Képes Újság, 1978. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-29 / 30. szám

Tóparti portya a rendőrökkel Hiába szeszélyes, változékony az idei nyár, a Balaton partján, főidényben zsúfolásig tel­nek a strandok, kempingek, nyaralók, a be­utalóval érkezettek megtöltik az üdülőket, s szép számmal utaznak hétvégi kirándulók autóval vagy autóstoppal a legnépszerűbb nyári fürdőhelyre. Siófokon, a Balaton déli fővárosában idén is mintegy kétszázezer főre becsülik a nyári hétköznapokon a népességet, amely szám a hétvégeken csaknem háromszázezerre duzzad Egyébként a város és környékének állandó lakossága nem éri el az ötvenezret sem. A meleg hónapok félidejében járva, a Sió­foki Városi és Járási Rendőrkapitányság ve­zetője, Virág Ferenc rendőr alezredes elmond­ta, hogy a Balaton partjának közrendje, köz­­biztonsága általában jónak mondható, az ed­digi adatok alapján a bűncselekmények elő­fordulása az előző évihez hasonló méreteket mutat, vagyis ugyanúgy, mint tavaly nyugod­tan, zavartalanul tölthetik idejüket a dolgo­zók a magyar tenger mellett. — Valamelyest csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma — folytatta a rend­őrkapitány —, persze ez az adat csak irány­mutató, hiszen a balatoni nyár nagyobb része még csak most következik, különösen föl sze­retném hívni az idényjellegű vagyon elleni bűncselekményekre a figyelmet, a kemping-, strand- és öltözőlopásokra, a gépkocsiról vagy gépkocsiból történő lopásokra. Idén is rész­letesen tájékoztató propaganda anyagokkal segítettük a felvilágosító és megelőző munkát. Üdülőkben, kempingekben, jól látható helyen plakátok és rendőreink élőszóval is figyel­meztetik a kikapcsolódni vágyó, pihenő embe­reket a veszélyekre, a fokozott biztonságra való törekvésre. Kilenc óra alatt elfogták Az idei nyáron, eddig a balatonszemesi Li­­dó-kempingben történt a legnagyobb arányú lopás. Itt a napi bevételt — érthetetlen mó­don — egy fadobozban tartották, nem pedig páncélszekrényben, vagy vaskazettában A fa­doboz pedig egyszerű kulcsra záródott. A pénztáros hajnali három órakor helyezte el az aznapi összeget, huszonegyezer forintot a fa­dobozban, majd reggel hat órakor jött a gondnok, de pénzt már nem talált. Sokáig keresgéltek, töprengtek, mitévők le­gyenek is a megesett bajjal. Fél nap is eltelt, mire a rendőrséghez fordultak a bejelentés­sel : ismeretlen tettes ellopta a napi bevételt. Délután három óra volt. A helyszínre érkezett nyomozók alaposan kikérdezték a kemping alkalmazottait, kifag­gatták az éjjeliőrt, aki felháborodottan kom­mentálta az esetet, amely az ő őrzésére bízott helyen történt. Úgy tűnt, néhány óra múlva, hogy senki élő ember nem járt a kérdéses időben a pénz körül. Ám ha ellopnak huszon­egyezer forintot, akkor tolvajnak is kell len­nie! Kizárásos alapon, ügyes keresztkérdések­kel mégiscsak napvilágra került az igazság: maga az öntudatos és fölháborodott éjjeliőr fosztotta ki a pénzes fadobozt. A gyors ház­­kutatás során meg is lelték az összeget, mind­össze százötven forint hiányzott az ellopott pénzből. Az éjjeliőrt pedig most a hűvösön őrzik. — Persze ez ritkább eset — hangsúlyozta a siófoki rendőrkapitányság vezetője —, hogy a kempingek őrzésével, biztonságával megbí­zott ember, a személyzet tagja követne el bűn­­cselekményt. Ám ez is mutat valamit: akad­nak gondosan szervezett és pontos nyilvántar­tással dolgozó kempingek is, és sajnos olyanok is, amelyeket szervezetlenül, hanyagul kezel­nek. A rendőrség egyébként kilenc óra alatt jutott a tettes nyomára, és fogta el a tolvajt, annyi idő alatt, amíg a bűncselekmény felfe­dezésétől az ügy bejelentéséig tétováztak a kemping vezetői. Áldozat