig egyre morcosabbá tették. Nagyon saj­­gott a bokája, már nem is igyekezett lep­lezni a sántítását. — Szép kis ára van a babnak — mo­rogta a bicegő férfi. — Pedig ez a ked­vencem. Mégis ritkán jutok hozzá. — Az ember ne legyen válogatós — vá­laszolta ünnepélyes hangsúllyal Zsebes Feri, s szakértő szemmel méregette a zöldséges bódét. Fürge Varga nem szólt rá, de gondolatban igazat adott az öreg­nek. A vásárlók hada egyre sokasodott, itt­­ott már kisebb sorok álltak egy-egy el­árusítóhely előtt. A két sétáló férfi pár lépésnyi távolságra egymástól baktatott tovább. A munka sikeresen indult. Zsebes Feri ügyesen kiemelte egy asszony táskájából a pénzes bukszát majd tüstént Fürge Var­gához továbbította. Az pedig sietve elsán­­tikált a zsákmánnyal. A piac standjai te­remtette utca következő sarkán találkoz­tak ismét. A pénzt zsebre vágták, majd visszamentek egy másik bódéhoz. Zsebes Feri beállt a sorba. Tüstént bele is nyúlt az előtte várakozó táskájába. A tárcát ak­kor dobta át Fürge Vargának, amikor elő­re mozdult a sor. Fürge Varga, nevéhez méltó igyekezettel fordult meg, hogy el­siessen a zsákmánnyal. Ám a kibicsaklott bokája megtréfálta. Elbotlott. Zsebéből ki­csúszott a lopott tárca. A férfi, aki az­nap reggel már másodszor került a föld­re, most nem mélázott. Fölpattant. Mindenki őt nézte. Meg a tárcát. Valaki tolvajt kiáltott. Fürge Varga sántikálva elügetett. Az a sánta, az a sánta, fogják meg, hangoskodtak a méltatlankodó vá­sárlók. Persze hamar fülön csípték. Tanú is termett mindjárt, aki látta, amint Zse­bes Feri átadta a tárcát. Fél óra múlva már nem az időjárásról csevegtek árusok és vevők, hanem az az­napi csemegéről. Egy bennfentes tudni vélte, hogy a híres-neves zsebes király ke­rült horogra. Az elszámoltatásnál kiderült, hogy min­dennek Fürge Varga ínyencsége az okozó­ja. Az ember ne legyen válogatós hang­súlyozta megint Zsebes Feri, amikor este, egymás mellett kanalazták a fogház va­csoráját. Rántott levest kaptak. Hajduska János 11

Next