kerestetik A tavalyinál kevesebb verőfényes, kánikulai strandidő örvendeztette meg az idén a nya­ralókat, ám a már közismert fürdőhelyi lopá­sok esélye az idén is elsősorban a gondatlan, felelőtlen lubickolok miatt növekszik. A víz­partra érkezők sokszor órákat, ékszereket, rá­­diót-magnót „felejtenek” lá gyékényen, vagy a leterített törülközőn, amely szinte kínálja ma­gát az alkalmi tolvajoknak, hogy míg a gazda a vízben hűsöl, addig elemelje az értékes tár­gyakat, megkeserítve ezzel a nyaralás szép napjait. Az a siófoki fiatalkorú gyerek, aki kinézett magának egy gazdátlan fürdőköpenyt, megle­petve tapasztalta, hogy a ruha zsebében két aranyóra is a zsákmánya lett. Ám legalább ilyen veszélyes az autóparkolók, illetve a nem kijelölt helyen garázsírozott gépkocsik környé­ke. A szállodasor melletti, sötét helyen több nyugati autó töltötte az éjszakát, s tulajdono­saik reggelre szomorúan látták, hogy a fény­képezőgép, a magnó, meg némi ruhanemű az éjszaka leple alatt lábra kelt. A gépkocsikat fosztogató társaságot — fővá­rosi taxisofőrök bandáját — négy napon belül elfogta a siófoki rendőrség, pedig nem volt könnyű dolguk az „utazó bűnözőkkel”, akik naponta, gépkocsival jártak le a Balatonra, s a bűncselekmények elkövetése után máris visz­­szautaztak a fővárosba. Az egyik károsult, nyugatnémet orvos, amikor bejelentette esetét a kapitányságon, meglepetve hallotta, hogy fá­radjon át a másik szobába, ahol megtekint­heti a tőle ellopott tárgyakat, melyek máris előkerültek. Az éjszakai szolgálatot teljesítő járőr, egyik alkalommal figyelmes lett arra, hogy három fiatalember ólálkodik egy új Skoda körül. El­rejtőzött, majd megfigyelte, amint a fiúk a könnyen, és a gépkocsi feltörése nélkül, alul­ról hozzáférhető pótkereket ügyesen kiszerel­ték, autóba rakták, és elsiettek. A gyors­jelen­tés nyomán hamar lefülelték a tolvajokat, ám reggelre a pótkerekétől megfosztott autót nem találták. Hetekkel később jelentkezett a tulaj­donos, aki egy defekt nyomán vette észre, hogy hiányzik az ötödik kereke. Vizen és országúton Bogdán István rendőr százados, a vízi ren­dészet helyettes vezetője a nyár első felével elégedett volt. — Sokat segített nekünk az időjárás — mondta —, hiszen július elejéig a csatakos­­esős napokban egyetlen egy vízbefúlás sem akadt, kivéve egy üzemi balesetet. Ám a hó­nap eleji viharos hétvégén már sajnos töb­ben is a vízben lelték halálukat. Az utóbbi évek szigorú ellenőrzései, úgy lát­szik, megtették hatásukat, az idei esztendőben a fürdőzők, csónakázók, vitorlázók túlnyomó többsége gondosan betartja a balatoni hajózás szabályait. A jó megelőző propaganda, és a felvilágosító munka eredménye, hogy kevesebb a szabálysértés, jobban ügyelnek a nyaralók biztonságukra. Napsütéses strandidőben a vízi rendészetnek akad sok dolga, míg a borúsabb időjárás a közlekedési rendőröknek ad több munkát. Az emberekre nem a csúcsforgalomban haladó, hosszú és lassan közlekedő kocsisorok a veszé­lyesek, hanem az enyhébb forgalmú idősza­kokban történő gyorshajtás. Az előbbi esetek­ben inkább a koccanásos balesetek a gyako­riak, míg a szabad pályán száguldozók okoz­zák a súlyos, halálos kimenetelű karambolokat. Kolip Gyula rendőr alezredes, a Siófoki Közlekedésrendészet vezetője azt tanácsolja a nyári Balaton körül autózóknak, hogy a zsú­folt forgalomra való tekintettel különös gon­dossággal ügyeljenek a városi és az országúti közlekedés szabályaira. Július közepéig öt ha­lálos baleset történt Siófokon, s huszonhat sú­lyos, illetve harmincnégy könnyű sérüléssel járó karambol. Érdemes vigyázni tehát: ne­hogy kórházban vagy fogházban végződjék a nyaralás. Hajduska János

Next